A hatvanas-hetvenes években egy nagyszerű sztárgárda uralta az olasz filmgyártást. Vittorio Gassman, Ugo Tognazzi, Nino Manfredi, Monica Vitti neve ma is fogalom. Közéjük tartozik az olasz filmvígjáték koronázatlan királya: Alberto Sordi.

Az idősebb mozirajongók bizonyára jól emlékeznek a nevére, hiszen annak idején szinte valamennyi filmjét láthattuk a magyar mozikban. Sordi az olasz filmművészet egészen kivételes egyénisége volt: 130 (!) filmben szerepelt: ezzel bekerült minden idők legaktívabb színészei között a harmadik helyre. (Az első helyet John Wayne 250, a második helyet Louis de Funés 136 filmmel foglalta el.)

A már életében legendás komikus neve önmagában biztosította a kasszasikert. Ő azonban nem elégedett meg a felszínes bohózatokkal, mindig mélyebb emberi tanulságokat, komoly mondanivalót, precíz emberábrázolást rejtett el látszólag könnyű csacskaságaiban.

Albertone, (ahogy barátai és rajongói nevezték) 1919 június 15-én született Rómában. Gyermekszínészként került először színpadra, majd 18 éves korától vándorszíntársulatokkal turnézott. 1938-ban statisztálni kezdett a Cinecittában, az olasz filmgyártás fellegvárában. Ekkor már színházi, rádió-, és operett-szerepek is álltak mögötte.

Folyamatosan filmezett, kis epizódszerepektől jutott el az abszolút sztárszerepekig. Imádta a mozit, rajongott a szakmájáért. Fellini korai alkotásaiban, A fehér sejkben (1951) és a Bikaborjakban (1953) tűnt fel, majd Steno - a későbbi Piedone filmek rendezője - két nagysikerű vígjátékában talált rá igazi, komikusi énjére. Az Egy nap a bíróságon (1953) és az Egy amerikai Rómában (1954) egy csapásra ismertté tette a nevét. Szatirikus vígjátékaiban igazi kisembereket formált meg nagy sikerrel. Csetlő-botló hőseit találóan, ugyanakkor nagy szeretettel ábrázolta. Egyéni humorú komikus volt, egyben kitűnő jellemszínész is. Egész élete a mozi volt: munkabírásáról legendák keringtek.

Ideális partnernőre talált Monica Vitti személyében, akivel vagy tucatszor állt közösen a kamerák elé. A Szerelem, segíts! (1969) című vígjátékukat annak idején nálunk is nagy sikerrel mutatták be. Még néhány cím emlékezetes sikerei közül: Sikerül-e hőseinknek megtalálni Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (1968), Jó megjelenésű ausztrál feleséget keres… (1971), Egy egészen kicsi kispolgár (1977), Én és Caterina (1980), Tudom, hogy tudod, hogy tudom… (1983). Késői alakításai közül az 1990-es A fösvény című Moliére-mű filmváltozatának címszerepe emelkedett ki.

Magánemberként Sordi megrögzött agglegény volt. Bármilyen különösen is hangzik, ez a nem kifejezetten jóképű férfi nők légióit hódította meg. Titkát Monica Vitti mesélte el: „Albertone igazi régivágású úriember volt. Sohasem tolakodott, mindig hihetetlenül udvarias, figyelmes és kedves volt. Minden randevúra rózsacsokorral ment, szeretetre méltó egyéniségével, kedves humorával bárkit azonnal le tudott venni a lábáról. A legnagyobb sztároktól az öltöztetőnőig mindenki rajongott érte.”

Az olasz filmvígjáték királya, minden idők egyik legnagyobb komikusa 2003 február 25-én hunyt el.