Filmvilág blog

Kobra

Filmek az alsó polcról #9

2014. március 21. - Orosdy Dániel

kobra.jpgKobra – ezt az érzékeny, komoly művészi értékeket felvonultató zenés komédiát Paula Gosling Pulitzer-díjas regényéből forgatták, mely később megért egy másik megfilmesítést is, ez lenne a Meryll Streep-i képességekkel megáldott Cindy Crawford és a drámaian hiteles (hitelesen drámai) William Baldwin főszereplésével bemutatott történelmi eposz, a Tiszta játszma.

Szinte látom magam előtt, ahogy az ötletgazda (az előbbi esetben minden bizonnyal Sylvester Stallone) beront a producer irodájába: „Gonoszok a szép modell életére, megvédi kemény zsaru!” A producer hátradől, elmélázik, rápillant a Bosszúvágy 3. (avagy az Országúti diszkó) plakátjára, és nagyot sóhajtva előveszi a csekkfüzetét. Cindy Crawford és Brigitte Nielsen ide, Billy Baldwin és Sly oda, a Kobra címen ismert csoda elsősorban nem Paula Gosling valóban díjnyertes, itthon A párviadal címen kiadott (de az izgalmas borítóval egyszersmind Kobrának is elkeresztelt) regényének köszönheti legendás voltát, hanem Clint Eastwoodnak és Don Siegelnek. Előbbi a főszereplője, utóbbi a rendezője volt az akciófilmek modern klasszikusának, a Piszkos Harrynek. Siegel ugyan már nem dolgozott a folytatásokon, Clint azonban sokáig kitartott Harry Callahan karaktere mellett, összesen öt (!) részen át (nem számítva a nyilvánvalóan Callahan személyiségére épülő Eastwood-projecteket, pl. a Véres munkát).

Marion Cobretti, azaz Kobra nem más, mint "Dirty Harry – ahogy Stallone elképzeli”. Pauline Kael ugyan annak idején kinevezte Siegel filmjét a fasizmus mozgóképes popularizálásának (magyarán Harry fasiszta, a film pedig a kispolgárok rendpártiságának jobboldali, elfogult és buta kifejeződése), ami máig hat a sorozat megítélésére, de távolról sem volt igaza. Harry Callahannek ugyanis minden ellentmondásossága ellenére van személyisége, múltja, tud gyűlölni és szeretni – hibákkal teli, de nem feltétlenül selejtes emberi lény. Igaz, a túlzás nélkül cizelláltnak nevezhető első rész után a rendőrhadnagy nagy utat tett meg a Jim Carreyt és Guns ’n’ Rosest szerepeltető utolsó epizódig, ám még akkor is volt benne valami szerethető. Ha más nem, legalább hogy a főszereplő tudott néha gúnyolódni legnépszerűbb szerepén. (Az önbíráskodás dicsőítésének vádját Eastwood rögtön a második részben el akarta utasítani azzal, hogy – feltehetően Steno A rendőrség megköszöni című kis remeke nyomán – tényleg szélsőséges, önbíráskodó rendőröket tett meg ellenfélnek.)

Stallone – egyben a forgatókönyv írója – minden lehetőséget megragadott, hogy hangsúlyozza szellemi gyermeke és a nagy előd rokonságát: az intróban a kamera felé forduló fegyver kőkemény monológgal kísért képe Az igazságosztóból, azaz a harmadik* A Magnum erejéből, azaz a második Piszkos Harry-filmből származik; a seggfej felettest alakító Andrew Robinson az első részben játszotta a nagy ellenfelet, Skorpiót; a Kobra haverjaként feltűnő Reni Santoni ugyanebben a filmben volt Harry új partnere stb. Elvileg tehát ha Piszok Callahant megfejeljük egy érdekes kocsival, up-to-date napszemüveggel és fegyverekkel, valamint egy folyton rágott gyufaszállal, megkapjuk Kobrát, Stallone karakterét.

Hát nem.

kobra1.jpg

Kobra egy humortalan, nagyképű seggfej, Harry pedig nem az. Ő is lelövi ugyan az elkövetőket, de kegyetlensége és megszállottsága mellett legalább volt benne valami emberi. Kobra a munka végeztével (vállalati himnusz: „Te vagy a betegség – én vagyok a gyógyszer.”) hazamegy, direkt belehajt egy másik kocsiba, majd amikor a nyilvánvalóan szemét (mellesleg bevándorlónak tűnő) tulajdonos kinyilvánítja az ellenérzését, letépi róla a trikót. Aztán bedobja az újságját egy grillsütőbe, hideg pizzát vesz elő a hűtőből, ollóval felvágja, és elkezdi tisztítani a fegyverét.

Marion Cobrettihez képest Harry Callahan egy alanyi költő, szabadelvű fűzfapoéta, bűnözők rehabilitációjával önkéntes munka keretében foglalkozó kedvesnővér.

És akkor a női főszereplőről még egy szót sem ejtettem. Úgy látszik, a Gosling-adaptációk vonzzák az antitálentumokat: se Cindy, se Brigitte nem váltotta eddig Oscar-díjra színészi adottságait, viszont korábban mindketten jól teljesítettek modellként. A különbség mindössze annyi, hogy Crawfordnak volt önkritikája, és azóta nem terrorizálja nagyobb szerepben a mozinézőket, Brigitte viszont nyomul, mint a metrófúró gépvakond – azóta dolgozott producerként és íróként (!) is.

Pedig itt aztán lett volna lehetőség a method actingre: modellt alakít a modell, nyúlj magadhoz Sztanyiszlavszkij! A végeredmény – végül is, ahhoz képest, egyrészt-másrészt stb. – nem olyan rossz, mindenesetre tény: se a szerep, se a megformálója nem rengette meg alapjaiban az Álomgyárat. (Pontosítok: Nielsen azért lehetett némi hatással Hollywood felszínrajzára, egyrészt Godzillával vetekedő mérete, másrészt a legmenőbb akciószínészek – Schwarzi, Stallone – elcsábítása révén. Persze akkor még a „minimum szilikon, maximum báj”-összetétel volt a fő jellemzője, szemben mai formájával, a kőből faragott transzvesztitával.)

Az egyébként városi Rambóként is funkcionáló Kobra ellenfelei szintén figyelemreméltóak: elmebeteg vallási fanatikusok, akik legszívesebben szerszámokat ütögetnek egymáshoz, ok nélkül gyilkolnak, és manökenekre vadásznak. Ezekkel nem szabad(na) kesztyűs kézzel bánni!...

Érdemes megtekinteni ezt a bugyuta, kriminek álcázott akciófilmet?

Semmiképpen. (A művelt francia csak „no-brainer”-nek hívja az ilyet.)

És ha mégis megtekinti a Kedves Olvasó, vajon jól szórakozik-e?

Mindenképpen! (George P. Cosmatos nem egy Don Siegel, de jól rendezi az akciójeleneteket és a Sly imázsát meghatározó „felkészül a katona”-montázsokat. [Abba most ne menjünk bele, hogy rossz nyelvek szerint ő csak a nevét adta a filmjeihez, amiket valójában a sztárok rendeztek, egyetlen tehetséges rendező sem érdemli meg, hogy a halála után ez a pletyka terjedjen el róla, ráadásul Sly képességeiből nem is telne egy ilyen filmre.])

cobra3.gif

A stabil közbiztonságra (sőt, pisszenésmentes estékre és agorafóbiás állampolgárokra) vágyó néző lelkesen drukkolhat az Igazság tükröződő szemüvegű bajnokának. A pacifista gondolat élharcosai egy joint elszívása mellett kacaghatnak önfeledten Stallone megszállottságán és korlátlan fantáziáján (nem mellékes körülmény, hogy a vietnami háborút utólag többször is megnyerő, és később afgánokkal cimboráló „Rambo” svájci ösztöndíjasként vészelte át az általános sorozás nehéz éveit). A munkába megfáradt átlagpolgár pedig kikapcsolódhat az agyatlan durrogtatást és erőszakot figyelve. Ez is valami. A Kobra tulajdonképpen tökéletes péntek esti szórakozás, ha nincsenek nagy igényeink. És kinek vannak nagy igényei egy keményen végigdolgozott hét után?!

(A filmben egyébként feltűnik maga Sledge Hammer is, ami külön poén, de erről majd máskor…)

Az írás első változata a Sokk Magazin online folyóiratban jelent meg, sokezer webévvel ezelőtt.

* Köszönet Szalóki Lacinak a hiba felfedéséért!!

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr775867532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Huber Zoltán 2014.03.22. 00:36:58

Zseniális film! Nem védeni akarom Sly barátunkat, de szerintem csak tette, amiről azt gondolta, épp veszi a nép - ahogyan most is ezt csinálja :)
süti beállítások módosítása