A társadalmi rétegek közötti szakadékok meglétéről mindannyian rendelkezünk tapasztalatokkal. Elég, ha csak az utcán megyünk végig, szembesülnünk kell a legszerencsétlenebbek felfoghatatlan helyzetével. Látjuk szenvedésüket, lehetőségeink szerint segíteni próbálunk, együttérzésünk mögött azonban magunk is sejtjük a rettenetes tényeket: hogy amíg éjjelente puha, meleg ágyunkban hajthatjuk álomra fejünket, soha, egyetlen pillanatra sem fogjuk megérteni a léthelyzetet, melyben megrekedtek. A legjobb szándékú emberben is megfoghatatlan félelmek bujkálnak az utcán élőkkel kapcsolatban, melyeknek alapja annak tudása, hogy a hajléktalanoké a miénktől teljes mértékben elkülönülő, idegen szabályrendszer szerint működő világ, iszonyatos valóság, ami az általunk ismert hétköznapok mellett, társadalmi rendünk teljes figyelmen kívül hagyásával létezik, olyan elvek alapján, melyeket esélyünk sincs megfejteni. Saját jól felfogott érdekünkben zárkózunk el a megértés elől, ha azonosulnánk helyzetükkel, úgy hisszük, bizonyos fokig mi magunk is áldozatokká válnánk. Alex van Warmerdam filmje ezeket az irracionális félelmeket nagyítja fel a thriller eszköztárával, eljátszva annak lehetőségével, hogy szorongásunk korántsem alaptalan.

Már a felütés is nyugtalanítóan groteszk: elszánt, dühös férfiak csoportja, élükön egy shotgunnal felfegyverkezett pappal, a föld alá vájt odújában rejtőzködő Borgman (Jan Bijvoet) és társai felkutatására indulnak. Az éber csavargó megérzi a fenyegetést, az utolsó pillanatban sikerül társaival együtt egérutat nyernie, majd egy látszólag véletlenszerűen kiválasztott, jómódú család házában kér menedéket. Az ajtót nyitó férj érthető módon felháborodik arcátlanságán (Borgman tényként közli vele, hogy be kell engednie, hiszen csak fürödni szeretne), és felesége szeme láttára csúnyán helyben hagyja. Az asszony szíve azonban megesik a szerencsétlen férfin, férjét kijátszva beinvitálja a házba, majd hosszabb távon is menedéket nyújt neki. A titokzatos idegen lassan bűvkörébe vonja a nőt, alattomos tervszerűséggel hálózza be, majd társai segítségével az egész család idillinek látszó életét végérvényesen kiforgatja kereteiből. 

A Palicsi Filmfesztiválon fődíjat nyert Borgman többszörösen téveszti meg nézőjét: azáltal, hogy a betolakodókat misztikus, sejtelmes erőkkel ruházza fel, horrorisztikus fenyegetéssé változtatja alakjukat, amivel rámutat valós szorongásainkra, ugyanakkor ki is karikírozza félelmeinket. A címszereplő megmagyarázhatatlan mágikus erő birtokosa, egyetlen pillantásával, gesztusával képes érvényesíteni akaratát. Bár hátteréről semmi konkrét információhoz nem jutunk, láthatóan igen kiterjedt ismeretanyaggal rendelkezik: modora kifogástalan, beszédmódja választékos, ért a méregkeverés, vagy éppen a kertrendezés praktikáihoz is. A csavargók komoly szervezettséggel dolgoznak, nyilvánvaló gyakorlat áll összehangolt cselekvéseik mögött, mobiltelefonnal tartják a kapcsolatot egymás közt, mindegyiküknek saját, precízen betanult szerepe van a történésekben, olajozottan működő bűnbandaként funkcionálnak. A forgatókönyv a lehető legképtelenebb tulajdonságokkal ruházza fel őket, egy ponton azt is képes elhitetni, hogy kedvük szerint öltik fel kutyák alakját (külön bravúr, hogy ez a felvetés végül nem kerül egyértelmű cáfolatra). A film a kezdetektől jelen lévő rossz érzéseinkre folyamatosan képes rálicitálni, míg a szürrealisztikus események egyre nyomasztóbb örvényében végleg elbizonytalanodunk, mi a látszat, és mi a valóság. 

Borgman és társai szerepe ráadásul meglehetősen ambivalens: attól függetlenül, hogy láthatóan nem a jóléti társadalom erkölcsei szerint gondolkodnak, nyilvánvalóan ragaszkodnak valamiféle belső szabályrendhez, morális kódhoz, egy titokzatos, kizárólag számukra megmutatkozó felsőbb hatalom utasításainak engedelmeskednek. A társadalmi szatíra a befogadó család viszonyaiban csúcsosodik ki igazán: a nélkülözést hírből sem ismerő, az anyagi biztonságba belefásult polgárok iszonyatos indulatokat, folyamatosan kitörni készülő rosszindulatot rejtegetnek magukban. Az asszonyt a cél nélküli, minden nehézségtől mentes élet miatt érzett bűntudat kényszeríti, hogy segítsen a hontalanon, önnön üressége teszi végleg kiszolgáltatottá, Borgman pedig csak kihasználja a helyzetet, katalizátorként szolgál a nőben forrongó gyűlölet elszabadulásához.

A film mesterien ötvözi a szürrealisztikus thriller-elemeket a társadalmi abszurddal, fájdalmasan pontos képet nyújtva a jólétbe dermedt felsőbb rétegek morális elértéktelenedettségéről, ügyesen játszva rá a mindannyiunkban jelen lévő súlyos előítéletekre. Kellemetlen problematikával szembesít, miközben valóságunk alapvető működési elveit kérdőjelezi meg. Nem mutat kiutat, pusztán felveti: egyáltalán nem kézenfekvő, hogy az anyagi javak teljes létbiztonságot nyújtanak. A Lét ugyanis, akár az ember: kiismerhetetlen.

A filmet a Mozinet forgalmazásában április 24-étől vetítik a magyar mozik.