Filmvilág blog

Minimál - Tényleg a lét a tét

A hét videója

2013. december 12. - Baski Sándor

Az utóbbi években (nagyjából a 2008-as világválság óta) a „középosztály lecsúszása”a publicisztikák és a tanulmányok slágertémájává vált. A jelenséget akár filmen is fel lehetne dolgozni, de erre eddig nem sok kísérlet történt, legalábbis nálunk nem. A szociálisan érzékeny rövidfilmjeiről ismert Szirmai Márton (Szalontüdő, A süllyedő falu) legújabb filmjében hozzá mert nyúlni a témához: a 12 perces Minimálban négy különböző életkorú és státuszú ember küzd a megélhetésért – szó szerint. Az áldokumentarista stílusban forgatott film ugyanis egy (még?) nem létező valóságshow-t imitál, a résztvevők ebben a játékban azon versenyeznek, hogy egy nap leforgása alatt melyikük tud kevesebb pénzből kijönni.

A Minimál – stílszerűen – minimálbüdzséből és mikrostábbal forgott, amatőrök főszereplésével. Érdekesség: Rezsőt, az egyetemi tanárt, Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője alakítja. A tovább után megtekinthető a teljes film, a Filmvilágban korábban megjelent Szirmai-interjú pedig itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr565687003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása