Once Upon a Time in America – olasz-amerikai. Rendezte: Sergio Leone. Producer: Arnon Milchan. Írta: Harry Grey regénye nyomán Leonardo Benvenuti, Piero de Bernardi, Enrico Medioli, Franco Arcalli, Franco Ferrini, Stuart Kaminsky, Sergio Leone, Ernesto Gastaldi (stáblistán nem jelölik). Fényképezte: Tonino Delli Colli. Zene: Ennio Morricone. Vágó: Nino Baragli. Látványtervező: Carlo Simi. Szereplők Robert De Niro (Noodles [Nudli]), James Woods (Max), Elizabeth McGovern (Deborah), Jennifer Connelly (Deborah fiatalon), Treat Williams (Jimmy O’Donnell), Tuesday Weld (Carol), Burt Yound (Joe), Joe Pesci (Frankie), Danny Aiello (Vincent Aiello rendőrfőnök), William Forsythe (Kancsal), James Hayden (Patsy), Larry Rapp (Dagi Moe), James Russo (Bugsy), Olga Karlatos, Richard Foronjy, Darlanne Fluegel, Scott Tiler, Rusty Jacobs, Brian Bloom, Adrian Curran, Mike Monezzi, Mario Brega, Richard Bright, Sergio Leone, Arnon Milchan. 139/227/259 perc.

Utazók, útra fel! – Mit kell tudni róla?

Ez volt Sergio Leone utolsó filmje, mely részben maratoni hossza, részben az ennek „orvoslására” kivágott jelenetek okozta dramaturgiai problémák miatt nem került azonos státuszba a hasonló című, ugyancsak műfajösszegző jellegű Volt egyszer egy Vadnyugattal. Utóbbi film forgatókönyve sem volt tökéletes a forgatás kezdetén (a rendező már a helyszínen jött rá, hogy ha nem vonja be sürgősen Sergio Donatit dramaturgként, egy 5 és fél órás monstrumot kell leadnia a stúdiónak), a Volt egyszer egy Amerika azonban érdekes módon pont rendezője maximalizmusának vált áldozatává: Leone évtizedeken át, írók tucatjának segítségével csiszolta a forgatókönyvet, így mire eljutottak az első forgatási napig, már az anyja (pontosabban apja, Harry Grey regényíró) sem ismert volna rá az eredetileg The Hoods című, személyes emlékekből táplálkozó gengsztertörténetre. A sok csiszolás miatt némileg fókuszát vesztette a szereplők tömegét mozgató, flashbackekkel és flashforwardokkal teli történet, ráadásul az egyre hosszabb csendekkel-szünetekkel dolgozó direktor még az eleve eposzira tervezett játékidőt is jelentősen túllépte a maximális hosszúságúra nyújtott jeleneteknek köszönhetően (egy anekdota szerint ezen még Robert De Niro is ironizált egy keveset, amikor egy felvétel során direkt idegesítően hosszú ideig kevergette a kávéját – Leone persze ezt is benne hagyta a kész filmben).

Egy táska rejtélyes fényei – Miről szól?

A három idősíkon játszódó történet főszereplője két barát, Max és Noodles, akik fiatal kamaszként ismerkednek össze lakhelyükön, New York zsidó negyedében. Bár kétszer is hosszú időre elszakadnak egymástól, meghatározói szereplői a másik életének, amely Noodles számára kevés örömöt, némi börtönt, sok korai lefekvést és még több önmarcangolást hoz, míg Max számára mások manipulálását, dühöngést, gazdagságot, dicsőséget, hírnevet, hatalmat és szinte minden önző célja elérését, beleértve legjobb barátja átverését és szerelme elhódítását is. Utolsó, kései találkozásuk egyikük végzetét is jelenti – feltéve persze, hogy sor került rá egyáltalán.

Apró különbségek – Hol jön QT a képbe?

Mint arról már értekeztük ebben a rovatban, Tarantino egyik legnagyobb kedvence Leone, aki maga is hasonlóan használta fel a jeles elődök műveit, mint ifjú kollégája. Példákat gyakorlatilag bármelyik filmjéből említhetünk, a Volt egyszer egy…-filmek tudatos összegző jellegük miatt mégis a legnyilvánvalóbban utalnak vissza a dicső múltra (hogy messzebb ne menjünk, Robert Wise klasszikusa, a Valaki odafönt szeret engem első harmada csaknem ugyanúgy jelenik meg az Amerika régmúltban játszódó idősíkjának díszleteiben, kellékeiben, beállításaiban, szereplőiben stb., mint A jó, a rossz és a csúf kezdőjelenete a Becstelen brigantykéban vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat „sétálós zoomja” a Kill Billben, de említhetnénk többek között Jacques Tourneur, François Truffaut, Robert Altman, Stanley Kubrick vagy Sam Peckinpah filmjeit is).

A Volt egyszer egy Amerika három olyan körülményt is felvonultat, amiről eszünkbe juthat QT:
1) az időben oda-vissza ugráló cselekmény (Leone a Pár dollárral többérttel kezdve egyre összetettebb időfelbontásos szerkezetet használt, hattyúdala e folyamat betetőzése, egyben remek kiindulópont lehetett az ifjú titán számára)
2) egy kiemelt jelentőségű, valami kimondottan értékest tartalmazó táska, melyet úgy mutat a kamera, hogy csak az adott szereplő láthassa a tartalmát, a néző nem (Ponyvaregény),
3) a Kutyaszorítóban egyik legnagyobb újítása, hogy heist film létére nem mutatja be magát a „nagy balhét” – bár a Volt egyszer egy Amerika nem kifejezetten e műfajba tartozik, egy kulcsfontosságú rablási jelenetet Leone ugyancsak eltitkol a közönség elől, a befogadó fantáziájára bízva, mi is történt pontosan.

Megmondom én nektek, miről szól a Like a Virgin! – Verdikt

Leone komoly küzdelmet folytatott a művel a vágószobában, de végül sikerült összeállítania egy nagyjából 4 órás gengszterfilmet, mely minimális következetlenségek mellett is méltó Hollywood örökségéhez és rendezője híréhez (ilyen következetlenség pl. Joe Pesci figurájának nehezen értelmezhető szerepe, de még a legendás befejezés is egy hirtelen ötletből született). A Volt egyszer egy Amerika igazi remekmű és csodálatos mozi, bár nem olyan tökéletes, mint nagy elődje, a Volt egyszer egy Vadnyugat, és a forgalmazók országonként is mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék a nézők dolgát (széles a skála: kulcsfontosságú jeleneteket eltávolítása, másfél óra [!] kihasítása a filmből, a finom szövésű időfelbontásos szerkezet kronológiai sorrendbe rendezése etc.). A végeredmény kisebb hibái ellenére is minden idők egyik legnépszerűbb és legjobb filmje, így ha Tarantinót mestertolvajnak tekintjük, ezúttal kijelenthetjük, tartotta magát az alapszabályhoz: lopni a legnagyobbaktól kell. Az már csak a hab a tortán, hogy a jelek szerint a legnagyobbak maguk is mestertolvajok voltak.