Filmvilág blog

Az emberi faj megérett a pusztulásra - George Carlin humoráról

Best of stand-up #1

2013. november 03. - Pernecker Dávid

Új, kéthetente jelentkező rovatot indítunk, amelyben kedvenc stand-up komikusaink munkásságát méltatjuk. A válogatásban szerepelni fognak fiatal, feltörekvő humoristák is, de a műfaj legnagyobb legendái sem maradhatnak ki. Első alanyunk az utóbbi kategóriába tartozik. (A beágyazott videók mindegyike magyar feliratos.)

A szakáll megnövesztése

George_Carlin.jpgFeszesre szabott öltöny, vékonyka nyakkendő, sima és vidám arc, oldalra nyalt rövid haj. A humor történetének legmeghatározóbb egyéniségéről – tudvalevőleg George Carlin – szinte senkinek sem ez a kép ugrik be, pedig a hatvanas évek kezdetén az ifjú Carlin még e konvencionális külcsín mögé rejtőzve nevettette meg közönségét. Alapvetően zsírmentes humorával, kitalált karaktereivel, mímelő-tehetségével, és szóvicceivel az évtized közepére már komoly rajongótábort alakított ki, melyet aztán önként és dalolva hagyott maga mögött. Elnémította a hadaró lemezlovast tökéletesen megidéző paródiáit, s hátat fordított a hatvanas évek könnyed sablon-mulattatásának. Egy másik népszerű karikatúráját azonban megtartotta.

Korai karrierjének szakadásában ugyanis a mindig kedélyesre szívott füves meteorológus – a „Hippy Dippy Weatherman” – jelentős szerepet játszott. Míg a semlegesebb és könnyedebb humorát élvező középosztály a hippi-karaktert kinevette, addig az ellenkultúra képviselői – akik szintén Carlin rajongói közé tartoztak – az estére sötétséget, a jövőre tekintve pedig az időjárás folyamatos változását megjósoló figurával együtt nevettek. Carlin ekkor – a színpadra jointokat dobáló kócos fejek láttán – eszmélt rá arra, hogy valami nagyon bűzlik körülötte. Értelmetlenül halálba küldött vietnámi és amerikai katonák áporodott szaga volt ez, melyet csak éppen hogy nem nyomott el a vadkender savanykás füstje. Trapéznadrágot és színes pólót húzott, megnövesztette haját és szakállát, újraírta a porosnak és langyosnak vélt rutinjait, s szépen lassan elkezdte kimutatni a foga fehérjét. Mindez a döbbenetes sikert arató 1972-es keltezésű lemezpárosán (FM & AM, Class Clown, és még a ’73-as Occupation: Foole is idekívánkozna) vált tapinthatóvá, melyen már azok a szó szerint forradalmi jelentőségű monológok hallhatóak, melyek miatt kisebb lázongások törtek ki szerte az államokban – és még Johnny Carson is kitiltotta műsorából.

Hétköznapok nyelve

Carlin szétszedi a mindennapok apró történéseit, az orrtúrást, a seggvakarást, a lépcsőn fel- és lejárkálást, a nyilvános mosdó tükrében feltárulkozó bőrhibákat, vulgarizmustól nem rettenve rántja le a leplet a privát pillanatok kínjairól, kielemezni a kutyafingást, körbejárja a gabonapelyhek problematikáját, helyre teszi a fülbevalós férfiakat, és mindezt napestig lehetne folytatni. Ezek a napi szituációk ismertek a nézők/hallgatók számára. Mégsem beszélnek róluk, a közmédiában pedig pláne nem hallani efféle profán dolgokról. Ahogy Carlin megosztja ezeket a valamilyen oknál fogva titkosított információkat, meg is nyílik a publikum számára. Egy olyan dicsőséges valakivé válik, aki képes fellazítani a nézők kötöttségeit, aki megszólítja őket a mindenkivel egyformán megeső napi hülyeség végtelenül precíz komikusi eltúlzásával, aki rávilágít arra, hogy ezek az apró részletek – vagy, ahogy Ő mondaná: „furcsa szarságok” – a maguk módján bámulatosan érdekesek. Ezek a monológok hamar a megfigyeléseken alapuló komédia sarokpontjává váltak. Mindezzel pedig szoros kapcsolatban áll Carlin örök szerelme, a nyelv.

Senki, a komédia történetében nem merült el annyira a szóhasználat, a szólások, a többszörös jelentések, a szókapcsolatok, a műszavak és a neologizmus feneketlen mélységében, mint George Carlin. A témát egy megszállott nyelvész lelkesedésével tárta fel, legyen szó a hetvenes években általa felhalmozott töméntelen mennyiségű – és magyarra lefordíthatatlan – oximoronról (pl.: jumbo shrimp, military intelligence), vagy a túlburjánzó eufemizmusok kártékonyságáról (mikor és miért lett a lakókocsiból „mobil otthon”), vagy az olyan szólások értelmetlenségéről, mint például az „Esküszöl anyád sírjára?”, esetleg az olyan szavak undorító hangképéről, mint a „joghurt”. Mindez persze csak alig valami, hisz képtelenség azt a mennyiségű nyelvjátékot pár sorban megörökíteni, amit Carlin fellépései során, valamint kitűnő – és a humorban érdekeltek számára alapvető – könyveiben hátrahagyott.

Mindemellett van azonban az angol nyelvművelésben betöltött elvitathatatlan szerepének egy igazán forradalmi vonzata is. A földindulásszerű pánikot okozó „Hét szó, amit soha nem mondhatsz ki a televízióban” című rutinja ugyanis eljuttatta az amerikai legfelsőbb bíróságra is. A Class Clown lemezen hallható monológ ötlete ugyan nem feltétlenül mondható sajátjának – hisz példaképe, Lenny Bruce emblematikus obszcenitás-pere is a „mocskos szavak” miatt kapott hírnevet – mégis Carlin az, aki megvédte ezeket a szavakat, aki miatt az amerikai televíziózásban ki kellett alakítani a késő esti műsorsávot. Carlin rámutatott arra, hogy a nyelv paradox eszköz, mely elfedi a nélküle meg nem fogalmazható színtiszta gondolatokat. Az ember a nyelv által formálja az igazságokat, alkalmakhoz és szükségletekhez alakítja azokat. A szavak önmagukban nem bántanak senkit. A nyelvet használója határozza meg. Nincsenek tehát rossz szavak. Rossz gondolatok és szándékok viszont annál inkább.

Felfeszül a harmadik szem

Az évek során Carlin humora tovább modulált. A hétköznapi bizarr, a bagatell, valamint a nyelv továbbra is szerves részét képezték rutinjainak, azonban míg korábban mindez a társadalmi, politikai, vallási- és egyéb dogmatikus, valamint a kapitalista eszmék széttrancsírozásának egyfajta kompenzálásaként és kiegészítőjeként volt jelen, addig a nyolcvanas évek elején-közepén készült munkáitól kezdve a szociológiai kommentár mindinkább előtérbe került, és – akárcsak fellépő ruhája – fokozatosan egyre sötétebb árnyalatokat öltött. A miértre keresett válasz a drogok környékén keresendő.

Carlin szemét ugyanis felnyitotta a fű, az LSD, és a varázsgomba. Ezek a természet adta kábítószerek a hetvenes évek végére – akárcsak később Bill Hicks esetében – egészen megváltoztatták világlátását, ugyanakkor a kokain és a Vicodin kettősének abúzusa olyannyira rámászott a szívére, hogy pár közepes szívroham után néhány évre át kellett hajtania a kapaszkodósávba. Azonban a nyilvánvaló hátulütőktől eltekintve – adósság, lekésett fellépések, a reputáció romlása – az igazi carlini humor tetemes része elvitathatatlanul a drogoknak köszönhető. Carlin meglátta a világot, az univerzumot, a nagy egészet, és annak szánalmas pucérságát. A Föld, és vele együtt az emberiség csupán egy teljesen racionális biológiai-fizikai-kémiai baleset végterméke. Az élet véletlenszerű. Az élet azonban az azt megkötő számtalan irracionális és abszurd hagyomány, kitaláció, mendemonda, kamu, doktrína és megszokás ellenére lehet érdekes, lehet vicces. Egy valami viszont nem lehet: fontos. Carlin a hetvenes évek hippi-esztétikáját és ideológiáját lobbantja így lángra, melynek vonzó közegét egykor saját maga is örömmel lakta be.

Egy okos ember kiábrándultsága

A kilencvenes- és a kitisztult kétezres években azonban Carlin korai idealizmusának tökéletesen nyoma vész. Ekkor már nem kutatta az egység, az eggyé válás lehetőségét, nem táplált illúziókat. Egyetlen optimista gondolata – melyet a Life is Worth Losing című zseniális fellépésében fejt ki – hogy az emberi faj totális kipusztulása után, végre eljön erre a bolygóra egy olyan új lény, elem, faj – nevezzük akárhogy – ami/aki talán méltó lesz az újonnan megtisztult Anyaföld kegyeire. Mert az ember rég elvesztette e kiváltságát, valamikor a világító tornacipő, az övtáska, a golf, és a gumicukor környékén.

Nincs igazi tanulás és tanítás. Idomítás van. Az ember kilyukad a Földön, belenevelik a materiális, szellemi, hitbeli termékek és javak fogyasztásába, valamint e termékek és javak legyártásába. Ez a folyamat pedig visszafordíthatatlan. Annak ellenére, hogy Carlin mindezt lenyűgözően – és olykor félelmetesen – viccesen tálalja, a racionalizált, logikusságában zavarba ejtő igazság mélyén ott lapul egy okos ember kiábrándultsága is. Az igazsággal szembenézni ugyanis nevetve sem lesz sokkal könnyebb: az ember elpocsékolta a hosszú évek evolúciója során növesztett intellektusát. Carlin ezért letett róluk. Hangsúlyosan az emberekről, de nem az egyéni emberről. Míg az ember nem verődik falkába, addig Carlin békén is hagyja. Azonban az ég irgalmazzon mindazoknak, akik valamiféle csoporttevékenységben vesznek részt – legyen ez sport, politika, üzleti megbeszélés, intézményesült akármi, vallási ez meg az. Bármi, ami felhígítja az egyén alapvetően határtalan szellemi képességeit, arra George Carlin haragja kíméletlenül lesújt. Ha pedig mindezzel megbánt valakit, az így van rendjén. Minek is csinálná, ha mindenkinek kedvezne vele? Carlin leszarja, és kész. Többtucat interjúban elmondta, ezen nincs mit szépíteni. Önironikus nihillel vegyes, merőben pesszimista és offenzív humora ugyanakkor nem az öncélú cinizmus táptalaja, hanem a hasznos szkepszisé. Megvetéssel és mizantrópiával kevert profetikus-felhangú szónoklatai az emberi faj mélypontjairól ugyanis magukban rejtenek egy jó tanácsot: kérdezz rá mindenre, kérdőjelezz meg mindent.

Akármilyen rosszul is esik hallani zavarba ejtő igazságait, Carlin mégis jót akart. A nevettetés esetében jó szolgálat, segítő kéz, és filozófia. A nevetés – ahogy sokszor elmondta – az ember legvédtelenebb állapota. Zen pillanat, melyben az egyén elengedi a világot maga mögül. Amikor betalál a poén, a csattanó, a humor, az ember lekapcsolja a belenevelt gátakat és korlátokat. Carlin pedig ilyenkor ülteti el egészen eredeti, bátor, és felemelően világos gondolatait, melyek ha betalálnak, konkrétan meg tudják változtatni a fogékonyabb nézők/hallgatók világlátását és életfelfogását.

Nem túlzás azt állítani – noha még leírni is feleslegesnek tűnik – hogy George Carlin a valaha élt leginspirálóbb komikus volt. Munkásságának megannyi témája, megközelítési módjai, apró részletei, jellemzői, ott rezonálnak a kortárs komédia legjobbjainak munkáiban, de az általa zengett könnyfakasztó tanítások, lesújtó igazságok, és szemkápráztatóan eredeti próféciák vele haltak. Kivételes személyiség, akiről írni hálátlan feladat, mégis igazi megtiszteltetés.

Az pedig már csak jelen sorok írójának maradi meggyőződése, hogy George Carlin – és a következő fejezet alanya, Bill Hicks – halála után nem csak a stand-up műfaj, hanem az egyetemes humor vált a szó szoros értelmében kevéssé.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr895612472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2013.11.03. 16:06:48

Köszi, hogy írtatok erről, sajnos nem igazán ismerem az amcsi stand up világát - és gondolom ezzel nem vagyok egyedül - úgyhogy ez igazi kultúrmisszió, várom már a következő cikket.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.03. 21:17:47

Carlin - dühös kis gonosz tehetségtelen alak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.11.03. 21:34:22

Pár éve jobban bírtam még az angolt, akkoriban hallgattam Carlint. Egyáltalán nem áltatom magam, hogy minden átjött tőle, de vitathatatlanul egy zseni volt!

Globetrotter2014 2013.11.03. 21:49:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: tehetségtelennek azért semmiképpen sem nevezném :)

Physim31419 2013.11.03. 23:34:10

Kösz, hogy írtál erről. Egy zseni volt.
És volt mersze megmutatni a vallást annak, ami. Kár, hogy úgynevezett baloldali politikusainkban mind intellektusának, mind bátorságának századrésze sem szorult belé.

scorsesefan 2013.11.03. 23:54:27

Tetszetős rovat, várom a következőket. Carlin nagy úr, ez nem is kérdés. Ha már beígértétek Bill Hicks is eléggé ott van a szeren. :) (Esetleg az ő kapcsán Denis Leary-ről és egy-két karakteresen "hasonló" poénról is szót lehetne ejteni...)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.11.04. 07:21:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ha tehetségtelen lenne, nem lennél ennyire berágva rá :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.04. 08:11:58

@Lord_Valdez:

Rossz következtetés. S nem vagyok "berágva" rá, egyszerűen csak nem tetszik.

Shmoo 2013.11.04. 13:20:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
S ha valaki nem tetszik, az tehetségtelen. Értve.
Nem tetszel.

virtualdog 2013.11.05. 08:53:35

Szerintem is ő a műfaj egyik Alfája-És-Omegája. Bill Hicks nem rossz, de sehol sincs Carlintól, legalábbis az én ízlésem szerint.

A sorozat jó ötlet! Kevesebb időm és energiám (felirat nélküli angol) van rá, mint szeretném, de be van gyűjtve egy csomó minden, és az itthoni stand-up színvonaltól azért sajnos még ég és föld választja el a legjobbakat...
süti beállítások módosítása