Filmvilág blog

Pannónia Anno díszbemutató az Urániában

Sajtóközl. + filmrészlet

2013. október 07. - filmvilág

Pannonia-Anno.jpgSzalay Péter dokumentumfilmjének díszbemutatójára október 9-én 19 órakor kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A film a magyar animációs filmgyártás hőskora és aranykora előtt tiszteleg a Pannónia Filmstúdió történetének bemutatásával.

A Pannónia Filmstúdió a filmgyártás államosítása után, az 1950-es években született meg, és a hetvenes-nyolcvanas évekre a világ egyik legjelentősebb animációs műhelyévé nőtte ki magát. Itt készült a Vuk, a Kérem a következőt!, ahogy a Frakk, a macskák réme is. Nem feledkezhetünk meg a fesztiválsikereket hozó egyedi filmekről sem, ilyen például Gémes József Koncertisszimo vagy Jankovics Marcell Küzdők című filmje, de hosszan folytathatnánk a sort.

A Pannónia Anno a munkatársakkal készült riportok és archív felvételek segítségével idézi fel a stúdió történetét. Matolcsy György, a Pannónia egykori vezetője mellett többek között olyan alkotók és művészek szólalnak meg, mint Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Gémes József, Rófusz Ferenc, valamint Gyulai Líviusz, Orosz István és Varsányi Ferenc is. „Szomorú aktualitás, hogy már többen távoztak az élők sorából a film szereplői közül. Dargay Attila, Vajda Béla, Varga Csaba, Hernádi Tibor és Foky Ottó sincs már köztünk" - mondta a rendező.

A film a magyar animációs filmgyártást megalapozó Macskássy Gyula mellett felidézi Kovásznai György és Reisenbüchler Sándor alakját is. Emellett természetesen megelevenednek a mindenki által jól ismert animációs sorozatok, valamint a máig friss mesterművek.

A nagy szakmai összefogással, hosszú évek munkájával és az  MMKA, az NKA és a MaNDA támogatásával elkészült közel 100 perces dokumentumfilmet az Inforg Stúdió és a Dunatáj Alapítvány mutatja be az Urániában, a vetítésen jelen lesznek az alkotók is.

A bemutatóra jegyek kedvezményes áron, 600 Ft-ért kaphatók az Uránia jegypénztárában.

Részletek: www.urania-nf.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr195555104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása