Képzeljük el a Poklot. Kibírhatatlan forróság, felfoghatatlan tömegnyomor, saját verejtékükben forralt gonosztevők csontvázai, szűnni nem akaró sikolyok, a Sátán fattyainak patakopogása, metronómhoz igazított korbácsütések, ilyesmi. Valami azonban mintha megzavarná e kétes idill hangzavarát. Nevetés. A Sötétség Fejedelmének öblös, eget rengető kacaja. Ott ül az enyészet csontokból vert trónján, és rázza a röhögés. Előtte egy faltól-falig plazmatévé, a műsor pedig, mely oly jókedvre deríti a kárhozat monotóniájában, nem más, mint Anthony Jeselnik első önálló műsora, a The Jeselnik Offensive.
Jeselnik a Comedy Central kvázi-felfedezettje – stand-up komikusként és szövegíróként dolgozott előtte is, csak épp alig ismerte valaki – s mint olyan, könnyen behelyezhető a Daniel Tosh, Nick Kroll, Amy Schumer – és sokan mások – által képviselt friss komikus-éra legjobbjai közé. Mégis, Jeselnik más, mint kollégái. Különlegessége talán a Comedy Central Roasts című műsorában nyilvánult meg a lehető legkézzelfoghatóbban. A híres közszereplők, celebritások humoros földbedöngölésére szakosodott műsorban Jeselnik – aki színpadra állása előtt is írt a Roasts-nak vicceket – olyan poénokat sütött el Donald Trump, Charlie Sheen, és Roseanne Barr, valamint „roaster” kollégái kontójára, amik e delikvenseknek konkrét és maradandó égési sebeket okoztak. Jeselnik erkölcsi-etikai határvonalakon egyensúlyozó egysorosai – „Larry King olyan öreg, hogy egyike volt azon zsidóknak, akik megölték Krisztust.” – végre a saját tolmácsolásában hangzottak el, zúgolódó sikerrel. A Comedy Central ezek után rendszeres műsoridőt kínált Jeselnik számára, aki természetesen élt is a lehetőséggel. A The Jeselnik Offensive húsz perces epizódjaiban pedig szabadon ereszthette különleges humorát, mely egyből krátert is robbantott a konvencionális szórakoztatást preferáló amerikánusok tízparancsolatába.
Az önmagát félig-meddig késő esti shownak [late night show] álcázó The Jeselnik Offensive ugyanis – mint azt címe is indikálja – nem a megszokott témákat boncolgatja. Jeselniket egyáltalán nem érdekli a tradicionális, bevett, ezerszer megrágott – és mellesleg igencsak halódó – show-séma. Jeselnik nem az angol „entertainer” szó értelmében vett szórakoztató műsorvezető, hanem komikus – ez a különbség az, amit elsőként meg kell értenie annak, aki nevetni kíván a műsoron. Jeselnik ugyanis dolgozott szövegíróként Jimmy Fallonnak, aki egyetlen viccét sem engedte adásba. Fallont rengetegen szeretik, mert rengeteg embernek akar tetszeni – azért mert ő „entertainer” s nem komikus. Jeselnik humora pedig egyáltalán nem kompatibilis a szórakoztatás e formájával. Jeselnik olyan dolgokkal viccel, amivel televíziós show-műsor keretén belül eddig senki. Tudniillik, a The Jeselnik Offensive epizódjaiban sorra követik egymást a halálos betegségekkel, nemi erőszakkal, csecsemőhalállal, gyásszal, gyilkosságokkal, terrorcselekményekkel, és rasszokkal kapcsolatos sziporkák. Annak pedig nehéz – vagy kifejezetten lehetetlen – lesz megérteni Jeselnik humorát, aki Jimmy Fallon, Jay Leno, David Letterman, és Fábry Sándor műsorain, vagy éppen a hazai stand-up komédia tetemes részét jelentő anyós- és BKV-vicceken nevelkedett.
Jeselnik igazán eredeti premisszája, hogy minden – konkrétan minden – vicces. Ha pedig minden vicces, akkor olyan hétköznapi tragédiákon is található fogás, mint a háborúból visszatérő katonák öngyilkossága, vagy a rákbetegség. Ezekkel a szörnyűségekkel ugyanis soha senki nem foglalkozik – se viccesen, se sehogy. A sopánkodás nem számít törődésnek. Tabuk ezek, melyek áthágásához az egyetlen igazi eszköz a humor – ez a kihívás a The Jeselnik Offensive számára. A nevetés a leggyorsabb, és a leghálásabb út ahhoz, hogy valaki a gyászt, a borzalmas emberi tetteket, a betegségeket, és a végzetes baleseteket fel tudja dolgozni. Mindenki meghal egyszer – vagy így, vagy úgy – és nem feltétlenül szükséges Anthony Jeselnik ahhoz, hogy a részvét közepette felfedezzük a tragédia napos oldalát. Persze léteznek alternatívák is, például a fásultság és a neurózis.
A The Jeselnik Offensive egyik visszatérő viccbetétében („Szent tehén”) Jeselnik – Ali G-t idézve – meginterjúvol egy onkológust. Az orvos elborzadva húzza fel a szemöldökét arra kérdésre, hogy „Melyik a legviccesebb rákfajta?”. Jeselnik ezután egy stand-up keretén belül halálos rákbetegeket nevettet meg, mégpedig pontosan a betegségben rejlő humor kihangsúlyozásával. A betegek őszintén hatalmasat derülnek Jeselnik produkcióján – és ezen érdemes elgondolkodni. Attól eltekintve, hogy hasonló blokkokból a műsor első évadában kevés van, a jelenet mégis tökéletesen testesíti meg a tragédián eluralkodó komédia erejét. Azt, amiről Jeselnik a maga szemtelenül logikus és precíz módján mindig is beszél. A legjólesőbb nevetések ugyanis a halotti torokon történnek.
Jeselnik ugyanakkor nem akar megbántani senkit. Ő a lehető legkényelmetlenebb, fájdalmas és kiábrándítóan szörnyű eseményekből farag vicceket, mert – valljuk be őszintén – az ilyen szituációk nagyon érdekes feltérképezetlen területet jelentenek a televíziós humor számára. Persze az más kérdés, hogy Jeselnik valójában rengeteg embert bánt meg. Humorának éle mégsem őket célozza meg, ők csak a folyamat áldozatai, járulékos károk. Jeselnik pedig számol velük, és egyáltalán nem érdekli a sirámuk. Egy példa: egészen bizarr – és felemelő – ahogy az ember morális béklyóit lerázva fel tud nevetni egy cápatámadás halálos áldozatának szentelt idióta swing-betéten úgy, hogy nem feltétlenül kell részvétet éreznie az elhunyt hozzátartozói iránt.
A The Jeselnik Offensive mégsem tökéletes. Mintha a húsz perc kevés lenne Jeselniknek ahhoz, hogy egységes tónust hozzon létre. A műsor ugyanis a show-formátum lehetséges paródiájaként darabos képet nyújt. Jeselnik a nyitó-monológban a rá jellemző tökéletesre csiszolt egysorosokkal kommentálja az épp aktuális borzadályokat, s a legtöbbször e poénok nagyon ülnek. Mégis, a csak ímmel-ámmal alakított rosszindulatú műsorvezető-persona mögül kikacsintó valódi Jeselnik néha kissé erőltetettnek tűnik. A monológra tematikusan rímelő panel-blokkban ugyanakkor soha nem téved. Az általa meghívott humorista-barátaival közös improvizációkban mindig a műsor legszórakoztatóbb részét nyújtják. E panelekben olyan játékok is szerepet kapnak, mint például a magáért beszélő „Lőtt seb, vagy olasz kaja?”, vagy a Brünót idéző „Ki hordja jobban?”. Utóbbiban például egy lángmintás ingben feszítő celeb, és egy önmagát felgyújtó tibeti szerzetes közül is lehet választani. A legtöbbször fergeteges panel-blokk után egy műsort záró – Saturday Night Live-szerű – rövid szkeccs következik, melyek viszont csak ritkán válnak emlékezetessé.
Természetesen a The Jeselnik Offensive nem mindenkinek fog tetszeni. Sokak számára bántó, és felfoghatatlanul offenzív lesz, de ez így van rendjén. Azonban, ha valaki esetleg a Pokol kénköves bugyraiban kíván örök kárhozatra lelni, nyugodtan nevessen fel hangosan a The Jeselnik Offensive döbbenetesen tiszteletlen viccein, hisz ez a műsor főként nekik szól. Azoknak, akik nem félnek kacagni azon, amin eddig nem lehetett.
