Filmvilág blog

Kemény motorosok

Közösségi élmények

2013. június 17. - Huber Zoltán

A tengerentúlon kiugró nézettségi adatokkal büszkélkedő Sons of Anarchy itthon a borzasztóan fantáziátlan Kemény motorosok címen futott az egyik kábelcsatorna vasárnap éjszakai műsorsávjában, ismét az illegális letöltések felé terelve azokat, akik felismerték a széria vitathatatlan érdemeit és nem érték be az első évaddal. A SoA ügyesen fűzi egybe a nagy sikerű bűnszériák (Maffiózók, Dexter) és a hatvanas-hetvenes évek motoros filmjeinek (Az ördög angyalai, A vad angyalok)  legfontosabb erényeit, miközben a Hamlet markáns drámai képletét is kölcsönveszi. A szigorú szabályok és hagyományok mentén szerveződött bűnbandák, illetve a mostohaapa-főnök és a feltörekvő trónörökös közötti hatalmi harc az öröklött morális kódokról valamint a hagyományos identitások kortárs fenntarthatóságáról mesél. A sorozat alkotói folyamatosan rájátszanak a nézői előítéletekre: a rosszarcú, bőrdzsekis szereplők isznak, drogoznak és bűnöznek, miközben a zárt motoros klub érzékeny családként, vad törzsként és jól menő vállalatként is központi szerepet játszik a tagok életében. Bár Kurt Sutter alapötletének frissessége nem mérhető össze a jelenlegi csúcsprodukciók egyediségével, becsületére legyen mondva, hogy az első széria gyengébb vonulata után képes felpörgetni az eseményeket és igen tetszetősen bonyolítja a szálakat. A sorozat kreatívan kihasználja a posztmodern horda-létből kihámozható erkölcsi és személyes dilemmákat, de hatásosan villantja fel azokat az ősi emberi társulásokat is, melyeket a közös értékek, a fizikai kapcsolatok, a hitté és rítusokká csontosodó érdekek tartanak össze.

kemény motorosok1.jpg

A SoA sokat átvesz a maffia-világ belterjes szertartásosságából, illetve folyamatosan hangsúlyozza a motoros szabadság-mítoszt, ami kissé gyengíti az egyébként szépen pörgő sztori erejét. A gyakran önparódiába forduló keménykedések, a narratív bravúrok kényszerében hiteltelenné fokozódó fordulatok nem tesznek jót a történetnek, de az alkotók becsületére legyen mondva, hogy évadról-évadra erősebben tartják a kezükben a gyeplőt. Az elsőrangú alakítások (elsősorban Ron Perlman és Katey Sagal), a csavaros bűnügyek vitathatatlanul az átlag fölé emelik a sorozatot, míg a vázolt metaforák és erkölcsi példák egyszerűek ugyan, de épp ezért könnyedén átláthatóak. Kurt Sutter legnagyobb dobása, hogy remek érzékkel domborítja ki a kisközösségek működési mechanizmusait: nemcsak a klub (SAMCRO) belső világába pillanthatunk be, de a rivális bandák, a neonácik, az IRA, illetve a hangsúlyozottan jellegtelen kaliforniai kisváros, Charming hatalmi harcai is előtérbe kerülnek. A saját ideológiával és szimbólumrendszerrel operáló, modern törzsként működő csoportok azokat az ősi emberi szerveződéseket elevenítik fel, amikor egy gazdasági érdekközösség a tagok számára releváns értékek teremtésébe kezd. Az egymással rivalizáló bandák viszonyait vélhetően már az őskorban is hasonló dolgok jellemezték, és alapvetően ugyanez igaz a mai szurkolók, az elkötelezett márkahívők és a fanatikus filmrajongók táboraira is – a SoA megpendített konfliktusai ezért többé-kevésbé mindenkinek ismerősek lehetnek.

kemény motorosok.jpg
Esetünkben az állóvizet a másképp gondolkodó trónkövetelő alternatív értékrendszere kavarja fel, amit ráadásul a halott apa örökségként hagyott hátra. Míg a fiú anyjával háló, főnökké előlépett öreg motoros következetesen kitart a jól bevált, erőszakos módszerek mellett, az ifjú titán egy erőszakmentes, legális vállalkozássá szeretné átalakítani a közösséget. Eközben azonban számtalan váratlan problémába fut bele, így nemcsak a kezét kénytelen egyre jobban bemocskolni, de az eredeti cél értelme is erősen megkérdőjeleződik. A széria írói a második évadban ismerik fel a legjobb csapásirányokat, majd a kezdeti csapongás után a hamleti drámából az események olyan láncolatát indítják el, mely nemcsak nagyszerű karakterábrázolásokra ad lehetőséget (élen az anyatigris veterán klubkirálynővel), de a különböző érdekcsoportok közötti, illetve az azokon belüli politikai játszmákat is hatásosan viszik a képernyőre. A készen kapott, hagyományokból táplálkozó identitás, illetve a saját hit, a belső személyiség összeütközése önmagában is feszültséggel tölti meg a történetet, de az alkotók kegyetlen és kiszámíthatatlan megoldásai, az érdekfeszítő ellentétek, mentalitásbeli különbségek és a meglepő elbeszélői húzások erős sorozatfüggőséget okozhatnak. A Sons of Anarchy talán nem annyira bölcs és átgondolt, mint a legfontosabb alapvetések, de így is ott a helye a legjobbak között.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr805364829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása