Filmvilág blog

Afrikai Filmnap az Urániában

Sajtóközl.

2013. június 04. - filmvilág

afrikai-filmnap-tsotsi.jpgAz elmúlt évek afrikai filmsikereiből válogatott, ingyenes vetítésekkel várja a nézőket az Uránia Nemzeti Filmszínház június 5-én, az Afrikai Filmnap keretében. A program a Külügyminisztérium szervezésében, az Afrika Unió elődjének számító Afrikai Egységszervezet megalapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett Budapest Afrika Fórum keretében valósul meg.

A válogatásban a legkülönfélébb stílusú és műfajú művek kaptak helyet: lesz Oscar-díjas sikerfilm, megrázó erejű dokumentum- és lüktető ritmusú koncertfilm, de low-budget dráma és sztárokat felvonultató romantikus komédia is.

Este 7 órakor kerül műsorra az Uránia Dísztermében a Tsotsi dél-afrikai-angol filmdráma, mely 2006-ban elnyerte a Legjobb Idegennyelvű Filmnek járó Oscar-díjat. Hazánkban eddig csak egyetlen alkalommal, a Titanic Filmfesztiválon láthatta a közönség. A „tsotsi” gengsztert jelent a dél-afrikai városok utcai nyelvén, így hívják a főszereplőt Gavin Hood nagy ívű fejlődéstörténetében, mely a Dél-Afrika véres múltjából örökölt problémákról szól.

Az este 9 órai műsorsávban kapott helyet a korábban hazai mozik által is vetített Benda Bilili! kongói-francia dokumentumfilm, mely az „afrikai Buena Vista Social Club”-ként aposztrofált, címadó együttesről szól. A főleg hajléktalanokból álló kongói formáció utcazenélésből élt, amíg fel nem fedezte őket egy filmes stáb. A film sikerének köszönhetően azóta rendszeres fellépői nemzetközi világzenei fesztiváloknak és több lemezt is kiadtak.

afrikai-filmnap.jpgA műfaji sokszínűség jegyében a délután kezdődő kamaratermi vetítések között bemutatásra kerül a magyar származású Mick Csáky Africa Live: The Roll Back Malaria című koncertfilmje – a rendező is jelen lesz –; továbá Ingrid Martens Megosztott Afrika – Egy fedél alatt rendhagyó dokumentumfilmje az „afrikai álom” árnyoldaláról; a kameruni Vistor Viyuoh igaz történeten alapuló házassági drámája; végül egy könnyedebb hangvételű, hamisítatlan romantikus komédia, Jann Turner Álomesküvője zárja a filmnap programját, a legismertebb dél-afrikai filmcsillagokkal a főszerepben.

A vetítések ingyenesek, helyfoglalás érkezési sorrendben, a szabad helyek erejéig. A kamaratermi vetítésekre az ülőhelyek alacsonyabb száma miatt korlátozott a belépés, a vetítések előtt fél órával lehet átvenni a regisztrációs jegyeket. A filmeket eredeti nyelven vetítik – a feliratra, hangalámondásra vonatkozó információk a részletes műsorban olvashatóak. További információk: http://www.urania-nf.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr805343282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.04. 15:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása