Korszakalkotók címmel megjelent a Prizma folyóirat első kötete, olyan kortárs amerikai filmrendezők portréival, mint Spielberg, Tarantino, Lynch, Jarmusch vagy Burton. A könyv megvásárolható többek között a Bookline-on is, előnyös áron, de megtalálható a nagyobb könyvesboltokban is mindenfelé. A szerzőket az olvasók a Filmvilág hasábjairól is ismerhetik – szerkesztőnk, Varró Attila is jegyzett két szöveget. Ezekből közlünk két részletet a tovább után. A tartalom:

Pápai Zsolt: Újjászületés és második gyermekkor (Bevezetés Új-Hollywood történetébe)

Pápai Zsolt: Márkaérzék (Steven Spielberg)

Pálos Máté: A föld dalai (Terrence Malick)

Sepsi László: Kitörési pont (Ridley Scott)

Varró Attila: Amerikai éjszakák (Michael Mann)

Pápai Zsolt: Új-Hollywood Frankenstein doktora (Tim Burton)

Varga Balázs: Tükörjáték (David Lynch)

Varga Balázs: Társkeresés (Jim Jarmusch)

Lichter Péter: Felhők Portland felett (Gus Van Sant)

Pápai Zsolt: A kaméleon színe (Steven Soderbergh)

Varró Attila: Rendezőikon, csupa kisbetűvel (Quentin Tarantino)

Roboz Gábor: Vakmerő vagabond (Richard Linklater)

Varró Attila: Rendezőikon, csupa kisbetűvel – Quentin Tarantino (részlet)

Orson Welles óta talán egyetlen amerikai rendező sem hatott olyan markánsan személyes látásmódjával saját kora filmkészítésére, mint a kilencvenes évek stúdió- és független szcénáját egyaránt komoly mértékben befolyásoló Quentin Tarantino. Miként a harmincas évek példátlanul eszképista Hollywoodjában egy újfajta, önálló filmes szemléletmód állandósult jelzője lett a „capraesque”, hasonlóan köznevesült a lassanként posztmodernből neoklasszikussá formálódó álomgyári ezredfordulóra Tarantino vezetékneve. A Ponyvaregény páratlan szakmai és közönségsikerét követően elterjedő „tarantinoesque” avatatlan szemmel is könnyen beazonosítható filmtípust jelöl, többet népszerű szerzői látásmódnál (Lubitsch-érintéstől a Lynch-hangulatig) vagy követendő stiláris eszköztárnál (mint a hitchcocki suspense-dramaturgia vagy az Altman-féle többszálúság) – legközelebb akkor kerülünk meghatározásához, ha egész egyszerűen (al)műfajként tekintjük. A Tarantino-film nem csupán azért jut el a műfajosodás szintjére, mert sajátos tematikai motívumai, sőt bizonyos állandósult formai megoldásai kiterjednek kortárs filmkészítők munkáira is (meghaladva ezzel az egyazon filmgyártó közeg határain belül maradó ciklusszintet, lásd Val Lewton szerepét a negyvenes évek RKO-horrorjaiban), ennél lényegesebb, hogy maga a szerző eltunik mögülük: a XXI. század elsô évtizedére a Kill Bill-lel és a Grindhouse-projekttel nyilvánvalóvá vált, hogy miközben az alkotó az egyik legnagyobb rendezősztárrá nőtte ki magát Hollywoodban, a konkrét filmek teljes mértékben feloldódtak az általuk generált zsánerhullámban. Tarantino mint filmrendező mára elsődlegesen marketingeszközzé vált filmjei népszerűsítésében, amelyek egyéb híján csupán minőségükkel emelkednek ki hasonszőrű társaik tengeréből – szerzői beazonosításukhoz mind szembetűnőbb kézjegyek, erőteljes önreferenciák és állandó alkotó-cameók szükségeltetnek.

Varró Attila: Amerikai éjszakák - Michael Mann (részlet)

Nehezen lehetne az amerikai tömegfilm szerzői rendezői között két annyira különböző alkotót találni, mint Sam Peckinpah és Stanley Kubrick: a westernfilm szenvedélyes, önpusztító jenkije és a műfajgyűjtés rideg, kozmopolita remetéje mind tematikai, mind formai szempontból egyazon skála két végpontján helyezkedik el – miközben életművükben ugyanolyan elszánt perfekcionizmussal és lenyűgöző formatudatossággal hajlították a stiláris kereteket saját képmásaikhoz. A kortárs Hollywood első számú formalistájaként megnevezhető Michael Mann nem csupán – ugyancsak legendás – precizitása, szakmaismerete és tökéletességvágya okán tekinthető mindkét géniusz jogos örökösének: életművében elképesztő bravúrral illeszkedik egymáshoz a western-auteur belső mesevilága és a zsánerromboló filmművész látásmódja. Anyja neve Peckinpah, apja neve Kubrick. Mann művészi önéletrajzában világosan nyomon követhetô a hagyományos férfivilág erkölcsi sarokpontjainak szinte fetisisztikus tisztelete a jellegzetes amerikai hôsök rögös Olümposzán (legyen szó gengszterfilmekről, James Fenimore Cooper-adaptáció nemzeti őstörténetéről vagy Muhammad Ali bokszkarrierjéről). Ugyanakkor ez a jó öreg sárszagú, verejtékfoltos heroizmus egy letisztult, kiüresített világba helyezve jóformán minden kapcsolatát elveszíti valósággyökereivel, introspektív figurái eszmék és eszmények elegáns öltönyökbe bújtatott absztraktumaivá válnak. Mann életművében a szilárd, állhatatos férfihősökre támadó erkölcsi káosz vériszamos, látványbő zűrzavarok helyett mértani pontossággal megkonstruált szigorú struktúrákban fogalmazódik meg, pontos metaforát kínálva valamennyi szerzőnek, aki a filmipar szenvtelen üzleti logikája által szabályozott rendszerben érvényesíti öntörvényű alkotói személyiségét, Fordtól Fincherig: munkái maguk az örök individualistákra záruló légkondicionált lidércnyomások.