Vasárnap este / hétfő hajnalban Hollywood ismét alaposan megünnepli magát: 85. alkalommal fogják kiosztani az Oscar-díjakat. A Filmvilág blog két szerzője, Baski Sándor és Huber Zoltán az alábbiakban véleményezik a jelölteket és latolgatnak is egy keveset.
Előszó
Nem tudom pontosan, kik döntenek az Oscar-díjak sorsáról, és azt sem, hogy mi alapján. Nem is érdekel különösebben, mert ahogy az már számtalanszor bebizonyosodott, a szakmai szempontokat sokszor felülírják egyéb – többnyire kompenzációs jellegű – tényezők. Ezúttal sem mernék vállalkozni rá, hogy jóslásokba bocsátkozzam, helyette inkább értékelem a jelölteket, és ahol tudom, leadom én is a szavazatom. (BS)
Az esélylátogatáshoz fontos tudni, hogy az Oscar-díj elsősorban (film)politikai döntés, így semmi köze az adott művek esztétikai értékeihez, az alkotói teljesítményekhez. Nagy közhely, de érdemes elismételni, hogy az Amerikai Filmakadémia Hollywood legbefolyásosabb kreatívjait fogja össze, azaz egy valódi céhként működik. Az aranyszobrocskát titkos szavazással kiválasztó tagok véleményét tehát célszerű figyelemmel követni. A díjazott alkotásokon keresztül megismerhetjük, milyennek látja, illetve milyennek akarja látni magát az Álomgyár 2013-ban. A következőkben ezért politikai alapon próbálom megjósolni a díjazottak névsorát, feltüntetve a számomra legmeggyőzőbb alkotásokat is. (HZ)
A főkategória idei 10 jelöltje műfaját, stílusát és témáját tekintve örvendetes változatosságot mutat – nyilván épp ez volt az illetékesek célja, amikor pár éve felemelték a nominált filmek számát. Mégsem tudnék akár csak egyetlen olyan produkciót is kiválasztani a listáról, amelyet hibátlannak, és így a díjra maximálisan méltónak találnék. A Szerelem nyilván kakukktojás a listában, azt az üzenetet hívatott hirdetni, hogy Hollywood nem csak a filmgyártást, hanem filmművészetet is értékeli. Igazán punk gesztus lenne Oscarral jutalmazni, de ez egyfelől nyilván nem fog megtörténni, másfelől Haneke életművének közel sem ez a legjobb darabja. A másik végpont, Az Argo-akció, amely a közhelyes finálét leszámítva egy remek popcornmozi, annál azonban semmivel sem több. A Napos oldal ügyesen játszik a dramedy és a romkom műfajával, de ugyancsak a túlságosan hollywoodira hangolt zárlatban vérzik el. A Django elszabadul, a korábbi Tarantino opuszokkal ellentétben, nem tudott igazán meglepetést okozni, és több szempontból sem ér fel a Becstelen Brigantykhoz. A Lincoln oktatási segédanyagnak talán kiváló, történelmi filmként azonban a kelleténél didaktikusabb és teátrálisabb. A Zero Dark Thirty túlzott minimalizmusa és az ehhez a stílushoz mérten hosszú játékideje miatt nehéz megszeretni. A Pi életét, A nyomorultakat és A messzi dél vadjait egyaránt a túláradó érzékiségük és hatásvadászatuk miatt lehet kárhoztatni, de épp ezt lehet bennük szeretni is. Ha esetleg nem a patriotizmus diadalmaskodik (ZDT, Lincoln), akkor közülük kerülhet ki a győztes. (BS)
Az idei mezőny változatos és erős, de azért láthatóak a szokásos tiszteletkörök. A kötelező művészfilmes-szenvedős (Szerelem) versenyző mellett a szerethető indie-film (A messzi dél vadjai), a szimpatikus dramedy (Napos oldal) és a szívfacsarásra játszó musical (A nyomorultak) is a marketing-értékű udvariassági jelölést, illetve más kategóriák szobrocskáit gyűjtheti csak be. Bár a Django elszabadul és a Zero Dark Thirty remek mozik, kizárólag a Hollywood számára fontos témák szókimondóbb ábrázolásai miatt kerülhettek a listára. Valódi esélyük idén valószínűleg nincsen, ahogyan a Pi élete vulgárfilozófiai ömlengései is túl könnyűek az év filmje szimbolikus címkéjéhez. A kategória nagy kérdése 2013-ban éppen ezért az lehet, hogy az Álomgyár vajon önmagát fényezi Az Argo-akció filmipari túszmentésével, vagy bizonyítandó a hazafiasságát a népszerű amerikai mítoszra szavaz (Lincoln). Remélhetőleg mégsem kell majd elszenvednünk egy újabb borzasztóan rossz film mennybemenetelét, a nagy elnök didaktikus portréja ugyanis túl száraz és unalmas a szélesebb közízlés számára. Ben Affleck alkotása ellenben ideális jelölt: szórakoztató, izgalmas, szimpatikus, van benne amerikai heroizmus és még a filmeseket is jó színben tünteti fel. Ugyan mi kellhet még a végső győzelemhez? (HZ)
Legjobb férfi főszereplő
A jelöltek közül leginkább talán Bradley Coopernek sikerült felülmúlnia önmagát, a többiek „mindössze” az elvárt zsenialitás szintjét hozták. Daniel Day-Lewis-é volt a leghálátlanabb szerep, cserébe övé lehet a szobor, pedig Joaquin Phoenix-et illetné - a The Master főszereplőjeként még Philip Seymour Hoffmant is elhomályosította, ami nem kis teljesítmény. Sajnálatos, hogy a díjra talán leginkább méltó színészt, John Hawkes-t (A kezelés) még csak nem is jelölték. (BS)
Az Akadémia egyik kedvenc színésze, Daniel Day-Lewis az ország talán legfontosabb elnökét, a rabszolgaság eltörlőjét, az ország újraegyesítőjét alakítja. Borítékolható a szobor még annak ellenére is, hogy a brit színész ezúttal nem volt igazán meggyőző az amúgy rendkívül hálátlan szerepben. Ha a kategória a színészi teljesítményről szólna, nem lenne kérdés Joaquin Phoenix győzelme, a The Master alkoholista veteránjaként ugyanis elképesztően nagyot játszik. (Érthetetlen egyébként, hogy Hugh Jackman vagy Denzel Washington helyett miért nem a zseniális John Hawkes kapott jelölést). (HZ)
Legjobb női főszereplő
Hollywood szeret történelmet írni, úgyhogy a legfiatalabb (Quvenzhané Wallis) és a legidősebb jelölt (Emmanuelle Riva) indulhat a legjobb esélyekkel. Jómagam az előbbire szavaznék, bár fogalmam sincs, Wallis ösztönös kamera előtti létezése mennyire nevezhető színészi „játéknak”. (BS)
Emmanuelle Riva hamisítatlan Oscar-favorit alakítást nyújt a Szerelem beteg feleségeként. A magatehetetlen, agyvérzéses idős asszony megformálásért nagy eséllyel jár szobrocska, de ott van még a hat éves, ráadásul afroamerikai Quvenzhané Wallis, aki maga a két lábon járó hírérték (az Akadémia imádja az ilyen „meglepetéseket”). A kategória legjobbja idén Jennifer Lawrence volt, de az ő nevével vélhetően még sokszor találkozunk jelöltként (és díjazottként) a jövőben. Idén talán ez a legnyíltabb kategória. (HZ)
Legjobb férfi mellékszereplő
Robert De Niro az utóbbi időben sajnos leginkább egykori önmaga karikatúráját alakította, és azt is alig leplezett unalommal, ezért is esett jól a Napos oldalban bemutatott produkciója. Christoph Waltz továbbra is kiváló színész, de Hans Landa és Dr. King Schultz manírjai hasonlítanak annyira egymásra, hogy túlzás lenne ezért egy újabb Oscarral jutalmazni. Philip Seymour Hoffman talán még életében nem nyújtott gyenge alakítást, a The Master címszerepéért is megérdemelné az Oscart. Ha a szavazók figyelembe veszik azt is, hogy ki játszott "komolyabb" filmben, akkor ő fog nyerni. (BS)
Robert de Niro hosszú évek után végre kapott egy tényleg jó szerepet, így az Akadémia vélhetően kihasználja az alkalmat, és odaítéli neki a szobrocskát. De Niro megérdemelten nyer, mert tényleg nagyon jó - de talán mégsem annyira, mint Philip Seymour Hoffman, aki mesterien hozta az önjelölt vallási vezető portréját. (HZ)
Legjobb női mellékszereplő
Nem gondolnám, hogy a színész munkaköréhez a látványos, cirkuszi produkciónak is beillő önsanyargatás mindenképpen hozzátartozna – az erre építő PR-kampányok pedig még kevésbé szimpatikusak –, de nem lehet nem elismerni, hogy Anne Hathaway produkcióján látszik a befektetett munka. Nyerni fog. (BS)
Anne Hathaway győzelme egyértelműnek tűnik, A nyomorultak mellékszerepében pontosan telibe találja az Oscar-ízlést. Ezúttal ráadásul nincs komoly ellenfele, hisz hiába volt jobb nála a remeklő Amy Adams vagy az emlékezeteset alakító Jacki Weaver is, ha a nyúlfarknyi szerepeik nem hoznak nekik elég szavazatot. (Az este egyik izgalmas kérdése egyébként, kap-e vajon Oscart a kizárólag a színészein keresztül jelölt The Master) (HZ)
Legjobb rendező
A rendező teljesítményét nyilván a végtermék minősíti, és ebből a szempontból nincs is sok értelme különválasztani ezt a kategóriát a „Legjobb film”-étől. Könnyebb a dolgunk, ha azt vizsgáljuk, hogy saját magát mennyire múlta felül az adott alkotó. Spielberg számára a Lincoln rutinmunka volt, míg Haneke és Russell a visszafogottságával, Lee pedig a 3D alkalmazásával okozott némi meglepetést. A legtöbbet azonban Benh Zeitlin vállalta, amikor elsőfilmes létére egy témájában és stílusában is tökéletesen unikális filmet forgatott, amatőr szereplőkkel, nomád körülmények közt. (BS)
A rendezői Oscar elválaszthatatlan a Legjobb film kategóriájától, hisz idén igen nagy eséllyel ez lesz a vigaszdíja a mellőzött alkotásnak. Az én forgatókönyvem szerint a 2013-as díjátadó nagy vesztese a Lincoln lesz, így Spielberg megkapja ezt a szobrocskát – ám a Pi életében látható történetmesélés annyira illeszkedik az Álomgyár profiljába, hogy az akadémiai tagság által amúgy is kedvelt Ang Lee akár nyerhet is. A többiek annak ellenére sem rúgnak labdába, hogy Zeitlin (A messzi dél vadjai) és Russell (Napos oldal) rendezői teljesítménye is imponáló. (HZ)
Legjobb eredeti forgatókönyv
A díjra alanyi jogon esélyes Tarantino ezúttal nem végezett tökéletes munkát. John Gatins a nézői várakozásokat ügyesen kicselező Kényszerleszállásért joggal kapott jelölést, a díj mégis a Wes Anderson-Roman Coppola párosnak járna, ha már a zseniális Holdfény királyságot mellőzték a főbb kategóriákban. (BS)
Tarantino most sem nyer majd a Legjobb film és a Legjobb rendező kategóriáiban, így az Akadémia itt kárpótolja (a rabszolgaság témája egyébként is aranyért kiált). A Django mellett egyedül a Holdfény Királyságnak lehet némi esélye, elvégre Andersonnak nagyon járna már a szakma hivatalos elismerése. Talán most? (HZ)
Legjobb adaptált forgatókönyv
Egyik forrásműhöz sem volt szerencsém, de talán nem túl merész a feltételezés, hogy Yann Martel regényét (Pi élete) és Lucy Alibar egyfelvonásos drámáját (A messzi dél vadjai) lehetett a legnehezebb adaptálni. Mind David Magee, mind a Lucy Alibar-Benh Zeitlin páros szkriptje megérdemelné a díjat.(BS)
Ha máshol mellőzik is a Lincoln történelemóráját, a döntnökök ebben a kategóriában szinte biztosan ki fogják tüntetni a hosszúra nyújtott, didaktikus patrióta leckét. A titkos befutó az ügyesen egyensúlyban tartott Napos oldal lehet, hisz a dráma és a vígjáték ilyen arányú keverése a múltban kapott már szobrokat – írom ezt úgy, hogy a kategória egyik forrásművét sem olvastam (ahogyan vélhetően a szavazók többsége sem…) (HZ)
Legjobb operatőr
Claudio Miranda (Pi élete) és Roger Deakins (Skyfall) egyaránt lenyűgöző kompozíciókat varázsoltak a vászonra - kár, hogy nem lehet megosztani az Oscart. (BS)
A Pi élete cukros 3D-giccse tipikusan olyan operatőri munka, amit imádnak a tengerentúlon. Más kérdés, hogy a felsoroltak közül a legizgalmasabb és legjobb vizualitású a Skyfall volt, ezért talán befutó lehet. (HZ)
Legjobb idegen nyelvű film
Az idei jelölteket nem sikerült még megtekintenem, de ahogy Huber kolléga is jelzi egy sorral lejjebb: Haneke biztos befutó. (BS)
Tökéletesen mindegy, milyen a többi film: a Szerelem annyi jelölést begyűjtött, hogy ebben a kategóriában már-már előírásszerűen jár neki az Oscar. Az eddig is csúnyán túlértékelt mű ezek után még divatosabb lesz, az Akadémia meg verheti a mellét, hogy mennyire nagyon szereti a valódi művészetet. (HZ)
Legjobb animációs film:
Az öt jelölt közül a legkellemesebb meglepetést számomra a Rontó Ralph szerezte, amely stílusában és hangvételében a korai Pixar-mozikat idézte, míg a jelenlegi Pixar sajnos az eldiznisedés jeleit mutatja (Merida). A szellemes téma ellenére a ParaNorman sajnos a kelleténél szellemtelenebb produkció, így a családi horror kategóriájában inkább Tim Burton vihetné el pálmát az Oscart a Frankenweenie-ért, de azt sem bánnám, hogy a mindvégig humoros Kalózok - A kétballábas banda gyurmaanimációja kapná a szobrot. (BS)
A Pixar gyakorlatilag bérli ezt a szobrocskát, ezért a kissé középszerűre sikeredett Merida feminista zöngékkel telített, de azért mélyen konzervatív meséje garantált befutó. Kellemes meglepetés, hogy a kategóriában idén többségbe kerültek a hagyományos technikával készült művek. Az Oscar amúgy megosztva mehetne a ParaNorman és a Frankenweenie alkotóihoz. (HZ)
Legjobb rövid animációs film
Talán felesleges is külön megemlíteni, de technikailag minden jelölt hibátlan. A „csak” kísérleti filmként értelmezhető Fresh Guacamole és a rendkívül szellemes The Simpsons: The Longest Daycare is megérdemelné a díjat, a legszívesebben mégis a Terrence Malick világát idéző édenkerti mesének, az Adam and Dognak adnám a szobrot. (BS)
A maga nemében a jelölt alkotások mindegyike különleges és szerethető, ezért igen nehéz megjósolni, melyikre voksolnak majd a legtöbben. Nálam egyértelműen a Fresh Guacamole sziporkázó ötletorigiája a nyerő, de könnyen lehet, hogy a Disney-modorban fogant Paperman, esetleg a tengerentúlon is kedvelt Maggie Simpson (The Simpsons: The Longest Daycare) lesz végső a befutó. (HZ)
