Filmvilág blog

A messzi dél vadjai

Mozikban

2013. január 11. - Baski Sándor

Látva A messzi dél vadjaira zúduló díjesőt, és olvasva az angolszász kritikusok laudációit, nehéz a hype-tól függetleníteni magunkat – de azért érdemes megpróbálni. Nem mintha Benh Zeitlin érdemtelenül zsebelte be volna a gratulációkat, debütáló munkája valóban különleges, a fesztiválfilmek mezőnyéből messze kitűnő alkotás. A történetközpontú, formalizált filmekhez szokott kritikusokat és nézőket nyilván épp formabontó stílusával és egyedi hangvételével nyűgözte le. A messzi dél vadjait nem is lehet beskatulyázni, részben coming of age-történet, részben poszt-apokalipszis film, hol mágikus realista, hol dokumentarista modorban előadva. Egyik méltatója élőszereplős Miyazaki-filmnek nevezi, és valóban, Hushpuppy, a főszereplő, mintha A vadon hercegnőjéből lépett volna elő.  

messzi dél vadjai.jpg

A hatéves kislány a Teknőben, egy Louisiana-béli, világtól elzárt öbölvárosban él apjával. Az apró, nomád közösség akkor sem hajlandó az otthonát elhagyni, amikor a Katrina hurrikánnak köszönhetően víz alá kerül az egész terület. Bár, ahogy a rendező, Benh Zeitlin a miskolci CineFesten, a vetítést követően elmondta, a Teknő fiktív hely, hasonló, civilizációtól elzárt települések akadnak bőven New Orleans közelében. Dokumentumerejű képei ellenére filmje mégsem tekinthető pusztán tudósításnak a Katrina hurrikán által sújtott térségből – a maga sajátos módján komplett világmagyarázatot próbál prezentálni, főhőse, Hushpuppy szemszögéből. A gyermeki nézőpontot hasonló sikerrel (és stilizáltsággal) utoljára Spike Jonze tudta megragadni az Ahol a vadak várnakban, ez a világ azonban talán még ijesztőbb és könyörtelenebb.

Zeitlinnek, aki nagyrészt a barátaiból és rokonaiból verbuválta a stábot, mindössze 1.8 millió dolláros büdzsé állt a rendelkezésére, de a kész filmen ez a legkevésbé sem látszik. Az épített és a természeti „díszletek” segítségével sikerült a maga nemében egy teljesen koherens (álom)világot teremteniük, amelyet persze elsősorban az amatőrökből álló színészgárda hitelesít. A hatéves Quvenzhané Wallis ösztönös játékát joggal emelik ki a kritikák, de legalább ennyire intenzív és zsigeri alakítást nyújt az apa szerepében a civilben pékként dolgozó Dwight Henry.

A néző eközben legfeljebb azon morfondírozhat el, hogy a bemutatott, kétségkívül érdekes közösség tagjai mennyire szolgálnak rá az idealizálásra. Korlátlan szabadságvágyuk nyilván irigylésre méltó, de az alkotók mintha az önpusztításnak ebben a sajátos formájában is romantikát látnának, amit a helyenként túlcsordulóan ünnepélyes zene és Hushpuppy new age-es bölcsességekkel teli narrációja is alátámaszt. A messzi dél vadjain ugyanúgy diagnosztizálhatóak az elsőfilmes betegségek, mint a legtöbb debütáló filmen, legfeljebb a hype-tól kevésbé tűnnek fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr475011616

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.15. 11:26:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szemekbe zárt titkok 2013.01.12. 14:47:35

@valtine: Nem lehet az embereket akaratuk ellenére megmenteni.
A filmek az a része különösen tetszett nekem, amikor a Teknő-lakókat beviszik a hatóságok a menhelyre, ahol van étel, van takaró, van ágy, orvosi ellátás stb., és a néző szinte megkönnyebbül, hogy megúszták..
Aztán jön a döbbenetes fordulat.Lázadás szerűen törnek ki a "menekült-táborból", hogy visszamehessenek a viskóikba, a teljes nihilbe.
Menthetetlenek.

ejropalepke 2013.01.13. 20:18:29

Felfoghatatlan számomra az a töméntelen dicsérő kritika, elismerő díjeső.
A szereplők, kivált a kislány tényleg nagyszerű, ám ez az összes, ami a film mellett szól.
Szerintem elképesztően zavaros a koncepció, vagy egyáltalán nem volt rá fülem és szemem. Valósággal szabadulás volt kijönni a moziból.
A Katrina előtt sem volt semmi idilli az ábrázolt világban, csöppet sem vágyott dolog számomra a szeméthalmon, roncsokon éldegélni, alkoholmámorban, elhülyülve fuldokolni. A vihar után meg egyenesen elborzasztó volt, szinte orromban éreztem az oszló állattetemek, a bűzös, fertőzést árasztó szennyes víz szagát.
Miért is kellene ott maradniuk, miért is bátor, nagyszerű dolog kitartaniuk? Miért ellenségként kezelik azokat, akik meg akarják menteni őket? Ennek az lenne az üzenete, hogy ott kellene hagyni őket, pusztuljanak kedvük szerint? Érthetetlen.
A filozofikusnak szánt okosságok meg, melyeket a kislány szájába adtak, mintegy világmagyarázat gyanánt, roppant keresettek, műviek voltak, a többszöri ismétlése a bölcsességeknek még csak megerősített ebbéli vélekedésemben.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2013.01.14. 01:42:02

@ejropalepke: Valami hasonlót pedzegettem az utolsó bekezdésben, nekem viszont ennek ellenére tetszett a film. Pont ezért:

"A vihar után meg egyenesen elborzasztó volt, szinte orromban éreztem az oszló állattetemek, a bűzös, fertőzést árasztó szennyes víz szagát."

Ha ez nem dicséret az alkotók számára, akkor semmi. :)

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2013.01.14. 23:10:09

Ha valaki nagyon el van kényelmesedve és már a legkisebb fájdalom esetén a tévében reklámozott valamelyik fájdalomcsillapító után nyúl, nem is értheti, hogy miről beszélt a kislány. Lehet, hogy egyeseknek gagyinak tűntek a bölcsességei, de a legnagyobb közhelyek legtöbbször igazak. Ott maradni a lepusztult vidéken?! Pfuj. Pedig a kislány kimondta, hogy az erősek elfogadják az elmúlást és szembenéznek vele. Kitartanak.
Ez egy igazi mese volt. A szerzője nagyon alap történetet mondott el, hogyan lesz ideje korán egy kislányból felnőtt. Nekem tetszett.
süti beállítások módosítása