Az ember tragédiája Jankovics kezén is az marad, aminek Madách teremtette: az örök kétkedéssel véd a történelem véres dogmáival szemben.
Madách „emberiség-drámája” a magyar színpadi irodalom máig legmagasabb csúcsa, azzal az aprócska paradoxonnal megterhelve, hogy nem a színpad az igazi terepe. Megpróbálni a lehetetlent azért nagyon is érdemes, mind színésznek, mind rendezőnek agyat-szívet felajzó feladvány: miképp lehet színre vinni az elképzelhetetlent, a roppant időt és teret átfogó darab elvont-testetlen főszereplőit, az Emberiséget, a Történelmet, az Úristent és ellenlábasát, a bukott angyalt, Lucifert. Ha a realista színjátszás révén testet öltenek az absztrakciók, a való életből vett történetekkel és személyekkel dolgozó drámákhoz képest ügyetlennek fog látszani a fantasztikus előfeltevésre épülő történet (Lucifer „bűbájat szállít” az első emberpárra, hogy eltántorítsa őket a rájuk és utódaikra váró megpróbáltatástól). Az emberiség-dráma ez esetben a színről-színre új alakmásban megjelenő Ádám magánügyévé zsugorodik, és ráadásképp a szent történet is profánul porba-sárba ragad. Ha viszont Az ember tragédiája odafent köröz a tömény történelemfilozófia magasában, aligha tudjuk magunkra venni gondjait. Az emberiség sohasem kopogtat be az ajtónkon – mondja majd Kosztolányi. De a történelem igen. – válaszolja Az ember tragédiája – sőt, azzal a mozdulattal ránk is dönti az ajtót. Rendre belegázol az életünkbe, s kő-kövön nem marad utána.
Az ellentmondás feloldása: Madáchot másképp kell játszani, ledobva mindazt a színházi tudást, ami a hagyományos színjátszás alfája és omegája. Az elmúlt harminc év két legnagyobb Madách-megkísértése – Jelesé és Jankovicsé -- épp ezt teszi. Természetesen nem az a nagy ötlet, hogy filmre kell vinni a Tragédiát. A film igazából csak a hitelesebb és gazdagabb korfestés előnyét kínálja a színpadhoz képest, a paradoxont nem oldja fel. Mindkét adaptáció megtalálja a vészkijáratot, a stilizált emberiség-poémát négyzetre kell emelni, vagyis önmagával kell beszorozni, ha stilizált, hát akkor legyen még stilizáltabb, még elemeltebb, tegyük át egy nem köznapi, nem megszokott közegbe. Jeles gyerekekkel játszatja el a történelem súlyosan korhatáros felnőtt-hagymázát, Jankovics pedig a rajzfilm stilizációjával kettőzi meg (és oltja ki) az absztrakciót. Ahogy a lascaux-i barlang kőkorszaki rajzolója a vadlovat, úgy ejti el nemes zsákmányát az animátor-rendező: a képpel varázsol. A hang Madáché, de a kéz Jankovicsé. Látom az ecsetjét, a filctollát a vásznon siklani. Az Angyali üdvözletnél nem lehetne hasonlót állítani, ott más a technika, nem Jeles, hanem a gyerekek mesélik el Az ember tragédiáját. Persze a nagy ötlet önmagában kevés, ha Jeles gyerekszereplői színészkednének és felnőttet játszanának, abban nem lenne sok köszönet, ahogy hiperrealista rajzban elmesélve elenyészne Az ember tragédiájának történetfilozófiája.
Jankovics rajzfilmjeinek szellemisége kezdettől, a Sisyphus és a Küzdők óta kompatibilis Madách hérakleitoszi dialektikájával: csak a változás örök, „minden folyik”. Michelangelo és szobra egymást faragja egy életen át, mire a mester kibontja a márványtömbből az ifjú és erős Dávidot, rajta is nyomot hagy a küzdelem. A Sisyphus görgette szikla nem lelhet nyugvópontot a meredélyes hegy csúcsán, vagy ha mégis – mint Jankovics kétpercesében – értelme akkor se lesz a győzelemnek. Az ember tragédiájának Ádámja ugyanerre az örökös és végtelen nekirugaszkodásra ítéltetett. Madách szerint az emberiség sorsa sem pesszimizmusra, sem optimizmusra nem ad okot, mert a szenvedés éppoly múlandó, mint a boldogság, a történelem gigászi kereke sohasem áll meg, de tapodtat sem halad előre, körbe-körbe forog tengelyén, nincs új a nap alatt legfeljebb a díszletek, a jelmezek és a jelszavak változnak. A lendítőerő az örök emberi vágyakozás a tökéletességre. Ami Madách szerint a hiábavalóságok hiábavalósága, a történelem ingája folyton kileng, hol az egyén, hol a tömeg zsarnoksága felé, a nyugvópont, az ideális állapot csak egyetlen röpke pillanat.
Jankovics rajzolt világa ugyanerre az elvre épül, nemcsak szellemiségében, dinamikájában is madáchi. Állóképeket csak a harmadik színben, az „édentől keletre” illetve az eszkimó színben látunk, amikor még nincs/már nincs történelem. Nem csak a történeti színek közti színeváltozás viszi előre a rajzfilmet (minden szín másfajta képi szimbolikára, stílusra és rajztechnikára épül), hanem az egyes színek is folytonos mozgásban vannak: a Jankovics-snittekben a rajz nem az illusztráció eszköze, hanem a gondolaté, a jelenet mindig a motívumok folytonos metamorfózisában, a vonal örök hullámzásában nyeri el jelentését. Jankovics rajzfilmje, akár Madáché éppen ezért nagy mű, az alkotó egy pillanatra sem pihen meg a kétkedésben, nem csábul el az egyetlen igaz hitnek, dogmának vagy egyedül üdvözítő stílusnak. Madách – szerencsénkre – veszedelmes klasszikus.
Schubert Gusztáv (Filmvilág 2011/12)
A DVD és a Blu-ray lemez
Jankovics Marcell többször elmondta – például a Filmvilágnak adott két évvel ezelőtt interjújában – hogy fontosabbnak tartja filmjének DVD formában történő kiadását, mint a mozis bemutatót. Noha a premier óta eltelt egy év alatt több mint 20 ezren váltottak jegyet Az ember tragédiájára, hosszútávon valóban több néző juthat hozzá DVD-n és Blu-rayen. De van egy másik oka is annak, amiért különösen hasznos ebben a formában fogyasztani a filmet. Madách Imre klasszikusa – Jankovics képileg rendkívül izgalmas adaptációja ellenére – a veretes szövege miatt ma már nehezebben fogadható be, főként az ifjabb generációk számára – a 160 perces játékidőt, mint súlyosbító körülményt nem is említve. A mozielőadással ellentétben azonban a DVD-t le lehet állítani, újra lehet nézni – a 15 szín külön-külön is lejátszható, „összeolvasva” a dráma vonatkozó fejezeteivel.
A kiadvány képminőségére nem lehet panasz: a képarány megegyezik a moziváltozatéval (1.33:1), a Blu-ray verzió pedig természetesen full HD (1080p) felbontású, a hangsáv viszont csak sima 2.0-ás sztereo (a Blu-Rayen tömörítetlen PCM). A magyar mellett angol, francia és orosz feliratok is kerültek a korongra, a kiadvány így valóban megfelel a nemzetközi standardoknak.
Az Extrák közt található egy 23 perces interjú a stábtagokkal, akik többek közt arról beszélnek, hogyan élték meg a 23 éves alkotói periódust, mi volt a pontos feladatuk, mennyire kaptak szabadkezet, és mit gondolnak a végeredményről. Kifejti a véleményét két kritikus is, Csákvári Géza a Népszabadság munkatársa és Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője. Meghallgatható a film zenei hangsávja is, a legérdekesebb és leghasznosabb extra mégis Jankovics Marcell audiokommentárja. A legtöbb esetben az alkotók arra használják ezt a lehetőséget, hogy érdektelen triviákkal fárasszák a nézőt / hallgatót, esetleg a humorérzéküket csillogtassák, Az ember tragédiájának rendezője azonban komolyan vette ezt a „műfajt”. Rávilágít az egyes színek kultúrtörténeti hátterére, beszél a felhasznált szimbólumokról, arról, hogy miért választotta az adott animációs technikát és, hogy mi is volt pontosan az alkotói szándék. Már egyedül ezért audiokommentárért érdemes beszerezni a kiadványt. (A Blu-ray lemezen egy videokommentár is található.)
DVD - 2990 forint; Blu-ray - 4990 forint
Forgalmazza a Mozinet Kft.
