A tegnapi napon találkozhattunk például birkákkal illusztrált, humorral fellazított politika-filozófiai értekezéssel (Gottfried Mentor: Oh sheep!), portugál Seppuku-sokkal (Pedro Rocha: Miss Mishima), olasz Lynch-kopírral (Corrado Mariani: Behind Elsewhere), de magyar zombi-apokalipszissel is (Kövi Gergő: Suzie - a tovább után megtekinthető!). A színes választékot látva szinte azonnal adja magát a kérdés, vajon a rövidfilmes szcéna még mindig számtalan, egymástól markánsan különböző nézőpontot és mozgóképes felfogást közvetít, vagy már itt is tapasztalhatóak az uniformizálódás jelei? Talán a virtualizáció, az összefonódó világfalu eltünteti lassan a karakteres különbségeket? Esetleg a kínálat örömteli bővülése, a demokratizálódó filmkészítés jótékony hatásai a jellemzőbbek? Egyáltalán az olyan fesztiválok, mint amilyen a BuSho is, alkalmasak lehetnek ilyen összetett problémák vizsgálatára?

Hadd ábrándítsam ki rögtön az olvasót, e rövidke írás keretei között még egy vitaindító válasz-kezdemény fabrikálására sincs lehetőség, ám a jó hír az, hogy az előző bekezdés utolsó kérdésére mégis egyértelmű válasz adható. Bár egy napi fesztiválozás után azt még nem sikerült minden kétséget kizáróan eldöntenem, a rövidfilm lelkéért vívott háborúban a jók vagy a rosszak állnak-e nyerésre – az már most biztosnak látszik, hogy a BuSho merítése kiváló alkalmat és alapot teremt a fentebb vázolt, igen összetett kérdések megvitatására. A vetítéssorozat laza, baráti atmoszférája azonban jótékonyan ellenpontozhatja az effajta súlyosabb elmélkedéseinket. A legokosabbak talán épp azok a nézők, akik nem gyötrik magukat, csak hátradőlnek, és élvezik a műsort.