Filmvilág blog

Ursula Andress – Szexbomba, Svájcból

Szerző: Lányi János

2012. március 19. - filmvilág

ursula andress1.JPGAz ötvenes évek közepén feltűnő szépségű, fiatal sztárjelölt érkezett Hollywoodba. Szoborszerű külseje, szép arca, tökéletes alakja mellett kemény fejéről lett rövid idő alatt közismert. Nem kisebb célt tűzött maga elé: ő lesz a női Marlon Brando. A svájci szépséget a legnagyobb magazinok fényképezték, minden valamirevaló lap címlapjáról az ő arca köszönt vissza. Alig egy év alatt az egész amerikai filmszakma megismerte Ursula Andress nevét.

A svájci színésznő 1936. március 19-én, Bernben született. Festő, és képzőművészeti iskolát, majd fotómodell-tanfolyamot végzett. Szépségkirálynőként került az érdeklődés középpontjába, ennek köszönhetően játszhatta el élete első filmszerepét a Casanova kalandjai (1954) című olasz-francia produkcióban. Ő azonban nem elégedett meg a Cinecittá meghódításával. 1954-ben Hollywoodba repült, és rövid idő múlva az egész álomgyár a lábai előtt hevert.

Első nagy szerelme, James Dean partnereként lett ismert, szakításuk alig egy éves kapcsolat után következett be, 1955 nyarán. Jimmy, ahogy az egész ország becézte Deant, röviddel ezután tragikus autóbalesetben elhunyt. Egész Amerika gyászolta, sokan Ursula Andresst okolták a népszerű fiatal sztár haláláért.

A színésznő csalódottan visszavonult és eltűnt a nyilvánosság elől. Évekig magányosan élt, mígnem megismerkedett John Derek színésszel, aki feleségül vette. 1962-ben végre főszerepet kapott az első James Bond-kalandban, a Dr. No -ban, a szárnyait bontogató Sean Connery oldalán. A film bombaként robbant, és egyenesen az egekbe röpítette a két főszereplőt. Andress szerepajánlatok sokaságában válogathatott, a leghíresebb szupersztárok partnere lehetett.

ursula andress-bond.jpg

A Dr.No sikerével vetekedett következő filmje, a Mulatság Acapulcóban (1963) fogadtatása. A látványos musical sztárja maga a Király, Elvis Presley volt. Hogy kivételesen nem szövődött szerelem a két vonzó főszereplő között, az annak volt köszönhető, hogy a forgatás alatt John Derek szigorúan felügyelte felesége minden lépését.

A Négyen Texasból (1964) ismét mozikedvencnek bizonyult. A westernparódiában olyan „nagyágyúk” mellett tündökölt, mint Frank Sinatra, Dean Martin és az akkoriban feltörekvő Charles Bronson. A sok-sok film közben John Derek szorgalmasan dolgozott felesége „bombanő” -imázsán, amelynek eredményeképpen 1965-ben Ursula eljátszhatta a nevével eggyé vált, She címszerepét. A legendát és nőideált teremtő produkció sikerére jellemző, hogy később több folytatása is készült, szebbnél szebb színésznők főszereplésével.

Tízévi házasság után mégis elvált férjétől, otthagyta az álomgyárat és visszatért Európába. Akkoriban, a hatvanas évek közepén, már olyan híres volt, hogy azonnal sztárszerepeket kapott, jobbnál jobb mozidarabokban.

1965-ben, az Egy kínai viszontagságai Kínában című Verne-regény filmváltozata forgatása közben ismerkedett meg a főszerepet alakító Jean-Paul Belmondóval. A két sztár között viharos szerelem bontakozott ki. A párocska rövidesen összeköltözött és házat vettek a Baleári-szigeteken, Ibizán, de Andress Los Angeles-i házát is fenntartották. Belmondo akkoriban vált el a feleségétől, „rossznyelvek” szerint a svájci szépség miatt. Franciaországban, a „Hollómalom” nevű villájukban éltek boldogan évekig, közben mindketten sikeresnél sikeresebb filmeket forgattak. A Casino Royale (1966) első filmváltozatában Belmondo, szerelmese kedvéért vállalt rövid epizódszerepet.

ursula andress-texas.jpg

Ursula Andress pályafutásának csúcspontja a hatvanas évek végére tehető: annak idején nálunk is nagy sikerrel vetítették a Dél csillaga című Verne-regény látványos, egzotikus filmváltozatát. 1971-ben készült a Vörös nap szokatlan westernje, amelyben olyan világsztárok oldalán szerepelt, mint a pályafutása csúcspontján tündöklő Charles Bronson és Alain Delon, aki akkoriban élettársa legnagyobb riválisának számított.

Újabb sikert a négy évvel később készült Afrika-expressz (1975.) hozott, ismét egy közkedvelt, igen vonzó férfipartner, Giuliano Gemma oldalán. A hetvenes évek vége felé a svájci világsztár karrierje leáldozóban volt. Mindössze egyetlen filmje, a Szergej Bondarcsuk rendezésében készült kétrészes Mexikó lángokban (1982) és folytatása, a Láttam az új világ születését (1983) című monumentális történelmi tabló váltott ki kedvező kritikai visszhangot. Partnere ismét egy „álomférfi”, a vakító kék szemű Franco Nero volt.

A 76 évvel ezelőtt, ezen a napon született egykori szexbomba ma egyedül él. Svájci otthonában visszavonultan, önéletrajzi könyvén dolgozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr944325634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Előre MGTSZ 2012.03.20. 04:25:16

Ursula Andress? Hmmmmm...
Nincs visszaút. Úgy látszik eljött az idő, amikor meg kell végre csinálnom azt a kurva időgépet és irány 1954!!!

- Ursula!
- Yes?
- Undress me now...baby!
süti beállítások módosítása