Filmvilág blog

Jafar Panahi búcsúlevele

Pályán kívül

2011. február 20. - Baski Sándor

A tegnap véget ért Berlini Nemzetközi Filmfesztivál díjátadóján egy üres széket állítottak a színpadra, tiltakozásképpen az ellen, hogy a zsűri tagjai közé meghívott Jafar Panahi nem lehetett jelen. A rendezőt az iráni rezsim idén januárban 6 év börtönre és 20 év…

Tovább

A vadnyugat hercege - bővített változat

Alamo és a Pokol tornácán

A februári Filmvilágban megjelent John Wayne portréból, annak terjedelmi korlátai miatt, több olyan film részletes taglalása is kimaradt, amelyek egyébként megérdemlik, hogy szó essen róluk. Ezt pótoljuk most három részre bontva. John Wayne Alamo védőinek önfeláldozó harcában…

Tovább

Van mit nézni: mozikban A félszemű, Fekete hattyú

Premierek a héten

GAGYI MAMI – MINT KÉT TOJÁS – Martin Lawrence harmadszorra is nagymamának öltözve ripacskodik. Dőlünk a röhögéstől. [előzetes] A NEGYEDIK – D.J. Caruso (Életeken át, Disturbia) Michael Bay produceri felügylete (!) alatt adaptálta James Frey ifjúsági sci-fi…

Tovább

A király, a futballmenedzser, meg a negatív tér

Eddig nagyjából 100 díjat, illetve jelölést (közte 12 Oscar-nominációt) gyűjtött be A király beszéde. A film sikere [kritika] sokféleképpen magyarázható, például a kulturális kontextusokból kiindulva, a legizgalmasabb kérdés talán mégis az, hogyan lehet a nézői érdeklődést fenntartani egy olyan…

Tovább
süti beállítások módosítása