84 éves korában elhunyt a brit film egyik legismertebb alakja, Ken Russell. A kiváló rendező munkásságával a Filmvilág több alkalommal foglalkozott, legutóbb három éve, amikor részleteket közöltünk az önéletrajzából. Az alábbiakban Mátyás Péter még 1997-ben, a Mester hetvenedik születésnapja alkalmából készített portréjából közlünk egy részletet.  

Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora

A megszeppent hetvenes években Lucifert láttak benne. Nem múlt el filmje kénköves botrány nélkül. Pedig modern ördög volt, a rosszal jót mívelt, politika és erkölcs álszentjeit vitte pokolra.

Valamikor a hetvenes évek végén egy kritikus látogatta meg az akkor már hírhedett rendezőt. A túlsúlyos Russell a házának mennyezetén függő ülőkosarában pihent, látszólag egykedvűen hallgatta a vendég sületlenségeit, aki a kötelező tiszteletkörök után a jól ismert kritikusi vádakat kezdte házigazdája fejére olvasni: „Ön eljegyzésben él a dekadenciával és a halállal, filmjei a legalantasabb emberi szenvedélyeket korbácsolják föl. Mániákus szenzációhajhász!” – így a kritikus. Egyszer csak az őszhajú Mester alkatát és a fizika törvényét meghazudtoló gyorsasággal felpattant, s összetekert újsággal a kezében nekitámadt vendégének. Tipikusan russelli kép, a művészet tisztaságát álszent módon számonkérő farizeus kiűzettetése a művészet szentélyéből. Hugo Wolf egyik csodálatos, Eduard Mörike szövegére komponált dalát idézi emlékezetünkbe; a zeneszerzőt meglátogató kritikus egy padlásszobából kihátrálva zuhan alá a mélybe.

Az angol film fenegyerekének életműve terjedelemre is óriási, közel hetven alkotás, harmada nagyjátékfilm. Hatása még nagyobb, Russell-bemutató nem múlhatott el botrány nélkül. Nézői többnyire felháborodva, szörnyülködve és undorodva távoztak a vetítésekről. Mások viszont – ide tartozom magam is – a filmművészet klasszikusát látják benne. Magyarországon annak idején agyonhallgatták őt, csak a halványabb Twiggy, a sztárt láthattuk. Nagy opuszai közül semmi sem jutott el hozzánk, jóllehet a Mahlert a nyolcvanas években a televízió már szinkronizáltatta, aztán letiltották, vallási érzületeket sértőnek, sőt fasisztának nyilvánítva. A filmen máig rajtamaradt a szégyenbélyeg. Az áttörést 1989-ben Az ördögök magyarországi bemutatója jelentette, míg a kilencvenes évektől a mozikban is feltűntek kései, jelentéktelenebb filmjei. Lássuk az embert, akiről a színész barát Oliver Reed némi blaszfémiával azt mondta: „Isten nem Jézus, inkább Russell!”

Southamptonban, középosztálybeli kereskedő családban született 1927. július 3-án. Gyermekkora magányosan telt, nagyanyja házában lakott és kedvenc időtöltése a mozi volt. Chaplin és Fritz Lang, különösen a Metropolis hatottak rá, de rajongott az egzotikus szépségű Dorothy Lamour és Betty Grable zenés filmjeiért is. Házi vetítőnek egy kurblis laterna magicát használt, és egy karácsonyra kapott gramofon segítségével hangot is játszhatott a némafilmek alá. Neveltetése – saját bevallása szerint – abból állt, hogy egy sor közepes iskolában elijesztették őt a tanulástól és olvasástól. 1941-ben a Pangbourne Királyi Tengerészeti Kollégium kadétja lett, ám a fegyelem, a viselkedési normák merevsége elviselhetetlenné vált számára, idegösszeomlást diagnosztizáltak nála és leszerelték a hadseregből. Egy nap a rádióban Csajkovszkijt hallva felfedezte a zene gyógyító erejét, elmerült a klasszikusok tanulmányozásában és minden pénzét lemezekre költötte. Rövidesen válaszút elé került, apja cipőüzletében folytatja vagy beáll a légierőhöz. Az utóbbi mellett döntött, de rövidesen rájött tévedésére. Ezen „elpocsékolt évek” alatt egy zenészkört hozott létre Bert Woodfieddel, egy csaknem száz kilós fickóval, aki megismertette Russellt a balettel, sőt részleteket adott elő neki a Csipkerózsikából. Leszerelését követően a Nemzetközi Balett Iskolába járt, ugyanakkor tagja a vidéken turnézgató London Theatre Balletnek. Tehetségéből azonban csak a tánckarig futotta, ezért színészettel próbálkozott, kevés sikerrel. Beiratkozott az egyetemre, fotográfiát tanult, s itt ismerkedett meg Shirley Kingdonnal, leendő feleségével és filmjei állandó kosztümtervezőjével. Russell, majd felesége is áttért a római katolikus vallásra. Az évek múltával jó nevű fényképész lett, aki elég pénzt tudott félretenni ahhoz, hogy három amatőr filmet csináljon. Ez referenciaként szolgált a BBC-nek, ahol 1959-ben rendezőként debütálhatott az angol televízió első rendszeres művészeti programjában, a Monitorban.

A cikk folytatása: itt.

Ken Russell a Filmvilágban:

Klaniczay Gábor: Hol lakik a gonosz? (Ördögök)
Takács Ferenc: A megfilmesített filmgyűlölő (D. H. Lawrence a moziban)
Varga Zoltán: A gyönyör összeesküvője (Ken Russell műfaji provokációi)
Baski Sándor: A bálványromboló tisztelet (Ken Russell művészportréi)