Az Eredetről szóló kritikák többnyire egyetértenek abban, hogy Christopher Nolan filmje jóval könnyebben értelmezhető annál, mint amit a témája vagy a cselekménye sugall. Blikkfangosabb megfogalmazásban: az Ocean's Eleven és a Mátrix találkozásáról van szó, némi melodrámával és Bond-filmeket idéző akciójelenetekkel. Klág kolléga szavaival: az Eredet már-már tradicionális film, ami persze nem meglepő -- Nolan nyilván nem arra kapott 200 milliós büdzsét, hogy súlyos, metafizikai kérdéseket boncolgató, Lynch-szintű agymenést forgasson. Az Eredet elsősorban látványos blockbuster, ám ettől még lehetnek egy olyan jelentésrétegei, amelyek a nézők többségének fel sem tűnnek. Egy ilyen értelmezési lehetőséget vázolnék fel a tovább után, Gary Westfahl cikke alapján. (Természetesen: SPOILER.)

Az Eredet elsődleges üzenetét nem nehéz dekódolni: megfutamodni a valóság elől, és álmokban élni nem vezet semmi jóra. Nem véletlen, hogy Cobb felesége, aki örök álomra csábítaná a főszereplőt, és aki azért lesz öngyilkos, mert összetéveszti az álmot a valósággal, beszélő nevet kapott (a latin eredetű „Mal” jelentése: rossz, gonosz). Ugyancsak a halál=álom egyenletet hangsúlyozza a tény, hogy Maurice Fischer holttestét ezüstkoporsóba teszik, miközben az álomgeneráló felszerelést is egy ezüst táska rejti. Ebben a megközelítésben még nem lenne semmi új (az Eredethez hasonló filmekről még lesz a héten egy anyag a blogon), Westfahl viszont arra hívja fel a figyelmet, ami hiányzik Nolan filmjéből -- nem derül ki belőle, pontosan mikor játszódik a történet. A főszereplők által használt álomgenerátor igazi sci-fi kellék, hiszen hasonló szerkezet jelenleg nem létezik, ezt leszámítva azonban nem úgy tűnik, mintha a jövőben járnánk. Cobbék a legmodernebb mai fegyvereket és autókat használják, csakhogy közben egyetlen számítógépet, mobiltelefont nem látni, és televízió is csak egyszer tűnik fel a háttérben. Ugyanígy hiányoznak a közvetlen (filmen belüli) filmes utalások, pedig adódnának leütnivaló ziccerek bőven. Ebben az alternatív világban tehát az emberek nem a képernyők, kijelzők, mozivásznak, hanem az álmok bűvöletében élnek.

És éppen ezen a ponton lehet párhuzamot vonni álom és film között. Mintha az Eredetben látható álmok a filmnézés folyamatát, a mozit, mint műfajt jelképeznék, és erre a hasonlóságra Nolan éppen azzal hívja fel a figyelmet, hogy a történet elsődleges szintjén nem beszél a filmekről. A mozi sötétjében ülő nézők gyakorlatilag ugyanúgy közös álmot látnak, mint Cobb és társai, és nekik is egy olyan univerzumot kell a képzeletükben felépíteniük, amely a vásznon csupán elnagyoltan látszódik (lásd: díszlet). Hogy ez a (film)világ részleteiben is hitelessé válik, életre kel-e, az a néző fantáziáján is múlik (ez a mentális mechanizmus egy regény olvasása közben természetesen még jobban működik). Cobb elmagyarázza Ariadnénak és a nézőnek: az álmokban sokszor nem tudjuk, hogyan kerültünk egy adott helyre, agyunk mégis összekapcsolja a történéseket -- ugyanez történik a filmekben is, amikor két jelenet között időben és térben is ugrik egyet a cselekmény. (A filmes párhuzamra utalhat a nagyváros közepén feltűnő vonat, megidézve a filmtörténelem egyik első filmjét, A vonat érkezését, illetve a westerneket.)

Ha az Eredetbéli álmok a filmek és a filmnézés metaforái, mi derül ki ezekből az álmokból a filmekről, pontosabban: hogyan látja Nolan közös álmainkat, a filmeket? Röviden: sok bennük a látványos akció és a következmények nélküli erőszak, amelyből gyakran hiányzik a logika (az ún. projekciók fegyverrel támadnak a behatolókra, holott nyilván nem ez a leghatékonyabb védekezési módszer), de másképpen nem működhet egy blockbuster. Nolan sem mutathat be egy lassabb, intimebb jelenetet Cobb és felesége között, csak ha azt időről időre akciójelenetek szakítják meg, még ha azok teljesen irrelevánsak is a történet szempontjából. (A finálébeli „sílövészetben” sokszor azt se ismerni fel, ki kivel van, ki lő éppen kit.) Az pedig, ahogy Cobb szembesíti az álmaiban élő (saját maga által kreált) feleségét azzal, hogy bár megtévesztésig hasonlít az igazi feleségére, soha nem lehet több másolatnál, megfeleltethető a film-valóság relációban is, jelesül: a filmek csupán sztereotip, stilizált változatai a valóságnak. (Meglehet, Nolan ezért ragaszkodott ahhoz, hogy a hat különböző országban játszódó jeleneteket mindig a valós helyszíneken vegye fel.) A gondolat tehát, amit a látványos blockbuster álcája alatt Nolan elplántál a fejünkben, valami olyasmi, hogy nézzünk kevesebb (hamis) filmet, és töltsünk el több időt a valóságban.

Természetesen lehet rajta vitatkozni, hogy ez a metafora tudatos-e Nolan részéről, avagy sem (hasonló dilemma vetődött fel a Becstelen Brigantyk kapcsán is), de a végeredményt illetően nincs is különösebb jelentősége. Az Eredetnek pont annyi jelentésszintje van, amennyit belelátunk. Westfahl szerint a kulcsszereplő Ariadne, aki először megidézi az Aranypolgár párhuzamos tükrös jelenetét, felhívva a figyelmet arra, hogy a Film sokféle, egymásnak ellentmondó „valóságot” tud kreálni, végül ő az, aki – nevéhez méltón – kivezeti a főhőst az álmok világából.