Ha sarkítós kedvemben lennék, simán mondhatnám azt, hogy Martin Scorsese karrierjének nagyrésze abból állt, hogy filmjeiben örökzöldekre - de mindenek felett a Gimme Shelterre - rendezett videoklippeket. Furcsa is, hogy a legelső klipes munkáját csak 1987-ben készítette, igaz, akkor rögtön Michael Jacksonnak. A Bad taglalásától eltekintünk, aki már látott MTV-t életében, az legalább harmincszor látta - bár a dagályos hosszú változatot nem biztos.

A Badet rengetegen ismerik, de a Somewhere Down The Crazy Rivert már kevesebben. Egy évvel a pletykák szerint kellemetlen Jackson-megbízás után Scorsese forgatott egy erősen stilizált munkát Robbie Robertsonnak, a The Band korábbi főmuftijának. Egyébként Robertson és Scorsese nagy barátok lettek, az utóbbi rendezett egy dokumentumfilmet az előbbi együttesének '78-as turnéjáról, a film vágása során a kokain összehozta őket, a haverság megmaradt, a dalszerző-énekes állította össze például a New York bandái zenéjét.

De vissza a klipre. Scorsese a tőle megszokott őrületes montázsokat és vad kameramozgásokat színezésre cserélte. Robertson - és később együttese - vörös vagy fekete háttér előtt pózol, néha az énekesből csak a körvonala látszódik. Leginkább olyan, mint Godard képgyakorlatai (főleg a Bolond Pierrot partijeleneteit jutatta eszembe), de nagyon hasonlít a Frank Miller-féle képregények képi világához is. Az utolsó harmadban behozott végzet asszonya meglehetősen béna, és az együttesnek sincsen annyira karakán arca, mint az énekesnek, de a kinetikus színezés miatt érdemes végignézni.