Egy hete mutatták be Amerikában Spike Jonze várva várt gyerekkönyv-adaptációját (Ahol a vadak várnak –  a magyar premier november közepén lett volna, de elhalasztották), ettől az eseménytől talán nem teljesen függetlenül felkerült a netre az a rövidfilm, amelyet a rendező még februárban a Where the Wild Things Are utómunkálatai közben forgatott Kanye Westtel. Jonze, aki mielőtt a John Malkovich menetet vagy az Adaptációt elkészítette, videóklipeket rendezett (nem is akármilyeneket), már fogatott egyszer a rapperrel: a 2007-es Flashing Lights-ot a Pitchfork zenei szaklap be is választotta az új évezred 50 legjobb videoklipje közé.

Mostani kollaborációjuk eredménye, a We Were Once a Fairytale is egy zenés videónak indult, végül egy 11 perces rövidfilm lett belőle. A történet szerint a rapper egy szórakozóhelyen múlatja az időt, gyorsan lerészegedik és vegzálni kezdi, előbb a saját társaságában lévőket, majd a klubban szórakozó idegeneket, végül a WC-ben bizarr fordulatot vesznek az események. A film érdekessége, hogy akaratlanul (?) is reflektál West médiabeli reprezentációjára, akit egyfelől mint az egyik legtehetségesebb rappert tartanak számon, másfelől mint beképzelt és arrogáns botrányfelelőst. Igaz, utóbbira alaposan rá is szolgál, legutóbbi, elhíresült és internetes mémmé váló akciója az volt, hogy az MTV gáláján az egyik kategória kiosztásakor a színpadon termett, kikapta a nyertes kezéből a szobrot, és közölte, hogy egy másik előadó jobban megérdemelte volna. Az MTV 2006-os díjkiosztóján is megcsinálta ugyanezt, csak akkor saját magát hiányolta a nyertesek közül, ami azok után, hogy egy interjúban saját magát generációja hangjának nevezte, mondván, az ő a zenének, mint Michael Jordan a kosárlabdának, már nem is meglepő.

A klipben pontosan ezt az énjét láthatjuk, és bár Jonze szerint a film azt a lelkiállapotot akarja illusztrálni, amelybe West az anyja halála és egy hosszútávú kapcsolatának felbomlása után került, a közönség nagyobbik része inkább egy nárcisztikus popsztár önkritikus önvallomásának értelmezi majd. Jonze remekül érzékelteti a főhős delíriumos állapotát a nagy látószögű felvételekkel és a varió variálásával, egyedül talán a klipvégi csattanó üzenete sikerült túl direktre.