Tisztelem Gaspar Noé filmjeit, sőt, valahol mélyen titokban értékelem is mindet, de egész egyszerűen nem akarom látni őket. Nem vagyok kíváncsi a Visszafordíthatatlan végtelen hosszúra nyújtott megerőszakolási jelenetére, a szó szerint hányingert okozó hangkulisszákra és zenére (pedig Thomas Bangalternek, a Daft Punk duó egyik robotjának köszönhető), az émelyítő kameramunkára, a brutális leszámolásra. Nem vagyok kíváncsi a Carne bosszútörténetére, vagy annak folytatására, az Egy mindenki ellenre. De papíron minden annyira jól hangzik. Olyan érzés Gaspar Noé filmjeiről olvasni, mintha egy nagyon félelmetes hullámvasút brossúráját böngészném: nem akarok felülni, de az élmény egyedülálló lehet.

De már az első videoklipje, a Mano Solo & les Fréres Misére-nek készített Je n'ei pas levett a lábamról. Mert ez a három perc maga a punk. Nem a destruktív fajta, hanem a csendes ellenálló. Ugyanis semmi másból nem áll, mint hogy az együttes leül egy asztalhoz a nevetségesen mesterséges háttér elé. És ülnek. És ülnek. Az egyik tag elkezd a lábával dobolni. Egy másik rágyújt. A harmadik is. A számnak vége. Kimennek. Az egyik legjobb klip, amit életemben láttam.

A Si mince már a vizuálisan inventívebb oldalról demonstrálja Noé képességeit. Az ugyancsak francia Arielle-nek készített klip olyan, mintha Michel Gondry sötét oldalát látnánk: a folyamatosan, különböző tengelyeken pörgő kamera már önmagában bizonytalanságot kelt, azonban Noé a falak fekete foltja közben vág, néha teljesen összefüggéstelen tereket teremtve. Ráadásul a klip közepétől kezdve az énekesnő helyét néha egy bábu veszi át, a váltásoknál a figura a plafonról zuhan az ágyba. Felkavaró egy munka, sajnálom, hogy a képminőség nem az igazi.
 

A Placebo számára készített Protegé-Moi nem került soha forgalmazásba, így igazából nehéz megállapítani, hogy valóban ez-e az a klip, amit a lemezkiadó nem hagyott jóvá. A rendezői kézjegyek miatt valószínű: az egész egy bő négyperces hosszú beállítás, ahogy egy orgia közepén két lány szeretkezni kezd. A szám címe és az előadó a klip elején színesen pulzálva jelenik meg - Noé egyik kézjegye - talán innen lehet következtetni, hogy tényleg ez az eredeti. Sajnos a képminőség itt sem a legjobb, az utolsó egy perc annyira sötét és homályos, hogy még posztolni tudjam erre a blogra a pornográfia vádja nélkül.