Brazil - brit, 1985. Rendezte:Terry Gilliam. Szereplők: Jonathan Pryce (Sam Lowrey), Robert De Niro (Archibald "Harry" Tuttle), Bob Hoskins (Spoor), Michael Palin (Jack Lint). 140 perc.
Vetítik: TV2 - 23:35

A Brazil nem azt festi le, milyen borzalmas lesz a társadalom, hanem, hogy milyen borzalmas lesz minden munkahely.

Miután négy évet lehúztam egy multinál – nem kívánom meghatározni, hogy mit is jelent ez: multi; igen rövid idő alatt eljutnék Marxig – majd további három évet vezető beosztásban (nem dicsekszem; tény) egy másiknál, nem merném kijelenteni, hogy a Brazil – Terry Gilliam filmje – antiutópia. Nem, a Brazil arról szól, hogy mi van a munkahelyeken, hogyan érzi magát valaki alkalmazottként, mit érez az, aki nap, mint nap be kell, hogy járjon dolgozni egy olyan helyre, ahová már az első nap se szívesen ment be. A Brazil az alkalmazott kedélyállapotát jeleníti meg – az egyik multinál az alkalmazottakat droidnak neveztük, már én is, mint vezető, így beszéltem a beosztottakról, szégyen ide, szégyen oda: a droidok. Arról szól, hogy mit érez az, akinek nyolcra be kell mennie, és hatig (jobb esetben), benn van egy irodában; ahol már nem férnek el az asztalán az iratok, ahol mindig szól a danubiusz, ahol arról vitatkoznak azok, akikkel egy szobában van, hogy milyen fokozaton menjen a légkondicionáló (jobb esetben), ahol nem lehet kávét sem inni, mert valakit biztos zavar a kávé illata.

Legalább két tucatnyi emberrel dolgoztam együtt, egyazon légtérben, voltak köztük lusták (egyikük azt mondta: az az ügy, ami nem oldja meg magát, az nem is ügy, és valóban, ha nem tartotta be a határidőket, akkor sem vonták felelősségre), voltak stréberek, akik akkor is benn maradtak, ha nem kellett, és szorongtak, ha határidőt mulasztottak, ha nem lettek kész időben az anyaggal. (Van egy munkahelyi beszédstílus, munkahelyi nyelv, amit csak azok értenek, akik évekig dolgoztak már az adott munkahelyen, munkakörben, főként rövidítések, a multiknál ezek a rejtett értelmű szavak többnyire angolszász eredetűek: pr, sales, hr stb, és vannak olyan szavak, amit csak bennfentesek ismernek, amit csak egy-egy üzletágon belül lehet megérteni, nálunk ilyen szó volt például a clc – már nem tudom mit jelent, remélem csak, hogy nem árulom el önkéntelenül, hogy én melyik üzletágban is dolgoztam – vagy az emu; rémületes). Nem tudom, hogy Terry Gilliam, vagy Tom Stoppard – dolgoztak e valaha napi nyolc-tíz órában egy multinál, úgy sejtem nem, mégis, a Brazil a legfélelmetesebb és a legjobb job-film (már bocsánat, de egy magára valamit is adó multinál senki nem mondta azt, hogy állást keres, legfeljebb azt mondta a barátainak, hogy egész nap lógott egy job site-on), fent nevezett szerzők tudják mitől, mennyire és hogyan fél egy alkalmazott.

Kolozsi László cikkének folytatása: itt.