Filmvilág blog

Avatar

Az első trailer

2009. augusztus 20. - Baski Sándor

Megérkezett az első trailer James Cameron decemberben bemutatandó sci-fi-jéből, amely  a rendező szerint soha nem látott technikai újdonságokat fog bevezetni, és a 3D-t is úgy használja, ahogy korábban még senki. A film marketingkampánya legalább olyan hangosan dübörög, mint anno a Titanic-é, amelyet hasonló médiafelhajtás előzött meg. Holnap este példának okáért levetítenek a filmből egy 15 perces részletet világszerte (nálunk is), a lelkes fanboyok el is kapkodták a jegyeket azonnal, jelenleg pedig épp azon vitáznak netszerte, hogy vajon beváltotta-e a trailer a reményeket. Van, aki már ennyi alapján ítéletet hirdet a film felett, ami Cameront és a stúdiót nyilván nem zavarja: épp az a céljuk, hogy folyamatosan köztudatban maradjon a project, így decemberben még a legszkeptikusabbak is elsőként akarjanak jegyet venni az év legjobban várt bemutatójára. Aki szintén bekapcsolódna ebbe a diskurzusba, kattintson a továbbra a trailerért, vagy nézze meg itt, HD-ben. (Személyes véleményem, hogy egy főként a látvány újszerűségére építő film esetén erősen csökkentheti a nézői élményt, ha előre tudjuk, hogy milyen vizuális poénokra számíthatunk, ezért a magam részéről sem az előzetest, sem a 15 perces részletet nem nézem meg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr311326329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chevallier 2009.08.20. 23:04:54

Kemény leszek: Élöszereplös rajzfilm. A Mary Poppins vagy a Roger nyúl a pácban nyomában, csak 2x3D-ben.
A moziban majd többet, jobbat, nagyobbat látunk, ezt a trailert is ott kell látni.

droidkiller 2009.08.21. 00:53:30

@Chevallier: meg lennék lepve, ha Cameron nem tudna minket meglepni. :)nem kell előre károgni, bízzunk a csávóban, érti amit csinál

Chevallier 2009.08.21. 23:24:47

Nem károgtam, csak ez volt az elsö gondolat, ami eszembe jutott erröl az elözetesröl. De hadd öntsek még náhány gondolatot szavakba.
A látvány technikailag tökéletes. De ami a Citizen Kane-nél is zavarba ejtö, ám frissítö jelenség volt a vásznon 60-70 éve, hogy a képek minden ponton élesek voltak. Mondjuk ott a felvevökamera müszaki hátrányait próbálta az operatör különféle trükkökkel ellenpontozni. Az Avatar Teasernél viszont azért zavarba ejtö ez a képélesség, mert már a Wall-E-nál is sikerült a vegytiszta CGI "felvételeket" realisztikusra lebutítani, tehát létezik az a technika, amivel a számítógépböl is élö filmeket húznak elö Gameintro helyett.
Dehát most csak egy Teaser elözetesröl beszélünk és gondolom, hogy a moziban a 3D hatás élövé teszi, "rontja" a tökéletes alapanyagot.
A látvány tartalmától viszont nem vágódtam hanyadt. Valami bizarrabra, komorabbra vártam, kevésbé földire és humaniodra. Jon Landau producer azt mondta, hogy az egész világot ök találták ki a legapróbb részletekig, ilyet még nem láttunk mozivásznon. Az lehet, hogy pont ezt még nem láttuk, viszont nekem rémlik valami ehhez hasonló. Ha nem is a moziból, de valamilyen játékból...
A történet miatt nem kell aggódni. Az alapötlet már biztosan megfordult egy-két író fejében és biztosan megihletett már egy-két EdWoodot. De Cameron mindig kihozza a maximálisat akár az elcsépeltebb dolgokból is (lásd Titanic). Nála ez általában összhangan szokott lenni, azaz a látvánnyal remekül festi alá a történeteit, és az általa megírt sztorinak szerves része a látvány.
süti beállítások módosítása