A karizmatikus és expresszív Ian Curtis halála után összeomlott Joy Division romjain induló New Order mindig is úgy működött, mint egy precíz gépezet: a dobos Stephen Morris volt a nyolcvanas évek megtestesült metronómja, a basszista Peter Hook díszes sormintákat pengetett, Morris barátnője (később felesége) Gillian Gilbert mindig jókor lépett be a szintifutamokkal, a gitáros-énekes Bernard Sumner pedig igazi vokális képzettség híján inkább csak korrektül megoldotta a feladatát, minthogy karizmatikus és expresszív frontemberré váljon.

Ezt a jó hosszú mondatot még tavaly írtam az est.hu zenerovatába a New Order DVD-n megjelent glasgowi koncertfelvétele kapcsán. Ha valaki esetleg megtámadna, hogy hülyeségeket írtam, annak ajánlom a Perfect Kiss videóklipjét, amit Jonathan Demme rendezett 1985-ben, frissen a Talking Heads-koncertfilm, a Stop Making Sense után (de mielőtt még bárki felróná nekem, hogy nem tartom magam a saját szabályaimhoz, többek között a Melvin és Howard, valamint az Utolsó ölelés című játékfilmeket is leforgatta). A kilenc és fél perces videoklip első pár perce olyan, mintha egy avantgárd termelési filmet néznénk, csak kapcsolódó alkatrészek helyett emberekkel a főszerepben: Gilbert rezzenéstelen, igazi new wave arccal csavargatja a potmétereket, Sumner hűvösen várja, hogy be kelljen lépnie a vokállal, egyedül Peter Hook lóg ki a rokkerszerelésével, de Demme neki sem adja meg igazán a glóriát egy totállal. Sőt, a rendező mindent és mindenkit kizárólag közelikben rögzít, ritkán kerül egy képkivágatba a hangszer és az azon játszó zenész (kivétel Sumner és a kolompja).

A hűvös rezignáltság az egész klipen keresztül megmarad, még akkor is amikor a középső instrumentális részben Gilbert békahangokat varázsol a szintiből. Ám egyetlen egy elem megbontja a dokumentarista törekvést: a negyedik perc után, Hook mögött megjelenik az ajtóban álló figura árnyéka. Az eredeti szándék szerint nem más, mint Ian Curtis szelleme tiszteli meg a szessönt.

Érdemes összehasonlítani a Perfect Kiss klipjét egy jóval későbbi és jóval stilizáltabb Strokes-klippel - amit egyébként Tony Scott fia, Jake Scott rendezett.