Filmvilág blog

Berlinben debütál a magyar rohadt film

2018. január 22. - filmvilág

Az idei Berlini Filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén lesz Lichter Péter és Máté Bori két filmjének, a játékfilm hosszúságú The Rubnak és a 2016. október 8. című rövidfilmnek a bemutatója. 

A Cannes-i és a Velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinale párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között – a szervezők ezért csak kevés filmet válogatnak a programba, idén 7 játékfilmet és 3 rövidfilmet. 

Az idei válogatásban lesz a nemzetközi premierje a The Rub című kísérleti játékfilmnek is, ami Lichter Péter második egész estés munkája. A tavaly bemutatott Fagyott május című avantgárd horrorfilm után a rendező Máté Borival közösen készített filmet William Shakespeare Hamletjéből.  

A The Rub több száz kézzel festett celluloidtekercs felhasználásával készült. A filmszalagokat az alkotók különböző módszerekkel roncsolták, például föld alá ásva és több hónapig rohasztva hoztak létre absztrakt formákat. Az állami támogatás nélkül készült film főszereplő-narrátora Hajdu Szabolcs filmrendező volt, zeneszerzője pedig Horváth Ádám Márton. A The Rub létrejöttét a Magyar Nemzeti Filmalaphoz tartozó Filmarchívum is segítette kiselejtezett filmszalagokkal.

A filmet március 17-én mutatja be a budapesti Art+ Cinema, aminek az előterében kiállított festett filmszalagokat is megtekinthetik a nézők.

A Kritikusok Hetén szereplő másik magyar film, a 2016. október 8. című etűd szintén a rendezőpáros munkája. A 2016. október 8. a Népszabadság bezárásának állít emléket: a filmet a címben szereplő napon megjelent utolsó lapszám darabjaiból készítették. A rövid absztrakt alkotásnak a csehországi Jihlavában megrendezett neves dokumentumfilm fesztiválon volt a nemzetközi bemutatója. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2013595159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása