Noah gimnáziumi tanár, férj és négyszeres apa, a boldog New York-i család a feleség gazdag szüleinél tölti a nyarat. Alison a festői szigeten született, jelenleg felszolgálóként dolgozik és a házasságát egy szörnyű tragédia árnyékolja. Az egykori ápolónő nem találja a helyét az idilli földdarabon, a második könyvét író férfit pedig egyre jobban feszélyezi az elegáns ház légköre, a sikeres após lekezelő viselkedése. Noah és Alison útjai keresztezik egymást és nemsokára viszonyt kezdenek, ami rendkívül súlyos következményekkel jár. Maga az alapsztori nem különösebben eredeti és a házasság intézményének válsága is kedvelt motívum mostanság, ám a The Affair egészen új módszerekkel közelít a témához. A kapcsolat története személyes visszaemlékezéseken keresztül bontakozik ki előttünk, az adott eseménysort ráadásul egymás után, a férfi és a nő szemszögéből is végigkövetjük. A sorozat legnagyobb dobása kétségtelenül a kettős nézőpont, ami izgalmas elbeszélői lehetőségek egész tárházát nyitja meg az alkotók előtt.

A The Affair masszív karakterdrámaként, pszichológiai látleletként és csavaros krimiként is tökéletesen működik. Kezdetben egyetlen nap, majd később hosszabb időintervallumok csomópontjait láthatjuk így két, gyakran egymásnak ellentmondó interpretációban. Noah és Alison természetesen más oldalát ismerik a történteknek és máshogyan emlékeznek a dolgokra, de ami igazán izgalmas, hogy teljesen eltérően értelmezik a történteket. A véletlenszerűnek tűnő fordulatok gyakran épp a másik szálon nyernek értelmet, egyes mondatok eltérő jelentéssel gazdagodnak, a két visszaemlékezés gyakran kizárja egymást. Szubjektív elbeszéléseik nemcsak az árulkodó apróságokban különböznek, de az ütköztetett nézőpontok folyamatosan árnyalják a kapcsolatuk hátterét, az okokat és az érintettek szerepeit is.

Az alkotók mesterien aknázzák ki a formulában rejlő lehetőségeket. Mivel két visszaemlékezésből, ha úgy tetszik vallomásból áll össze a sorozat, a néző nem kap „objektív” képet és nem tudhatja, mi is történt valójában. Olyan helyzetbe kerülünk, mint az a nyomozó, aki a kihallgatások során felbukkanó ellentmondásokból próbálja rekonstruálni az eseményeket. Korántsem véletlen tehát, hogy afféle rezonőrként egy detektív is felbukkan az egyes epizódokban és egy rejtélyes ügy mentén próbálja értelmezni az elhangzottakat. Alison és Noah személyes beszámolóját időről-időre megtöri ez a másik idősíkon zajló nyomozás, melyről szinte alig tudunk valamit.

Sokáig még abban sem lehetünk biztosak, milyen bűntényről van szó és pontosan mi köze az egésznek a két főszereplő kapcsolatához. A szűkmarkúan adagolt információk folyamatosan növelik a feszültséget és végül afféle végpontként, elkerülhetetlen következményként súlyozzák a hősök egyéni döntéseit. Hab a tortán, hogy az ügy kulcsfontosságú helyszínét az írók „The End” névre keresztelték és még azt sem árulják el, pontosan mennyi idő telt el a viszony kezdete és a bűntény között. Egy-két információmorzsát ugyan elszórnak, de ezzel pimasz módon csak tovább növelik a kíváncsiságunkat. Hasonlóan találó a sziget metaforikus használata: Alison tragédiája, Noah (Noé) döntései és a kapcsolatuk fordulópontjai erősen kötődnek a tenger, a part és a kikötő szimbolikus áthallásokban gazdag helyszíneihez.

Az igen rafinált történetszövés nemcsak hallatlanul érdekes, ráadásul egyszerre több szinten is remekül működik. A feminista filmelmélet hívei nyugodtan pezsgőt bonthatnak, hiszen a sorozat nemcsak remekül példázza, de fontos cselekményszervező elemévé teszi a férfi és női nézőpont eltéréseit. Noah beszámolójában Alison szexi és kezdeményező. Szerinte a másik mintegy behálózza, bár hősiesen próbál ellenállni, végül kénytelen megadni magát. Alison ezzel szemben elveszett, sodródó nőnek mondja magát, akit a férfi csábít el. Fontos kiemelni, hogy a széria egyik kreátora és az alkotógárda számos tagja nő. Ők láthatóan tisztában vannak azzal, mit is jelent a gyakorlatban a férfi tekintete. A kamera hűen modellezi mindezt, Noah úgy emlékszik, a partnere lenge ruhákban jár és szinte felkínálja magát, így gyakran a combján vagy a mellén felejtjük a „tekintetünket”. Alison beszámolóiban természetesen egészen más a helyzet: nemcsak a férfi tűnik sokkal bizonytalanabbnak, de ő maga is konzervatívabb zárt felsőket és hosszú farmereket visel, illetve jóval kevesebbet mosolyog.

Az emlékezet és a szubjektum önigazoló torzításait példázó megoldások és a nyilvánvaló gender-elméleti megfontolások érdekesek, de két eltérő ábrázolásmód használata ennél jóval fontosabb. Korántsem öncélú narratív mutatványról van ugyanis szó, hanem a sorozat egészét meghatározó alkotói döntésről. E két alternatív univerzumban nemcsak Noah és Alison karaktere, de az őket körülvevő emberek, az őket mozgató traumák is egészen mások. A „valódi” sztori rekonstrukciója közben a néző valóban nyomozónak érezheti magát, miközben az elbeszélések erősen személyes jellege egyúttal a két fél terapeutájává avatja. Hőseink döntései mögött súlyos traumák, elfojtások és feldolgozatlan problémák egész sora lappang. Ha meg akarjuk érteni a házasságtörés kiváltó okait, a felszín mögé kell néznünk.

Az alkotók nagy bravúrja, hogy a történetet mozgató pszichológiai okokat a néző epizódról-epizódra egyre mélyebben feltárhatja. Remekül megírt, igen árnyalt karakterekről van szó, akiket a tetteik mellett a kapcsolataik határoznak meg. Mivel a két főhős vibráló kettős fénytörésben mutatkozik előttünk, a kapcsolódó figurák rendkívül felértékelődnek. A férfit a feleség és gyerekek mellett elsősorban az após és a barát viselkedése befolyásolja, míg a nő szempontjából a férj, az anya és az anyós jellemei kulcsfontosságúak. Dominic West és Ruth Wilson valósággal lubickolna a szerepben, de a mellékszereplők, különösen Joshua Jackson is kiválóan játszanak.

A végeredmény ismeretében nem nagy meglepetés, hogy a The Affair egyik kreátora a Terápiát jegyző Hagai Levi, míg a másik az amerikai változatért felelős Sarah Treem. A két alkotó hibátlanul gondolta tovább a már most legendássá vált előd receptjét és egy kedvelt témára, a tiltott viszonyra alkalmazta. Noah és Alison most nem egy lélekbúvár kanapéján ülnek, hanem egyenesen nekünk mesélnek arról, miért is menekültek egymás karjaiba. A motivációk feltárása még a bűntény felderítésénél is izgalmasabb, hiszen gyakran ők maguk próbálják elferdíteni az egyre nyilvánvalóbb magyarázatokat. A férfi a tökéletes házasság és a mintacsalád díszleteivel próbálja elfedni, hogy valójában megalkuvó, míg a nőnek egy szörnyű veszteséget kell feldolgoznia.

A kettős elbeszélés ott működik a legjobban, mikor az egyik szálon váratlanul felbukkan egy motívum, de a néző nem tudja, miért és hogyan illeszthető mindez a képbe. Tipikus ilyen példa a harmadik epizód egy aprócska történet-darabja. Noah a miniszoknyás nő combjait mustrálva egy sebtapaszra lesz figyelmes. A dolognak nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget, egészen addig, míg Alison visszaemlékezésében farmert visel ebben a szituációban. Később kiderül, valóban megvágta magát, csak épp nem ott és nem akkor, így felmerül a kérdés, a férfi miért emelte ki mindezt és ki hazudott. Akaratlan önvallomás, valamiféle hazugság vagy a bűntényhez van köze – mivel nyomozó-terapeutaként aktívan bevonódtunk a történetbe, az agyunk folyamatosan a lehetséges megoldásokon kattog. Pont mint a legjobb sorozatok esetében.