„Miként a virág valamennyiünk számára illatozik, a bennünk lakozó szeretet is valamennyiünk irányába sugárzik és a mások iránti spontán szolgálatban ölt testet. Amikor mást megetetünk, felöltöztetünk vagy más módon szolgálatot teljesítünk, úgy érezzük, mintha ezt a saját testünkkel tennénk: nem várunk érte semmit cserébe. Valamennyi test a mi testünk, hisz egyazon Szellem lakozik mindegyikben.” (Swami Ramdas)
„’Ez én vagyok, az pedig valaki más.’ Szabadulj meg ettől a béklyótól, hogy valódi Önmagad lehess.” (Milarepa)
Ki gondolta volna, hogy a Dardenne-testvérek legújabb drámája egy tavaly bemutatott, romantikus zombifilm tökéletes párdarabja lehet? A Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit) és az Eleven testek (Warm Bodies) mégis a legszorosabban összekapcsolható, ugyanis mindkét alkotás az emberré válás kérdésére koncentrál egy emberalatti magatartást ösztönző és elősegítő (ha nem egyenesen fetisizáló) társadalmi rendszerben. A különbség mindössze annyi, hogy a szóban forgó problematika az Eleven testeknél a valóságtól elemelt zombiköntöst kap, míg a Két nap, egy éjszaka esetében megmarad a hétköznapi rögvaló talaján. Ez azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis az Eleven testek szerelembe eső zombi főhőse sokkalta emberibb, mint a Két nap, egy éjszaka főszereplőnőjének néhány emberi álcát viselő zombimunkatársa.
Hogyan válhat emberré egy zombi és hogyan válhat emberré egy ember? Nincs különbség a metódusban, tekintve, hogy az Eleven testek zombija a valamennyiünkben jelenlévő, lefokozott éntudatot, az egót szimbolizálja. A kereszténység e korlátozott és korlátozó éntudat meghaladását a kereszthalál motívumában jeleníti meg: „Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való óembert, mely meg van romolva a csalárd kívánságok miatt; Megújuljatok pedig a ti elméteknek szelleme szerint, És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Pál apostol efézusiakhoz írt levele, 4:22-24.) A zombi (eg)óember keresztre feszítésével megnyílik az a perspektíva, amely sem az ásványi, sem a növényi, sem pedig az állati létformában nincs jelen: tudatos döntése következtében az új ember, az agapé (önzetlen, feltétel nélküli szeretet) élő lenyomata ugyanis már nem csupán saját magával azonosítja Önmagát, hanem mindenki mással is. Az új ember számára ekként nem kérdéses, hogy hogyan viselkedik a felebarátaival és az ellenségeivel – ebben ragadható meg az emberi létállapotban benne foglaltatott emberfelettiség lehetősége. Persze „lefelé” is lehet transzcendálni, és erre elegendő példát szolgáltat mindkét film. A potenciális zombi, miként a potenciális messiás, benne rejlik minden emberben.
Az Eleven testek R-je azt a döntést hozza, hogy érezni, szeretni és álmodni akar, mint egy ember. A Két nap, egy éjszaka munkatársai közül a saját egyszeri pénzügyi juttatásukra szavazók ragaszkodnak az óember mivoltukhoz és elbuknak a kozmikus vizsgán, míg a Sandra munkahelyi maradása mellett szavazók, akik a főhősnőhöz hasonlóan a létminimum határán egyensúlyoznak, végül keresztre feszítik alsóbb énjüket és új emberré válnak: a Dardenne-fivérek észrevétlenül egy hétköznapi, banális munkahelyi szavazás álruhájában az emberi egzisztencia leginkább kiélezett és legjelentősebb döntését tárják elénk.
Természetesen nemcsak a munkatárs-mellékszereplők, hanem Sandra is megmérettetik. Sandra ugyanis a hitetlenség élőhalott állapotában kuncsorog a szavazatokért: a férje támogatása nélkül arra sem tartja magát méltónak, hogy a létminimum eléréséhez szükséges fizetéséért harcoljon. Noha a pénzügyi függésben tartó, embertelen és lealacsonyító rendszert a zombi-óemberekkel egyetemben nem tudja megváltoztatni, az önbecsülés hiányából fakadó kontraproduktív válaszreakcióit igen. <SPOILER> Ironikus módon éppen akkor töri meg ezt a tragikusan öngáncsoló/önroncsoló tudati mechanizmust, amikor a befejezésben elveszíti a játszmát. Elveszíti ugyan, de végül ő is emberré válik, ez pedig dicsőséges és fényteljes győzelem – a végszó mosolya kozmikus mosoly, hiszen diadalmat aratott önmaga fölött, hogy Önmaga lehessen.
