A filmrendezőkről írott portrék sajnos meglehetősen ritka madarak a honi könyvesboltok polcain. Az Osiris Kiadó egyetemes és magyar portrékönyveinek kiadása óta csupán elvétve lehetett találkozni rendezői pályákat bemutató írásokkal (ide tartoznak az Európa Könyvkiadó Fellini és Pasolini kötetei, vagy a Bestline Spielberg portréja). Éppen ezért figyelemre méltó a HVG Könyvek Kiadó gondozásában megjelent Híres filmrendezők titkos élete, melynek szerzője arra vállalkozott, hogy a kiválasztott neves alkotók pályaképéből kiragadja azok szokatlan, olykor meghökkentő habitusait, tulajdonságait, és a közhelyes bevezetőt idézve: lerántsa a leplet „sötét titkaikról”.
A könyv írója a rendezők születési évszámaihoz igazodva, kronologikus sorrendben strukturálja a portrékat, melyeket további filmkészítők pár soros életrajzaival bővít és illusztrálja szellemes, képregényszerű karikatúrákkal. Ha a figyelmes olvasó csak belelapoz a könyvbe, azonnal felmerülhetnek benne magyarázatra szoruló kérdések, elsősorban a könyv szerkezeti felépítésével kapcsolatban. Nem világos, hogy mi a szerepük a portrék közé ékelődő mini biográfiáknak. Miért csak néhány mondatot szentel olyan rendezőknek, mint Ed Wood vagy George A. Romero? Miért pont harminchat rendezőt választott ki, akik közül több mint a fele amerikai? A kérdések talán háttérbe szorulnának, ha a tartalom végig lekötné az olvasót, ám a szerző erre gyakran képtelen.
A könyv célja már az első portrék után világossá válik: részletes, mélyreható elemzéseket és összefüggéseket mellőző tömör mondatai, laza stílusa kétséget kizáróan a kevésbé jártas, ám a filmek iránti határtalan rajongással felvértezett közönséget (is) kívánja megszólítani, akik bizonyára szívesen olvasnak érdekes háttértörténeteket kedvenc műveik rendezőiről. Ebből a szempontból a könyv maradéktalanul eleget tesz olvasója igényeinek, hiszen könnyedén összefoglal olyan, már-már legendássá vált eseteket, mint Werner Herzog és Klaus Kinski hevesnek csak finoman nevezhető vitáit az Aguirre és a Fitzcarraldo forgatásán, vagy Polanski konfliktusait az úrinő módjára viselkedő Faye Dunaway-jel a Kínai negyed kapcsán.
A szakavatottabb, filmművészetben otthonosabban mozgó olvasók azonban gyakran találkozhatnak több adatbeli tévedéssel, melyek nemcsak a szerző felületes, egyszerűségre törekvő, pongyola fogalmazásmódjának, hanem a szerkesztő és fordító figyelmetlenségének számlájára is írhatók. A horoszkóp ismeretének hiánya talán még elnézhető (Fellini január 20-án született, csillagjegyének mégis a Bikát jelöli meg), ám ennél sokkal kínosabbak azok a mondatok, melyekben leírja, hogy Spielberg 1983-ban kérte fel Truffaut-t az amúgy hivatalosan 1977-ben bemutatott Harmadik típusú találkozások szerepére, vagy amikor egy portrén belül először helyesen, majd rosszul datálja a filmek (például: Apokalipszis most, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén) bemutatásának évszámát. A téves megállapításokat néhol tovább gyarapítják a helytelen fogalmi megjelölések és a címbeli pontatlanságok is (az ókorban játszódó, szandálos filmek összefoglaló elnevezését peplum helyett „pepláknak” írja Sergio Leone portréjában, Bergman első filmje pedig itthon Válság és nem „Krízis” címmel vált ismertté).
Mindemellett sajnos lényegesebb és súlyosabb hiányosságok is akadnak a szövegben: a szerző szinte teljesen megfeledkezik Almodóvar korai, nyolcvanas években készült darabjairól, Robert Altman remekművéről (Rövidre vágva), vagy Spielberg Párbajáról. Kifejezetten bosszantó, mikor Orson Welles film noir klasszikusát, A gonosz érintését „lenyűgöző, B-kategóriás filmnek”, az Aranypolgárt és az Ambersonok ragyogását követő műveit pedig „különös, elhibázott alkotások”-nak állítja be. A leegyszerűsített megfogalmazások még ennél is jobban kizökkenthetik az olvasót nyugalmából, különösen mikor a szerző kijelenti, hogy az Andalúziai kutya egy szemkivágásról szól, A berlini olimpia kizárólag a felsőbbrendű fajt magasztalja, vagy mikor A vihar kapujában tömegkulturális hatását mindössze néhány amerikai sorozathoz képes mérni.
A szerző kétségbevonhatatlan törekvésével - miszerint közelebb akarja hozni a filmesek titokzatos világát az egyszerű olvasóhoz - éppen az ellenkezőjét éri el. Sajnálatos módon az igazán érdekes és emlékezetes történetek elvétve fordulnak elő, emiatt csak átmenetileg képesek feledtetni a könyvben leírt hiányosságokat és pontatlanságokat. A portrék gyakran taglalt, szinte visszatérő témái pedig meglehetősen unalmassá formálják egy-egy alkotó (a valóságban amúgy sokkal érdekesebb) pályáját: a legtöbb rendező kapcsán ugyanis másról sem lehet olvasni, mint a végeláthatatlan nőügyeikről, nemi– és politikai beállítottságukról, drogfogyasztási szokásaikról, gyermekkori traumáikról, avagy egyéb bizarr elfoglaltságaikról, esetleg kollégáik szapulásáról (Spike Lee portréjában például kizárólag olyan eseteket említ, melyekben a brooklyni rendező kortársai munkáit minősíti). Mindezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy a szövegek tartalmilag talán jobban illeszkednének egy bulvármagazin hasábjaira, mint bármelyik filmes tárgyú könyvbe vagy szaklapba. Ebből kiindulva jogosan számon lehetne kérni a szerzőtől, hogy vajon miért nem említ olyan rendezőket, mint Pasolini vagy Fassbinder, akiknek élete és filmjei cseppet sem voltak botrányoktól mentesek? De említhetnénk akár James Cameront is, kinek a forgatásokon tanúsított zsarnoki módszereiről anekdoták tucatjai keringenek. Ezekről miért nem olvashatunk?
A könyv címoldala apró betűkkel ugyan, de büszke felhanggal hirdeti, hogy olyan információkat oszt meg olvasójával, melyekről oktatóink sohasem meséltek. Valószínűleg azért nem tették meg, mert ezek a tények vagy legendák cseppet sem relevánsak, és az említett rendezők aligha ismerhetők meg belőlük. Ugyan milyen jelentősége van annak, hogy Cecil B. DeMille lábfetisiszta volt, vagy hogy Woody Allen még a filmjei forgatása alatt is rettegett a különféle rovaroktól?
Összefoglalva elmondható, hogy a Híres filmrendezők titkos élete egyes részeiben élvezetes, ám számtalan hibával rendelkező olvasmány, melyre referencia anyagként semmiképpen sem szabad tekinteni. Aki pedig a könyvben említett rendezőket akarja megismerni, inkább nézze meg a filmjeiket, melyek sokkal emlékezetesebb élményt fognak nyújtani és jobban bevezetnek alkotóik rejtelmes világába.
Zalán Márk
Robert Schnakenberg: Híres filmrendezők titkos élete. HVG Könyvek, 2012.
