Filmvilág blog

Peter Falk (1927 - 2011)

Just one more thing...

2011. június 25. - Orosdy Dániel

Elhunyt Amerika egyik legjobb karakterszínésze, aki tehetségének és szerencséjének köszönhetően (valamint nyilvánvaló testi hiányossága ellenére) sikeres filmek főszereplőjeként is megállta a helyét. Bár legtöbben Columbo miatt és olasz-amerikaiként ismerik, a kelet-európai hátterű Falk (a magyar Falk Miksa dédunokája) már jóval a bohókás nyomozóról szóló sorozat elindulása előtt kétszeres Oscar-jelölt volt (ráadásul egymás utáni években jelölték, 1960-ban és '61-ben). A hatvanas években Frank Capra, Stanley Kramer, Sinatráék és Blake Edwards dolgozott vele, igaz, többnyire mellékszereplőként foglalkoztatták. Karrierjét a Columbo tette sínre, amely 1968 és 2003 között futott a tévében, végig nagy sikerrel, többek között olyanok rendezésében, mint a fiatal Steven Spielberg, Jonathan Demme vagy éppen maga a főszereplő. A tévé mellett Falk nem hanyagolta el filmes karrierjét sem. Feltűnt közeli barátja, John Cassavetes filmjeiben (Férjek, Egy hatás alatt álló nő, Premier, Egy kis gubanc), Wim Wenders műveiben (Berlin felett az ég, Oly távol, és mégis közel), Neil Simon produkcióiban (Meghívás egy gyilkos vacsorára, Bohókás nyomozás, Napsugár fiúk). Főszereplőként foglalkoztatta többek között Robert Aldrich, John G. Avildsen, Peter Yates, Arthur Hiller, Robert Wise, és William Friedkin, aki annak idején így nyilatkozott róla: "A vígjátéktól a drámáig óriási skálán mozog a tehetsége. Ugyanannyira képes összetörni a szíved, mint megnevettetni." Az Oscar ugyan elkerülte (szemben az Emmyvel és a Golden Globe-bal), és élete vége felé már elsősorban gyenge filmekben vagy a bulvársajtó oldalain tűnt fel, mégsem szerény az életműve a Columbo-n és a már említette műveken túl sem, akár a főszerepeket, akár a mellékszerepeket nézzük: A herceg menyasszonya, Vitathatatlan , Apósok akcióban (alias Öröm az ilyen szülő), Haláli meló, Mikey és Nicky, Verseny a javából, Robin and the 7 Hoods, Bolond, bolond világ, Egy maroknyi csoda...

Columbo alakítója ugyanis sokszínű, elsőosztályú színész volt. Béke poraira.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr783013566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása