Filmvilág blog

A neve: Mr. Senki

Mr. Nobody

2010. augusztus 26. - filmvilág

Mr. Nobody – kanadai-belga-francia-német, 2009. Rendezte és írta: Jaco van Dormael. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Pierre van Dormael. Szereplők: Jared Leto (Nemo), Diane Kruger (Anna), Sarah polley (Elise), Linh Dan Pham (Jean). Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 115 perc.


A Mr. Nobodynak igazából egyetlen hőse van, a címszereplő (Jared Leto), de ő rögtön tucatnyi alakban is színre lép, mert végtére is az egész világot vágyik versbe és képbe szedni. Nemo Nobody-t már kisgyerekkorától elképeszti, mennyire rosszul van bebútorozva az emberi élet: folyton választani kell, hiába szeretné, nem eheti meg a világ összes tortáját, nem szeretheti egyszerre mind a három kislányt, aki tetszik neki. Amikor kilenc éves korában szülei elválnak, úgy dönt, azért sem fog köztük választani. Nemo Nobody onnantól párhuzamos univerzumokban él, egyik énje apjával marad Angliában, a másik az anyjához költözik Amerikába. Amikor később megnősül, ugyanez ismétlődik: három alakban három feleséggel él egyidejűleg, egyazon percben családi életet. Ne valami bigamistát képzeljünk magunk elé, aki ügyes trükkökkel mindenkit megszédít, Nobody  minden döntéshelyzetben megsokszorozódik, és paralell éli a háromféle életet (egyik házasságában szerelmes, de felesége közönyös, a másikban az asszony szerelmes, de ő nem az, míg a harmadik kapcsolatban megtalálja a kölcsönös szerelmet).

Dormael nagy műgonddal kisakkozta minden jelenetét, a három házasságot például domináns színekkel (sárga, kék, piros) különíti el. Mivel Nemo élettörténetét a jövőből visszanézve, ráadásul szeszélyesen csapongva ismerjük meg, a sztori, mely többször újranézve nyilván szépen összeáll, hamar követhetetlenné válik. A 2009-ben hibernált Mr. Nobody ugyanis 2092-ben ébred, ősöregen. Addigra az emberiség feltalálta a halál  ellenszerét, így aztán az utolsó halandó kiolvasztása nagy szenzációt kelt. A jövőben egyvalami természetesen mit sem változik: a médiafelhajtás. Mr. Nobody, akárcsak Örkény Rózsakiállításának moribondusai, egyenes adásban haldoklik, miközben egy tájékozatlan riporter faggatja hajdanvolt életéről és a régi szép időkről, amikor még nem volt minden automatizálva. Az öregembernek nehezen megy az emlékezés, ki győzné észben tartani azt a rengeteg életet. Dormael, hogy megkönnyítse nézője dolgát, a tükörcserepekre hulló curriculum vitae-t filozófiai és kozmikus távlatokba helyezi. Ahogy az egyébként egy opus magnumhoz illik is.

A vak órás alkotta gigászi óramű működésének látványa, a végtelen terek csendje a nézők többséget inkább elbizonytalanítja és elborzasztja, semmint eligazítja. Pedig a választani nem tudó kisfiú történetét keretező kozmikus történet nem a gigantománia jele, tényleg ebből a távoli pontból értelmezhető, hogy e hipotetikus csodalény, Mr. Nemo Nobody mikrokozmosza mennyit is ér, irigyeljük-e vagy sajnáljuk érte, amiért soha semmilyen körülmények között nem kellett választania, mindent megélt, egyszerre lehetett az alfa és az omega. Miközben a rendező interjúiból rendre az derül ki, ennél nagyszerűbb dolgot el sem tud képzelni, a film mindenestül rácáfol a főhős és a rendező kozmikussá növesztett gargantuai életvágyára.

A kis gömböcök örök sorsa, hogy miután degeszre ették magukat, rendre kipukkannak. Mr. Nemo Nobodynak fogalma sincs annyi behabzsolt élet után, hogy kicsoda is volna ő. Neve beszélő név: Mr. Senki Senki. Ki ne érezte volna úgy, hogy választás helyett boldogítóbb lenne, minden eshetőséget megragadni és végigélni. Mídászi sors lenne, és igazi sorstalanság. Az emberi életútnak a választás örök kényszerűsége és a kikerülhetetlen halál ad tartást, fenséget, ízt, bűzt, formát, drámát. Folyton kapálózunk mindkettő ellen, és forgolódva álmodozunk az utópiáról, ahol nem kell dönteni, ahol nem lehet veszíteni, és ahol nincsen halál. Jaco van Dormael a kedvünkért – a bennünk élő kisgömböc kedvéért – legmerészebb álmainkat is valóra váltja, hogy örökre elmenjen tőle a kedvünk: Mr. Nobody színpompás és kozmikus sikersztorija valójában szurokfekete horror. „Éltem – és ebbe más is belehalt már.” Méregerős mondat, bölcs, bátor és pimasz, amilyet csak egy halandó mondhat. Mr. Nobody sohasem.

Schubert Gusztáv

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr692140767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2010.08.28. 12:37:22

Kb. a feléig kötött le a dolog, utána már csak az érdekelt, hány giccses, szirupos, ömlengős jelenetet sikerül még mutatni, és hány filmet sikerül még, izé, "megidézni".

Rettentően sokat akaró, de nagyon keveset mutató fim.

Beyonder 2010.08.28. 18:12:17

Közhely, de ez valóban egy "love it or hate it"-típusú film. Nem véletlen, hogy Varró Attila kritikája (ami az augusztusi számban jelent meg)sokkal negatívabb. A stílus tényleg túlpörgetett, eleinte engem is zavart, aztán l'art pour l'art élvezni kezdtem. A témához mindenesetre tökéletesen illeszkedik.
süti beállítások módosítása