Filmvilág blog

Lady Blue - Lynch esete a Diorral

Ujjgyakorlat

2010. május 17. - Baski Sándor

Épp a hétvégén mutattuk be David Lynch Twin Peaks ihlette reklámszpotjait, amelyeket még a ’90-es évek elején forgatott egy japán kávégyártónak, most viszont egy egészen friss produkció következik. A rendező ezúttal a Dior kérésére forgatott egy 12 perces rövidfilmet, Sanghajban, Marion Cotillard főszereplésével (Lady Blue Shanghai). A kikötés mindössze annyi volt, hogy a történetben szerepeljen a Dior-táska, a tv-torony és idézze meg a régi városképet.

Lynch nem először dolgozik divatmárkának, készített már reklámfilmet a Gucci, a Calvin Klein illetve a Yves Saint Laurent számára is. Ez a mostani egy trilógia harmadik része, az elsőt (Lady Noire) Olivier Dahan, a másodikat (Lady Rouge) Jonas Akerlund rendezte, az összekötő kapocs, a Dioron kívül, Cotillard személye. Nem szokatlan egyébként ez a reklámfilmet és rövidfilmet ötvöző formátum: a BMW például 2002-ben olyan rendezőket kért fel 10-15 perces rövidfilmek forgatására, mint John Woo, Ang Lee, Tony Scott, Guy Ritchie, Wong Kar-Wai vagy Alejandro González Iñárritu, a Chanel pedig Baz Luhrmann, Jean-Pierre Jeunet és Martin Scorsese közreműködésével készítteti el a maga trilógiáját. Mindez a megrendelőnek nyilván imázsápolás szempontjából, presztízsokokból előnyös, a rendező pedig a szokásos 30 másodperces szpotokhoz képest jóval több kreatív szabadságot kap, így a japán haknikkal szemben akár még vállalható végeredmény is születhet.

Ilyen lett a Lady Blue is, de a jobb Lynch-melléktermékek színvonalát sajnos nem üti meg. A sajátos Lynch-hangulat csak nyomokban van jelen, mintha csak egy – átlagosnál tehetségesebb - Lynch-epigon próbálkozásait látnánk. A Mester sajnos úgy tűnik végleg elkötelezte magát a digitális kamera mellett (ráadásul az operatőri szerepet is vállalta a zeneszerzés és a vágás mellett), és bár az utolsó harmadban akadnak ügyes kompozíciók, most sem sikerült ebből a formátumból a maximumot kihoznia. A történet ebben az esetben nyilván kevésbé lényeges, az viszont csökkenti némileg a film élvezeti értékét, hogy a tehetséges és mindig bájos Marion Cotillard számára nem tudtak egy méltó – vagy legalább egy iskolai színjátszó kör színvonalát elérő – kínai partnert találni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr762009484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása