Filmvilág blog

Kecskebűvölők

Filmelőzetes

2009. október 24. - Baski Sándor

Az ember, aki kecskéket bámul (The Man Who Stare at Goats) kapcsán nehéz megállni, hogy ne hozakodjunk elő a „legjobb történeteket az élet írja” kezdetű ősöreg közhellyel – lám, nem is sikerült. Az idei Torontói Filmfesztiválon bemutatott szatíra megtörtént eseményeken alapul, illetőleg Jon Ronson 2004-ben megjelent, azonos című riportkönyvén. A kecskéket bámuló emberek az amerikai hadsereg katonái voltak, akiket a 80-as évek elején paranormális képességekkel akartak felvértezni. Az egyik kísérletben kecskéket kellett szuggerálniuk órákon keresztül, abban a reményben, hogy sikerül pusztán a tekintetük erejével megölni őket, míg mások falakon próbáltak átmenni és láthatatlanná válni. Mindez természetesen harcászati célokat szolgált volna, ha sikerrel járnak a kísérletek. Könyvében Johnson a fülszöveg szerint „az efféle legendáknak jár utána - s nemcsak a fő >>kecskebűvölőt<< találja meg, hanem lassanként hátborzongató kép rajzolódik ki előtte az amerikai hadsereg és a pszichikai hadviselés történetéről: egy isten háta mögötti házban naphosszat ücsörgő parafenoménekről, akik a távolba és a jövőbe látva próbálják megtalálni az ellenséget, Uri Gellerről, akit mint pszichokémet alkalmaztak (s aztán a terrorizmus elleni háborúban >>reaktiváltak<<), egy tábornokról, aki mindig beveri az orrát a falba, mert meg van győződve róla, hogy egyszer majd át tud menni rajta, tudatküszöb alatt ható üzenetekről... és végül az iraki hadifoglyokról, akiken kipróbálták a pszichikai kínzás új módszereit.”


A film története szerint egy riporter (Ewan McGregor) Irakban találkozik Lyn Cassady-vel (George Clooney), aki azt állítja, hogy tagja volt anno a pszichikai kísérletekkel foglalkozó egységnek, majd 9/11-et követően reaktiválták. A csoport vezetője azonban eltűnt, Cassady feladata, hogy megtalálja őt, amelyben a riporter is segíti. Clooney és McGregor mellett Kevin Spacey, Jeff Bridges és Robert Patrick alakítják a főbb szerepeket, a forgatókönyvet Peter Straughan írta (Mrs. Ratcliffe forradalma, How to Lose Friends & Alienate People) és az eddig inkább színészként aktív Grant Heslov rendezte. A legújabb előzetes a tovább után nézhető meg. (Magyar bemutató: február 25.)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr491471952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2009.10.24. 19:36:01

Ne má! (kecske)Szakállas.
Az ötletet szerintem inkább a Végtelen határok sorozatból lopták. Na abban volt egy pont ezzel foglalkozó rész. Amit már ezer éve megcsináltak.

Dr_D · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.10.24. 19:47:25

na ez egy igazán jó vígjáték lesz parádés szerepsoztással! már alig várom! :D

algi 2009.11.26. 16:13:24

@kovi1970: A Végtelen határokból lopni nem lehet, mert az az Alkonyzóna lopásának (az új Alkonyzóna) a lopása.

Orosdy Dániel · http://danielorosdy.blog.hu/ 2009.11.26. 19:12:02

@algi: Miért ne lehetne lopni egy olyan műsorból, amely maga is lop? Az Outer Limits nem az egyes sztorikat nyúlta le a Twilight Zone-tól, hanem a koncepciót (és nem az 1985-ös változatból, mindkettőt bő 40 éve vetítették először).

zsomborcs 2010.03.24. 17:50:37

rohadtul nem loptak ötletet ez egy könyvből lett készítve és ez tényleg megtörtént max annak a sorozatnak az epizódját vették ebből a MEGTÖRTÉNT sztoriból

zsomborcs 2010.03.24. 18:00:07

ja és ez az egész 1883-ban történ Albert Stublebine,Glen Wheaton Jedi-harcosai, Jim Chanon,Abu Graib, Lindy England mind benne voltak a storyban és minden megtörtént

zsomborcs 2010.03.24. 18:11:02

végül az iraki hadifoglyokról----> Barney a lila dinoszaurusz szeretlek című számával kínozták őket

algi 2010.03.27. 18:52:54

@Orosdy Dániel: Épp ez az, hogy szerintem lehet lopni. De ne nevezzük lopásnak! Ilyenkor már tényleg azt hívjuk annak, ami jogilag is az!
süti beállítások módosítása