Az aktuális Filmvilágban (többek között) a romantikus komédiákat járjuk körbe: Szabó Noémi George Cukor filmjeiről ír, Varró Attila a Római vakációt elemezi, Darab Zsuzsa pedig a kilencvenes és kétezres évek romkomjait veszi végig a Micsoda nőtől az Igazából szerelemig. Egy fontos aspektus azonban kimaradt: Ázsia, illetve azon belül Korea válasza a témára, holott, aki a My Sassy Girl-t ismeri és kedveli (nálunk sajnos csak az amerikai remake jelent meg DVD-n), az tudhatja: a koreai filmesek ebben a műfajban (is) képesek néha lepipálni a nyugati kollégákat. (A linkek online nézhető filmeket rejtenek!)
Jóllehet már az 1940-es évek közepén véget ért a screwball comedy vígjátéki alműfajának aranykora, jellegzetes alaphelyzetei, motívumai, figurái a mai napig felfedezhetők, nem meglepő módon éppen a hozzá legközelebb álló zsánerben, a romantikus komédiában. Az új dél-koreai mozi legismertebb romkomjának (My sassy girl, 2001) főhősnője példának okáért az excentrikus, karakán screwball-nőalakok csúcsra járatott példánya (prototípusát lásd Hawks Párducbébijében), aki egy visszafogott, ártatlan, kislányos nőideált kultiváló országban kiváltképp őrültnek tűnik. Kwak Jae-yeong sziporkázóan szellemes, kacagtató munkájában felcserélődnek a nemi szerepek, abszurd jelenetei -- híven a klasszikus screwball comedy-khez -- csúfot űznek a romantikus komédia eszköztárából.
Az Art of seduction (2005) sem tágít a screwball mellől, cselekményét a nemek harcára húzza fel: adott két ellenkező nemű, sikeres és jómódú fiatal, akik szakmájuk mellett a csábítás művészetét is professzionális szinten űzik, egymással szemben azonban még a legprecízebben kivitelezett trükkjeik sem bizonyulnak működőképesnek. Megkezdődik hát a kudarcot távolról sem ismerő, nehézsúlyú hódítók frappáns párbeszédekkel és remekül eltalált szituációkkal aládúcolt húzd meg-ereszd meg játéka, amelybe még a My sassy girlből ismerős, mókás film a filmben betétet is illesztettek a vérre menő párharc megjelenítése kedvéért: míg a My sassy girl a chambarák világát idézi meg egy formanyelvileg is hiteles, rendkívül találó akciószekvencia képében, jelen munka a wuxia alműfaja előtt tiszteleg.
A kényszerházasság olyan konfliktusgeneráló dramaturgiai fogás, amelyet több ízben is viszontláthatunk a dél-koreai romantikus komédiákban, össze nem illő párokat eredményezve (újabb screwball-jellegzetesság). A My little bride-ban (2003) a haldokló nagypapa kívánságára kell összeházasodnia a 15 esztendős lányunokának a családi ismerőst jelentő, friss diplomás fiúval, akit a bonyodalom végett utóbb az újdonsült feleség osztályába neveznek ki tanárnak. A trilógiává terebélyesedő My wife is a gangster-ben (2001) a kíméletlen női maffiavezér agonizáló húgának ugyancsak a nem kívánt frigy lesz az utolsó kérése, ekként a komikum a My sassy girl után ismét a férfias nő-nőies férfi párosának szerencsétlenkedéséből fakad. A My wife is a gangster sikere több hasonló gengszter tematikájú romantikus komédiát fiadzott (My boss, my hero, 2001; My tutor friend, 2003), amelyek közül a Marrying the mafia (2002) bizonyult a legnépszerűbbnek (lásd a folytatásait): története szerint egy kőmásnapos, egymás számára ismeretlennek tetsző pár ébred az ágyban, akik rémülten konstatálják, mi történt az előző éjszaka. A konfliktus forrása, hogy a fiatal hölgy a város befolyásos maffiacsaládjának egyetlen leánygyermeke, a mit sem sejtő úriember ütlegelése és a folyamatos zsarolás eredménye pedig ismét csak a házasság lesz -- slusszpoénként feltárva azt, hogy – és itt most egy izmos spoiler jön! – mindez már ab ovo gondosan meg volt tervezve a keresztapa által.
A Bridget Jones naplója (2001) dél-koreai megfelelője alighanem a Singles (2003) lenne, magányos harmincas nő helyett egy harminchoz közeledő hölggyel (a film főszereplője, a bűbájos Jang Jin-yeong tegnapelőtt hunyt el tragikusan fiatalon), annak legjobb barátaival és a párkeresési csetlések-botlások teljes tárházának felvonultatásával. Miként szinte minden dél-koreai romantikus komédia, a játékidő irdatlanul humoros első felét követően kissé elkomorul e mozi, elmélázik néhány komolyabb kérdésen (házasság, gyermekvállalás), összességében pedig igen autentikus képet nyújt a fiatal, dolgozó, középosztálybeli koreai nők helyzetéről, vágyairól és félelmeiről.
A Singles, tekintve, hogy az ezredvégre virágba boruló dél-koreai filmművészet egyik legfigyelemreméltóbb romantikus komédiája, nem csupán szociológiai vagy gender-szempontból izgalmas, szemben mondjuk az A good day to have an affair-rel (2007) vagy a My wife got married-del (2008), amelyek filmként kevésbé működőképesek, ugyanakkor remekül rámutatnak a konzervatív, konfuciánus dél-koreai társadalom toleranciaszintjének változására: egy házasságon kívüli kapcsolat hazai mainstream filmen való ábrázolása ma már édeskevés a botrányhoz.
