Igaz, hogy a Prizma első számát már több, mint egy hónapja megkaptam - mea culpa -, de a posztnak ma is akad apropója: a folyóirat ma este 19 órától a Nyitott műhelyben Cronenberg-vetítéssel egybekötött lapszámbemutatót tart, ahova mindenkit szeretettel várnak.
Ha lineárisan kezdjük el olvasni a Prizma legelső számát, olyan érzésünk lehet, mintha egy filmszakos házibulit a másnapossággal kezdenénk. Pálos Máté cikke jogosan került nyitó pozícióba - egy David Cronenbergről írt számot érdemes egy átfogó, tisztázó, kortárs filmművészetben és médiában elhelyező összegzéssel nyitni -, de a tézist megannyi Marshall McLuhan és Jean Baudrillard művekből származó idézetből kell kihámozni. Amitől az embernek olyan érzése lehet, mintha egy filmművészeti folyóirat helyett egy médiaelméletit csapott volna fel: a párhuzamok jogosak és magától értetődőek, bár az új húst és a cronenbergi szimulációk világát máshogy bajos is felvezetni, de startpisztoly helyett inkább tűnik Pálos cikke az olvasóra kötözött vaskos horgonynak.
Ráadásul a második cikk sem sokat javít a helyzeten, Fred Botting és Scott Wilson eredetijének fordítása (Pálos és Roboz Gábor) ugyanúgy előhúzza Baudrillard-ot (igaz, főleg a Ballard-féle Karambol alapján), hogy a szexualitás/elidegenedés urbánus fertőjén keresztül vázolja fel a kiüresedett, testi és mechanikai ütközések élvezetén lovagló világot. A képet árnyalja valamennyire Hal Foster elmélete Andy Warhol "hibás" szitanyomatairól, ami a Karambol emberi/járművi sérüléseit is egészen más kontextusba helyezi.
A közepén azonban megjelenik a Prizma egyénisége: a három legjobb tanulmány elszakad a megfáradt és gyakran hangoztatott kliséktől, és Cronenberg életművét a transzhumanizmus, a konspirációs filmek és a videojátékok szűrőjén át vizsgálja. Az első, Nemes Z. Márió írása konzekvensen viszi végig az antropológiai megközelítést (elsőre akármennyire is furcsa, A tökéletes trükk szerepeltetése dícséretes és nagyon, nagyon érdekes is), bár itt is azok a tartalmasabb részek, amik nem a teóriát vázolják fel, hanem konkrét filmes példákkal szolgálnak. Jankovics cikke a cronenbergi átalakulást az összeesküvés-filmekkel pároztatja össze, kompakt és érthető formában, Sepsi László* cikke pedig az évtizedek óta elhanyagolt és lenézett videójáték-filmeket veszi sorra, miközben megemlít olyan fontosabb gaming-állomásokat, mint a Doom, és a Sims és GTA sorozatok, valamint olyan kevésbé meghatározó mozgóképeket, mint a "video nasty" Evilspeak, az Arcade és a beszédes című Agyrém. Ez a három cikk a legsikeresebb a Prizma felhozatalából, mert nem a posztmodern filozófiai, hanem konkrét, kézzelfogható filmes checkpointok mentén haladnak.
Ugyancsak dícséretes, hogy a Cronenberg szám a rendező saját szavait is felhasználja, legyen az mindennapi (Cronenberg Cronenbergről - Kovács Kata fordítása) vagy professzionális (részlet a Karambol forgatókönyvéből - fordította Jakab Veronika). Ballard addig sokat emlegetett regénye, a Karambol is kap egy részletet, amit Varró Attila ültetett magyarra.
Az állandónak ígért K2 - Kísérleti és kisjátékfilm rovat első cikke nagyon informatív, Cronenberg korai (1967-77) rövid-, és tévéfilmjeit veszi sorra, miközben az akkori Kanada médiahelyzetéről is beszél. A sajnálatosan kevés munkát készítő kliprendező, Chris Cunningham munkásságából csak a nagyobb állomások kerülnek sorra (Kele Fodor Ákos cikkéből hiányoltam a Windowlicker, Afrika Shoxx és Sheena Is A Parasite klipek említését - bár ezek nem illettek volna bele az önkényes "szikra és víz" koncepcióba). Lichter Péter rövid Brakhage-portréja pedig teljesíti a kurta kétoldalas feladatát. A Kritika rovatban Aronofsky Pankrátora és Nagy Viktor Oszkár Apaföldje került a célkeresztbe, az első remekül illik a szám testkultuszos-tematikájába (írta Tüske Zsuzsanna), a második (Nagy V. Gergő billentyűzetéből) viszont a filmet minden lehetséges szempontból értelmezni próbálja, ezért lesz túlírt. A számot Roboz Gábor Mark Browning David Cronenberg: Author of Film-maker? című könyvének kritikája/ismertetője zárja.
Mindent összevetve a Prizma egy dícséretes próbálkozás, mégha első pillantásra egy fiatalabb szerzőgárdájú Metropolisnak is tűnhet. Az első szám egyedüli, igazi problémája a cikkek sorrendje volt: Pálos, valamint Botting és Wilson értekezései túlságosan is sűrűek és kezelhetetlenek egy olyan olvasó számára, aki Cronenberg neve miatt vásárolja meg a kiadványt; viszont egy hardcore elmélésznek már MacLuhan emlegétésétől is borsódzhat a háta. A tördelés sem az igazi, van, ahol egy egész kolumna kimarad, de a következő oldalon folytadódik a cikk, a szövegeket aláfestő színezés néha zavaró, mint például amikor csak az egyik oszlop felét takarja, vagy a hatalmas, vízjelnek szánt rikító CRASH felirat. De összességében szükség van egy ilyen kiadványra: hogy a végzős egyetemistáknak publikálási feladatot biztosítson, hogy lefedje azokat a területeket, amiket más orgánumok profilidegennek tartanak, és hogy úgy általában a filmművészet értékeit hirdesse.
* a szerzőt személyesen ismerem, nem mellesleg a Filmvilág blog egyik szerzője.
A Prizma első 23 oldala olvasható a folyóirat honlapján.
Egyéb irodalom a Filmvilág hasábjain:
Bun Zoltán: Szörnytest (2005/12)
Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok (2000/5)
Kömlődi Ferenc: Fém és hús (1996/11)
Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió (2004/4)
Varró Attila: A testrabló támadása (2004/3)
