A fiatal magyar demokrácia markáns fordulópontja volt, mikor az aktuálisan legnépszerűbb párt a valóság tudatos és szisztematikus elferdítésével abszolút hatalomra kezdett törekedni. Az üdvözítendőnek tartott ideológiát maximális mellszélességgel szolgáló író a tények teljes zárójelezésével olyan figurát talál ki, akinek a tettei és jellemvonásai hazugságon alapulnak ugyan, de remekül szolgálják a párt érdekeit. A nemesnek gondolt céljait követve az író egyre szörnyűbb tettekkel tudja csak megakadályozni, hogy a megalkotott fikciót kikezdje és elsöpörje a valóság. Az igazság és a hazugság gyorsan relatív fogalmakká válnak, majd végül a hatalom dönt arról, ki hazudik és ki mond igazat. Így lesznek sokakból büntetendő ellenségek, a diktatúra pedig szépen összezáródik. Az Árulók címet viselő új tévéfilm szerint Magyarország pontosan ilyen hely - természetesen 1948-ban.
Igaz, az artikulálatlan üvöltözössé silányított közbeszéd hatására az embernek lassan már mindenről AZ jut az eszébe, így egyre meglepőbb és örömtelibb cizelláltabb fogalmazásmódokkal találkozni. A Köbli Norbert nevével azonosított friss produkció legnagyobb érdeme, hogy erőteljes, mégsem didaktikus áthallásokkal dolgozik, akár a média egy részére, akár a hatalom igazsággal kapcsolatos érveire, akár egy bizonyos típusú mentalitásra gondolunk. A megtörtént eseményekből és valós személyekből kiinduló történet a híres Guszev-ügyön keresztül néhány karaktert ütköztet egymással, így mutatva fel az ideológiai relativizmus és vállalható kompromisszumok szubjektív határhelyzeteit. A személyes drámákkal a forgatókönyv célja nem kevesebb, mint a diktatúra szörnyű természetéről beszélni, amit ha nem is átütő erővel, de végül csak sikerül felvillantani.