Budapesten november 11-én vasárnap ért véget a 15. VERZIÓ Filmfesztivál. Az eseménynek idén is a Toldi mozi, a Művész Mozi, a Kino Café Mozi, a Blinken OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont. 

Az emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon 59 filmet vetítettek 35 országból. Közel 10 ezren vettek részt a Fesztiválon, 42 telt házas vetítést produkálva. A filmek után összesen 43 közönségtalálkozót szerveztek, ebből 30 beszélgetés volt az alkotókkal, 13 pedig kerekasztalbeszélgetés szakértőkkel. A Fesztiválon 20 országból 45 vendég vett részt a szakmai programokon. 

A 15. VERZIÓ Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjazott filmjei:

• Magyar Közönségdíj: EGY NŐ FOGSÁGBAN
• Nemzetközi Közönségdíj: ERDŐK IDEJE
• Legjobb Emberi Jogi Film díja: SRBENKA
• A Diákzsűri különdíja: SEMMI SEM MUTATJA
• Legjobb Diák- és elsőfilm díja: A SZIGET
• A Nemzetközi zsűri különdíja: AZ Ő HANGJUK és CARLOS FILMJE
• Gyerekzsűri díja: NAGYI PROJEKT

A vidéki VERZIÓ programjai november 15-én indulnak Pécsen. Idén először Kecskemét is vetít válogatást, Szegeden pedig két helyszínen is láthatnak emberi jogi dokumentumfilmeket az érdeklődők.

A II. latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivál (október 16–21.) legfontosabb témája a szülő-gyerek viszony volt.

A Déli-Doku, a kortárs latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivál azzal a céllal szervezte vetítéseit, hogy közelebb hozza hozzánk Latin-Amerika kultúráját. Az Amazona című film (rendező: Clare Weiskopf) ennek ellenére egy olyan témát vitt a mozivászonra, amely sem helytől, sem időtől nem függ – az anyaság felelősségét firtatja egy anya és a szülés előtt álló lánya kapcsolatán keresztül. Ebben az őszinte és ítélkezéstől mentes filmben minden benne van, ami egy asszony és a gyerekei közötti kapcsolatok legmélyén húzódik. Az anya és az apa életét meghatározó önmegvalósítás és a szabadság iránti igény, és annak következményei, ahogy gyerekeik megélik ezt a szabadságot, bizonytalanságot a hétköznapokban.

Hol a határa az önzésnek, és hol a határa a szülői felelősségnek? Meddig nem árt az önmegvalósító életmód a gyerekek fejlődésének, és mikortól okozza személyiségük lerombolását? Ki és miért vállalja a felelősséget a válás után a gyerekekért? Rendezhető-e egy ilyen kapcsolat valaha az életben? Ezek a kemény kérdések mind megfogalmazódnak Clare Weiskopf rendezőnő filmjében.

Alice a felkelő nap országában. Kísértet-anime Miyazakitól.

A kereskedelmi televíziók jól álcázott hiánygazdálkodása nyomán a japán rajzfilm a negéd vagy a brutalitás szinonimája nálunk is, épérzékű felnőttnek, s még nem pokémonizált gyereknek eszébe sem jut beülni egy japán mozgóképregényre. Nem tudja miről marad le, mert magyar képernyőn Miyazaki filmet még soha nem láthatott, a mozikba ugyan eljutott kettő e mesterművekből, A szél harcosai (1984) és A vadon hercegnője (1998), de reklám és kritikák híján nyomtalanul eltűntek a hollywoodi kommersz-özönben.

Pedig Miyazaki – zseni. Miből lehet tudni? Ától cettig ismeri a szakmát, azon nagy mesterek közé tartozik, akik még minden fázisrajzot maguk ellenőriznek; a Chihiro szellemországbanhoz 40%-kal több cell készült, mint egy átlagos, mai Disney-produkcióhoz, vagyis minden rajz egyedi, a figyelmünkre számítanak, nem a renyheségünkre. Ez nem használat után, vagy inkább már használat közben eldobható rajzfilm-bóvli, hanem újra és újra elővehető, és előveendő kirakós játék, amelyben gyerek és felnőtt egyaránt boldogan téved el. A mesterségbeli tudás persze csak alapja a teremtő géniusznak, Miyazaki mindenekelőtt demiurgoszi képességének köszönheti népszerűségét (a 20 millió dollárból forgatott Chihiro 230 millió dolláros hazai bevételével minden japán rekordot megdöntött, s ebből tényleg nem a profit az érdekes, hanem a közönség lelkesedése), minden filmjében fantasztikus univerzumokat teremt. Ha nem is a semmiből, mert a japán manga és a francia képregény, a honi folklór és a viktoriánus mesevilág (mindenekelőtt az Alice Csodaországban) mind nyomot hagyott a Miyazaki rajzfilmeken, az eklektikából azonban összetéveszthetetlen Miyazaki-stílus kerekedik ki, amelyet nem kevésbé átgondolt világkép animál.

Szembesítés

Az úgy nevezett nyugatiak többsége valószínűleg tudja, de legalábbis sejti, hogy nem csak a cipőjét, a pólóját, de a mobiltelefonját is Kínában gyártják, a konkrét számok ezzel együtt is mellbevágóak. Az elektronikai eszközök 90%-a az ázsiai országban készül, ezen belül a kamerák 50, a mobiltelefonok 70, és a számítógépek 90%-át szerelik össze ott. Lehet a munkakörülményekről is sejtésünk, néha egy-egy hír átüti a nyugati média ingerküszöbét is – például, amikor a Foxconn gyárban biztonsági hálókat szereltek fel az öngyilkossági hullám miatt –, de az csak a jéghegy csúcsa. A többek közt az Apple-nek is szállító gyárakban a gépsorok mellett, ablaktalan, szellőzés nélküli helységekben ülő humán robotok sokszor szabadnap nélkül dolgoznak 12 órákat. A munka része az okoseszközök tesztelése és a kijelzők megtisztítása, amihez olyan vegyszereket használnak, amelyeket nyugaton már legalább 40 éve betiltottak. A Foxconn vezetősége tagadja a vádakat, de tény, hogy a dolgozók közül rengetegen szenvednek a mérgezéshez kapcsolható leukémiás vagy rákos megbetegedésben.

Intimitás és kreativitás, dráma és terápia egészen eredeti kombinációja születik meg Zurbó Dorottya önálló rendezésében, a Filmalap Inkubátor programjában készült Könnyű leckékben, amely egy teljes tanéven át kíséri a tizenöt évesen Szomáliából egyedül elmenekülő, és végül Magyarországon maradó Kafiya sorsát. A magyart már érthetően törő karcsú, fekete lány egy budapesti gyerekotthonban lakik, és a nyelvtanulás mellett az érettségire készül bámulatos kitartással, olyan tantárgyakból, melyek némelyikébe a magyar diákok bicskája is gyakran beletörik. A másságát külsejében is megtestesítő Kafiya egyszerre közvetlen és megközelíthetetlen, éteri jelenség; Zurbó filmje arra vállalkozik, hogy a magas, kecses, szupermodell külső, a problémákhoz való pozitív hozzáállás és látszólagos kiegyensúlyozottság mögötti mély, kibeszéletlen traumák és koravén komolyság nyomába ered. Azért lesz kiemelkedően jó munka, mert tisztában van vele, hogy dokumentumfilmesként nem elég a szereplőt és a történetet megtalálni, ha nem sikerül az ehhez leginkább illő hangütést, attitűdöt és dramaturgiát hozzáilleszteni.

Reisz Gábor, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nem csak rendezője, de főszereplője is új filmjének. alkotójának új rendezéséből. A harmincas évei elején járó Merthner Tamás, miután párizsi ösztöndíját töltő barátnője elhagyja, rádöbben, hogy lekésett valamiről, amire egész életében várt: fiatalon egészen másként képzelte az életét. – Nem ez volt a terv – fogalmaz Tamás, és hogy megértse, hol rontotta el, alámerül a múltjában, így sorra tűnnek fel fiatalkori énjei: gyermekként, kiskamaszként, és már majdnem felnőttként is látjuk, a megoldásra azonban egyelőre így sem derül fény. Az előzetesben a személyes történeten, Tamás szerelmén, családján és barátain túl a környezet, az elmúlt harminc év Magyarországa is megjelenik.

A Rossz versek december 27-én kerül a hazai mozikba a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a Cirko Film forgalmazásában, az RTL Magyarország koprodukciójában.

Különleges moziélményben lehet részük a kísérletezőbb dokumentumfilmek, a meditatív utazások és az izgalmas történelmi relikviák rajongóinak. A Klondike-i aranyláz révén elhíresült Dawson City örökké fagyos talajából 1978-ban több száz örökre elveszettnek hitt némafilm került elő, melyekből az innovatív munkáiról ismert Bill Morrison készített hipnotikus hatású dokumentumfilmet. A talált tekercsekből, korabeli fényképekből és újságkivágásokból összeállított mű a fekete-fehér képek erőteljes aurájából építkezik és szinte teljesen nélkülözi az emberi beszédet. Morrison a leletek és a hozzájuk illesztett magyarázó feliratok felhasználásával a távoli városka történetét rekonstruálja, de a választott módszer révén a film mibenlétét is vizsgálja. A celluloidon rabul ejtett mozgókép időkapszulaként és a közösségi élet, a kollektív emlékezet fontos sarokpontjaként is megjelenik, de a sérülések, szakadások és karcok folyamatos játéka önálló vizuálius minőséget teremt.