Filmvilág blog

Moszfilm-nap az Urániában

2015. május 01. - filmvilág

moszfilm-nap-2015-fekvo.jpg

Május 9-én, a második világháború végének hetvenedik évfordulóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban vászonra kerülnek a legendás Moszfilm stúdió kivételes alkotásai. A 2014-es Moszfilm-napok folytatásaként idén tematikus metszetet láthatnak a nézők a stúdió remekeiből.

A hangosfilm épp a második világháború traumája után vált nagykorúvá, és rengeteget tett azért, hogy gyűlöletessé tegye a tömeges vérontást az utókor számára is. A szovjet-orosz film élen járt a háborútól való elrettentésben. Készült ugyan sok győzelmet dicsőítő, hazafias produkció is, de a valóban művészi értékű, azóta klasszikussá érett alkotások nem a győzelmet állították a középpontba, hanem a háborúba taszított ember kiszolgáltatottságát, gyötrelmét, a fájdalmas beletörődést a gyilkolásba.

Hetven éve ért véget a második világháború. Az Uránia a Moszfilmmel emlékezik a történtekre. Nem egyszerűen azért, mert ebben a stúdióban készült a háborús témájú szovjet-orosz filmfolyam több remekműve. A Moszfilm megértette, hogy a régi dicsőségnek vége, az értékek terjesztéséhez nagyvonalúságra és nyitottságra van szükség.

Tovább

Tévéajánló - Péntek (05.01.)

Coraline és a titkos ajtó
Henry Selick BAFTA-, Golden Globe- és Oscar-jelölt animációs filmje Neil Gaiman műve nyomán.
Vetítik: TV2 - 08:30

Csodakavics
Robert Rodriguez nem valami elismert családi vígjátéka. Ismertebb arcok: Leslie Mann, James Spader, Jon Cryer.
Vetítik: RTL Klub - 09:35

Csinibaba
Tímár Péter népszerű zenés vígjátéka.
Vetítik: TV2 - 15:45

Lecsó (alias L'ecsó)
Brad Bird és Jan Pinkava BAFTA-, Golden Globe- és Oscar-díjas animációs filmje.
Vetítik: RTL Klub - 18:50

A hazafi
Roland Emmerich kalandfilmje Mel Gibson, Tchéky Karyo és Heath Ledger főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 20:20

Szupercella
Igazi eseményfilm: a két akciólegenda, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger újból együtt a vásznon. A feladatuk: kijutni a Sírkő nevű szuperbörtönből. További szereplők: Jim Caviezel, Vincent D'Onofrio, Vinnie Jones, 50 Cent, Sam Neill. (BS)
Vetítik: RTL Klub - 21:00

Prometheus
Ridley Scott óriási csinnadrattával beharangozott visszatérése a sci-fi műfajához. A hátborzongató sztori: „Egy tudósokból álló expedíció az ember földi életének eredetére utaló nyomokat talál. Ezeket követve indulnak kutatóútjukra, mely az univerzum legtávolabbi, legveszélyesebb vidékére vezet. Olyan tájra jutnak, és olyan ellenségekkel kell szembenézniük, amilyenről ember eddig nem is álmodott. Még a rémálmaikban sem. Egy szörnyű csata vár rájuk: ha alul maradnak, akkor az egész emberiség velük pusztul.” A szereplők (...): Michael Fassbender, Noomi Rapace, Charlize Theron, Idris Elba, Guy Pearce. (BS)
Vetítik: TV2 - 22:00

prometheus.jpg

Tovább

Vér, veríték, könnyek – Wayward Pines 3: Az utolsó város

wayward-pines-3-promo.pngMiután az előző két kötetben az összes fontos titokra fény derült, majd hőseink a Rubicont is átlépték, az idilli fenyőillatú kisvárosban elszabadul a pokol. A Wayward Pines-trilógia utolsó felvonása egy vértől és adrenalintól csöpögő, szinte teljes egészében valós időben játszódó gigászi összecsapás, mely egy nagyon ravasz befejezésbe fut ki. A első és második könyvvel ellentétben Az utolsó város az előzmények ismerete nélkül már nem áll meg a lábán, de aki követte az eddigieket, nagyon nagyot nem fog csalódni a lezárásban. Blake Crouch egy elképesztő iramban pergő monstre ostromot tár elénk, mely meglepő brutalitással metszi le a kiálló részeket.

A rejtélyek és paranoia-thrillerek, majd a krimik és sötét disztópiák után ezúttal a kíméletlen túlélő-horrorok és a fekete-fehér háborús ellentétek szolgáltatják a főbb mintákat. Crouch e döntésével be is járja a teljes műfaji palettát, hisz a komédiát leszámítva gyakorlatilag nem is marad olyan populáris zsáner, amely hiányozna a regényfolyamból. Az információk ügyes adagolása, a látszat és a valóság finom ütköztetése, illetve a karakterek csavaros viszonyrendszere után az akcióra és a küzdelemre helyeződik a hangsúly. Írónk durván felpörgeti a tempót és nem kegyelmez a szereplőknek, a gondosan épített kulisszának és az olvasónak sem. Az áldozatok és a halálozási módok száma exponenciálisan nő, miközben a remény elhalványul. A boldog befejezés esélyei drasztikus ütemben csökkennek, erre a fináléra bizonyára nem sokan számítottak.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (04.30.)

Zorro
Duccio Tessari népszerű kalandfilmje Alain Delonnal a címszerepben.
Vetítik: Film Mánia - 13:45

Én, a robot
Alex Proyas korrekt sci-fi-akciófilmje Will Smith-szel.
Vetítik: Film+ - 21:00

Nagyratörők: Mark Zuckerberg - Az ember a Facebook mögött
Francia dokumentumfilm a Facebook-birodalom kiépüléséről és a mögötte álló agytrösztről, Mark Zuckerbergről.
Vetítik: m2 - 23:35

Jancsóista magyar rövidfilm Cannes-ban

Még egy magyar Cannes-ban: a San Francisco School of Digital Filmmaking intézményében tanuló Rostás Attila vizsgafilmje bejutott a fesztivál Court Métrage szekciójába. A 14 perces, vágás nélküli rövidfilmmel a rendező Jancsó Miklós munkássága előtt tiszteleg. A valós eseményeken alapuló Silentium Dei („Isten csendje”) egy vidéki esküvőt követően játszódik, ahol is férfiak egy csoportja különös, brutális és soviniszta rituáléban vesz részt.

A filmet a kaliforniai Los Gatos hegyei közt forgatták.

DokuNomádok az Urániában

Először mutatkoznak be a nagyközönségnek az SZFE nemzetközi dokumentumfilmes mesterképzésének hallgatói. A három rangos európai egyetemen folyó „DocNomads” elnevezésű kurzus első nyilvános vetítése május 5-én, kedden este 7-kor az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz.

docnomads_plakat_web.jpgA DocNomads egyedülálló filmes művészeti képzés, amely három európai egyetem együttműködésével jött létre. Különlegessége, hogy a dokumentumfilm-rendező mesterszakos hallgatók szemeszterenként vándorolnak az iskolák között, így tanulmányaikat – összehangolt tanterv alapján – Lisszabonban, Budapesten és Brüsszelben végzik. A program vezetője Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező.

A dokumentumfilm készítés virágkorát éli Európában, számtalan alműfajjal, egyre nagyobb közönség érdeklődéssel. A DocNomads ebben igazi különlegesség: a világ több mint 20 országából érkező hallgató tanul együtt, Európa három kultúrájában csiszolva rendezői képességeit. Első nyilvános vetítésükön 7 alkotást láthatunk, melyből 3 diplomafilm, a többi pedig Budapesten forgatott vizsgafilm. Az alkotók jó filmes érzékkel rendelkeznek, szociálisan és morálisan érzékenyek, empatikusak, kreatívak, s mind egyetértenek abban: a dokumentumfilm rendezés több mint szakma, a dokumentumfilm rendezés világszemlélet.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Rákóczi út 21.
Időpont:
2015. május 5., 19 óra

A vetítést megnyitja: M. Tóth Géza rektor, SZFE
A nemzetközi felsőoktatási programot ismerteti: Beke Márton, Tempus Közalapítvány
Élményeiről beszámol: Diana Pacheco (Ecuador) és Svitlana Shymko (Ukrajna)

Tovább

Tévéajánló - Szerda (04.29.)

Nico
Andrew Davis korai akciófilmje, mely sztárrá tette a főszereplő-producert, bizonyos Steven Seagalt. További szereplők: Sharon Stone, Pam Grier, Henry Silva. A történeten dolgozott Davis mellett Ronald Shusett, az Alien egyik írója is.
Vetítik: Film+ - 21:30

A kaland
Michelangelo Antonioni hamar klasszikussá váló, de eleinte komoly ellenérzéseket kiváltó (kifütyülés, erkölcsi aggályok) drámája Monica Vitti, Gabriele Ferzetti, és Lea Massari főszereplésével.
Vetítik: Duna - 23:45

süti beállítások módosítása
Mobil