Filmvilág blog

Kérés az olvasóinkhoz!

2021. március 31. - filmvilág

chaplin.jpg

Kedves Filmvilág-olvasók és pártolók!

Köszönjük a segítséget, amelyet a legutóbbi felhívás után kaptunk. Azóta sikerült egy pályázatot is elnyernünk, már a szerződéskötés fázisában vagyunk, de mire a támogatás megérkezik, az szerencsés esetben is minimum három hét, addig viszont nincs miből fizetnünk a nyomdaszámlát és a többi költséget.

Kérjük, addig is támogassátok a Filmvilágot. Nagy szükségünk van a gyors segítségetekre.

Köszönjük a szolidaritást!

 

Az egyetlen, havonta megjelenő magyar filmművészeti folyóiratot ezen a számlaszámon lehet támogatni:
FILMVILÁG ALAPÍTVÁNY
MKB Bank Zrt.
10300002-20340016-70073285

Forog az új magyar romantikus fantasy

vandorlo_levelek_foto_szubjektiv_film.jpg

Vilmányi Benett, Hartai Petra, Lukáts Andor és Nagy Mari főszereplésével készül a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában Szabó Mátyás első egész estés filmje. A sci-fi elemekkel dúsított, kelet-európai közegbe ágyazott történet két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét meséli el, premierje 2022-ben lesz.  

Három éve kezdett el érlelődni a Színház-és Filmművészeti Egyetemet 2014-ben elvégző Szabó Mátyás fejében első nagyjátékfilmjének az ötlete, amely két magányos, zárkózott ember különös kapcsolatáról szól: "A kezdetektől szerettem volna ezt az általános érvényű, mesei motívumokra épülő történetet egy sajátos, kelet-európai környezetbe ültetni.”

A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjában nyerte el végleges formáját az elképzelése és idén januárban a Filmintézet 67 millió forintos gyártási támogatásával zöld utat kapott a megvalósítás is. Bár a koronavírus-járvány megnehezítette az előkészületeket, március 17-én elindulhatott a 25 napos tervezett, budapesti helyszíneken és stúdióban zajló forgatás. A felvételekre a legszigorúbb biztonsági előírások betartása mellett kerül sor: egészségügyi óvintézkedésekkel, távolságtartással, maszkviseléssel, folyamatos teszteléssel. 

Tovább

Kerekes Vica és az apró robbanások

hetkoznapi_kudarcok1_foto_laokoonfilmgroup.jpg

Az Európa Tanács filmalapja 250 ezer euró támogatást szavazott meg a cseh-magyar-olasz koprodukcióban Grosan Cristina rendezésében, a Laokoon Filmgroup közreműködésével készülő HÉTKÖZNAPI KUDARCOK című film gyártására.  

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages márciusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg gyártási támogatást, melyek közül a Hétköznapi kudarcok volt az egyetlen magyar vonatkozású koprodukciós film. A Kerekes Vica főszereplésével készülő pszichodráma forgatását nyárra tervezik az alkotók. A rendező, Grosan Cristina a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával tavaly leforgatta A legjobb dolgokon bőgni kell című első mozifilmjét. 

A Hétköznapi kudarcok egy nagyvárosban játszódik, ahol furcsa robbanások sorozata szakítja meg három nő egy átlagos napját. A robbanások holmi apróságként indulnak, amikre senki sem figyel igazán. Az azonosítatlan jelenség, ami teljesen átveszi az irányítást a város fölött, egyszerre gyönyörű és pusztító. 

Tovább

A besúgókról készít sorozatot a magyar HBO

abesugo_varadigergely_mint_geri_kredit_hbo_orbitalstrangers.JPG

Az HBO Europe új, magyar saját gyártású sorozat forgatásába kezdett a napokban. A Társas játék, a Terápia és az Aranyélet után az HBO első, teljesen hazai fejlesztésű sorozata a 20. század eddig ritkán feldolgozott időszakát mutatja be.

"A BESÚGÓ egy csapat fiatal felnőtté válásának és felemelkedésének története a nyolcvanas évek Magyarországán. Külön öröm számomra, hogy a fiatal színészgárda az én generációmból tevődik össze, hiszen mind nagyjából egyidősek vagyunk a rendszerváltással, és abban a pillanatban készíthetünk sorozatot a nyolcvanas évekről, amikor ez az időszak eléggé eltávolodik napjainktól, hogy történelemmé váljon. Izgalommal várom, hogyan fogadja majd a közönség a sorozatot, amely ugyanannyira szól az első bulikról, szerelmekről, mint fontos, életeket befolyásoló döntésekről, és közben egy izgalmas krimi is” –  mondta a sorozat író-rendezője, Szentgyörgyi Bálint.

Tovább

Magyarok animálták a metálos ökokatasztrófát

meteor_2.jpg

A 2004-ben alakult, brightoni székhelyű Architects világszerte a metalcore műfaj egyik legnépszerűbb képviselője. Legfrissebb lemezük, a For Those That Wish To Exist február végén jelent meg, és azonnal a brit toplista, az Official Albums Chart első helyére került.  

A lemez Meteor című dalához készült négyperces, animációs videoklip magyar produkció: az Umbrella csapata rekordidő, mindössze öt hét alatt készítette el a videó képi anyagát a fiatal brit rendező, Jeb Hardwick – az Architects állandó alkotótársa – vezetésével.  

Az Umbrella több nemzetközi sztárral is dolgozott már az elmúlt években (Martin Garrix, Chet Faker, Nils Frahm). Jeb Hardwick – aki az Architects klipjei mellett olyan előadóknak rendezett, mint Mariah Carey, a Sleeping With Sirens, a Falling in Reverse és a Lamb of God – eredetileg élőszereplős videót tervezett forgatni a Meteorhoz, de a koronavírus okozta járvány miatt ez lehetetlenné vált. Ekkor döntött az animációs forma mellett. Korábban látta Simon Balázs Re című klipjét, amelyet Nils Frahmnak készített: emiatt kereste meg az Umbrella csapatát, akik azonnal érezték, hogy az animáció eszközeivel rengeteg extra lehetőség kínálkozik a klipben megjelenő téma kibontásához.

Tovább

Második körben a Második kör

masodik_kor_still_01.jpg

Bejutott a 45. Cleveland International Film Festival versenyprogramjába Holtai Gábor kisjátékfilmje, a Második kör. A nagy múltú filmfesztivál Oscar-kvalifikációs joggal rendelkezik, azaz a rövidfilm kategória nyertese felkerül majd arra a listára, amelyről a következő évi Oscar-jelölt kisfilmeket kiválasztják – így ez a cél most a 18 perces magyar rövidfilm számára is elérhető közelségbe került.

A Második kör egy olyan alternatív valóságban játszódik, amelyben a gyermekvállalást szigorú bürokratikus szabályok irányítják, és a szülőjelölteknek többfordulós alkalmassági vizsgán kell átesniük. Kinga (Lovas Rozi) és Zsolt (Molnár Áron) számára ez az utolsó esély, Kinga kezd kiesni a korban megfelelő jelöltek közül. A pár az első fordulót sikerrel vette, de a második körben nem várt nehézségekkel kell szembenézniük.

A film, amely a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült, és a premierje 2020 őszén a BuSho filmfesztiválon volt, nem először kelt nemzetközi érdeklődést: korábban már beválogatták a Varsói Filmfesztivál Shorts Special Selection programjába is.

Tovább

Haza a magasban - új német filmek a Távmoziban

schwarze_milch.jpg

A német filmművészetben egyedi Heimatfilm műfaját az évtizedek során gyakran aktualizálták és számos változáson ment keresztül. A Goethe Intézet online-projektjének keretében március 18-21. között a Távmoziban négy friss, aktuális német film lesz látható, melyek új megvilágításba helyezik a haza fogalmát.

A haza sokrétű fogalom. Gyakran dicsfénybe vonják, felstilizálják, a legkülönfélébb értelemben használják, vagy visszaélnek vele. A legtöbb ember azt a helyet nevezi hazának, ahol úgy érzi, biztonságban van, odatartozik és elfogadják. Mások számára a haza csak egy földrajzi helymeghatározás. És gyakran gyűjtőfogalomként használják bizonyos kulturális értékek és hagyományok összességére. A 20. és 21. század nagy témái és áramlatai – múltfeldolgozás, globalizáció, migráció és a társadalom polarizálódása – szükségképpen a hazafogalom változását eredményezik. Nem csoda, ha a képzőművészetben, irodalomban és filmművészetben a kortárs alkotók megint újraformálják „A Hazát”.

Tovább
süti beállítások módosítása