Filmvilág blog

Sci-fi animáció és szociodráma készül

2020. január 21. - filmvilág

muanyag_egbolt_jelenetfoto1.jpg

Kelet-magyarországi szociodráma, továbbá a Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia főszereplésével készülő sci-fi animáció gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet.   

A magyar-szlovák koprodukcióban készülő Műanyag égbolt gyártására 216 millió forint támogatást szavazott meg a Filmszakmai Döntőbizottság. Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta első mozifilmje egy ambiciózus sci-fi animáció, mely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki.

A Műanyag égbolt  filmterve az Inkubátor Program nyerteseként kapott először támogatást 2016-ban, a fejlesztését jelentős külföldi érdeklődés is övezte, és kiderült, hogy a film színvonalas megvalósítása túllépi az Inkubátor Program kereteit. A koprodukcióban készülő alkotás a Szlovák Audiovizuális Alap gyártási támogatását is elnyerte. Az animációs film főszereplői Keresztes Tamás és Szamosi Zsófia, akik a többi színésszel együtt nem csupán hangjukat adják a filmhez, hanem egy speciális animációs technika használatával maguk is megjelennek a filmben. A rotoszkóp technika segítségével a leforgatott jelenetek alapján az animátorok kockáról-kockára rajzolják át a film szereplőit, így a színészek legapróbb rezzenése is a vászonra kerül.

A 2021-es mozibemutatóra tervezett Műanyag égbolt magyar producere Fülöp József, társproducere Sipos Orsolya (SALTO Film), koproducere Petrányi Viktória (Proton Cinema) és Juraj Krasnohorsky (Artichoke).

bernathszilard_foto_focusfox_karczagdaniel.jpgBernáth Szilárd első mozifilmjének gyártására, mely Larry címmel készül a Focusfox Stúdióban, a Filmszakmai Döntőbizottság 169,2 millió forint gyártási támogatást szavazott meg.

A Magyar Filmkritikusok díjával elismert Fizetős nap (2016) című rövidfilmet is jegyző Bernáth Szilárd első mozifilmje egy kelet-magyarországi szocio-realista történet lesz. A Larry főszereplője a 22 éves, pásztorként dolgozó Ádám súlyos dadogása miatt a társadalomtól elszigetelve él Borsodban. Egy nap azonban katartikus felismerést tesz. Ha kirobbanó dühhel rappel, a dadogás megszűnik. Vad előadásmódja és kíméletlen őszinteségű szövegei miatt váratlanul óriási sikert ér el a YouTube-on Larry néven. A bénító beszédzavar azonban ismét előjön, amikor emberek előtt kell fellépnie. Ahhoz, hogy fel tudjon nőni online alteregójához, Ádámnak át kell törnie belső gátját, és ki kell állnia önkényes apjával szemben.

A rendező-forgatókönyvíró Bernáth Szilárd filmjének vezető producere Muhi András, producere Ferenczy Gábor, a képi világról az Aranyszem operatőri díjas Hartung Dávid (Guerilla) gondoskodik. A szereplőválogatás már folyamatban van, a 22 napos forgatás júniusban kezdődik. A Larry a tervek szerint 2021 őszén fog megjelenni. 

Fellini Rómái - Asa – nisi – masa

fellini.jpg

Szoktak dühösen vitatkozni egy híres bohócról? Fellini utóélete kiszámíthatatlan lenne, ha nem hagyta volna ránk Rómát. 

Az Amarcord egyik jelenetében kappanhangú, sovány öregember nagy gesztenyefa tetejére mászik, és onnan ordítja világgá beteljesületlen vágyát: „Nőt akarok, nőt akarok!” Le sem jönne addig, míg nem kap nőt. Rokonai ott könyörögnek a fa alatt. A család bolondházból szökött nagybácsija az, kamasz szerzeteslélek, a vágy rebellise. Úgy emlékszem, egy szigorú, törpe apáca hozza le a földre.

Mindenkinek, nekem is volt Trafikosnőm, Saraghinám és féltve őrzöm a magam Amarcordját. Amikor Fellini meghalt, velem éppen egy inkább fiatal korban szokásos szomorú eset végjátéka zajlott. Halála külföldön ért, bár nem Rómában. Éjjel hallottam idegen nyelven a rádióban. Ilyenkor sokan babonára hajlanak – én is. Sejtettem, hogy halála az én történetemben sem hoz majd jó fordulatot: nem is hozott. Saját történetemet sürgősen el kellett felednem.

Egyre többet gondoltam a bolond nagybácsira. Aztán vettem magamnak a bátorságot, hogy én is felmásszam a magam nagy gesztenyefájára, és hangosan kiabáljam: „Rómát akarok, Rómát akarok!” Ez a város néhány mozinemzedék számára Fellinihez tartozik. Itáliában megtapsolják a híres halottakat, az ő gyászmenetét tízezrek ünnepelték. A halála is vigasztaló, akárcsak egész életműve.

Tovább

Online filmlexikont indított az MMA

mma.JPG

Január 14-én, kedden a Pesti Vigadóban a Magyar Művészeti Akadémia székházában mutatták be a sajtónak az mmalexikon.hu címen elérhető Magyar filmek a kezdetektől napjainkig című, a MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet gondozásában megjelent online filmlexikont, amely a magyar filmkultúra legfontosabb alkotásait mutatja be.

A 2019-ben irodalom kategóriában, majd 2020-ban film műfajában elindított MMA online lexikon műközpontú és horizontális megközelítésben, évről évre, időrendben haladva, de számtalan kereszthivatkozást létesítve a vizsgált hatvan esztendő legfontosabb magyar szépirodalmi műveiről, filmjeiről, valamint ezekhez kapcsolódó eseményeiről tesz közzé szócikkeket, amely egyszerre nyújt eligazodást a szakma, az oktatás és a tágabb értelemben vett olvasóközönség számára.

A magyar filmeket összegyűjtő online lexikon gerincét az egész estés játékfilmek képezik, de számos szócikk foglalkozik a dokumentum-, a rövid-, a kísérleti, az animációs és az ismeretterjesztő film legkiválóbb darabjaival. Az egyes szócikkek felépítése a következő: a filmtörténet és a történelem, valamint a rendezői életmű tekintetében fontos adatok; a téma leírása; a film elemzése (a meghatározó stílus- és műfaji jegyek bemutatása); végül a mű értelmezése. A szócikkeket a filmhez kapcsolódó legfontosabb és legfrissebb szakirodalom felsorolása zárja.

A szerkesztőbizottság vezetője Gelencsér Gábor, tagjai Murai András, Pápai Zsolt és Varga Zoltán. Rajtuk kívül a szócikkek szerzői: Barkóczi Janka, Benke Attila, Lakatos Gabriella, Nagy V. Gergő, Záhonyi-Ábel Márk.

Megalakult a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete

madoke_logo.jpg

2020. januárjában megalakult a hazai dokumentumfilmeseket összefogó szervezet, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE). A szervezet célja egy olyan dokumentumfilmes szakmai és érdekképviseleti fórum életre hívása, amely hatékonyan és egységesen képviseli a hazai dokumentumfilm-készítés minden szereplőjének érdekeit, párbeszédet kezdeményezve az alkotók, a nézők és döntéshozók között. A szakmai kapcsolatok és együttműködés megteremtése mellett céljuk továbbá népszerűsíteni a magyar dokumentumfilmet a hazai és nemzetközi közönség körében. 

A MADOKE elnöke Józsa László producer (Ultra, Gettó Balboa), elnökhelyettese Tuza-Ritter Bernadett rendező (Egy nő fogságban). A szervezet elnökségének tagjai Dér Asia rendező (Visszahúz a múlt - Ember Judit portréja), Oláh Kata rendező, producer (A Bármicvó fiúk, Mignon), és Zurbó Dorottya rendező (Könnyű leckék, A monostor gyermekei). 

Tovább

Ezek a filmek versenyeznek idén az Oscarért

parazitak.jpg

Tóth Barnabás filmje, az Akik maradtak szerepelt a 10-es jelöltlistán, de végül nem került be a legjobb ötbe.

legjobb film  

Ford v Ferrari (Disney/Fox)
Az ír (Netflix)
Jojo nyuszi (Fox Searchlight)
Joker (Warner Bros.)
Kisasszonyok (Sony)
Házassági történet (Netflix)
1917 (Universal)
Volt egyszer egy Hollywood (Sony)
Élősködők (Neon)

Tovább

Podcast: Best of 2019 + az év legjei

1917.jpg

A listaszezon zárásaként természetesen mi is leültünk, hogy értékeljük az évet. Három 10-es listával készültünk, plusz megválasztottuk az év legtúl- és alulértékeltebb filmjét, az év feelgood filmjét, bűnös élvezetét + kiosztottuk a Lila köd-díjat is.

Akik listáztak: Varga Dénes, Huber Zoltán, Baski Sándor.

Kapcsolódó podcastjaink: Az ír és a Házassági történet / A nagy Joker-vitaVolt egyszer egy Hollywood  / 2019 első felének legjobb filmjei  /  Bosszúállók: Végjáték - Spoileres kibeszélő  / Mi az az Us?

Tovább

Idén is szobrozás: Golden Globe 2020

1917.jpg

Az idei díjszezon fontos mérföldkövét, a Golden Globe-gálát idén is a kaliforniai Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben tartották. A házigazda Ricky Gervais volt. A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a következő díjakat oszotta ki:

FILM:

Dráma:
1917
Házassági történet (Marriage Story)
Az ír (The Irishman)
Joker
A két pápa (The Two Popes)

Vígjáték vagy musical:
A nevem Dolemite (Dolemite Is My Name)
Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)
Rocketman
Tőrbe ejtve (Knives Out)
Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time... in Hollywood)

Színésznő (dráma):
Cynthia Erivo (Harriet)
Scarlett Johansson (Házassági történet)
Saoirse Ronan (Kisasszonyok)
Charlize Theron (Botrány)
Renée Zellweger (Judy)

Színész (dráma):
Christian Bale (Az aszfalt királyai)
Antonio Banderas (Fájdalom és dicsőség)
Adam Driver (Házassági történet)
Joaquin Phoenix (Joker)
Jonathan Pryce (A két pápa)

Tovább
süti beállítások módosítása