Filmvilág blog

34 tévés produkció gyártását támogatja az NFI

2020. július 17. - filmvilág

tv_bringasbrigantik.jpg

10 animációs és 24 ismeretterjesztő filmnek szavazott meg támogatást a Nemzeti Filmintézet összesen több mint 260 millió forint értékben. A dokumentum-, a tévé-, a kisjátékfilm, a történelmi dokumentumfilm és az újdonságként meghirdetett tévésorozat-pályázatok beadása és feldolgozása is folyamatban van.  

A Nemzeti Filmintézet az elmúlt hónapokban meghirdette a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatási pályázatait. A dokumentum-, az ismeretterjesztő-, az animációs- a tévé-, a kisjátékfilm, a történelmi dokumentumfilm pályázatokra, és a hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat pályázatra összesen több mint 1000 filmtervvel jelentkeztek az alkotók. 

A Televíziós Döntőbizottság összesen 100 millió forint értékű támogatást szavazott meg 10 animációs és több mint 160 millió forintot 24 ismeretterjesztő film gyártására. 

Tovább

Szeptemberben a Balatonnál filmpiknikezhetünk

filmpiknik.jpgSzeptember 3-5. között rendezik meg a Veszprém-Balaton Filmpikniket, ahol az év legjobb magyar filmjeit ingyenesen nézheti majd meg a közönség. Veszprémben a Hangvilla, az Expresszó és a Vár (Szentháromság tér) ad otthont a filmes rendezvénynek, míg Balatonfüreden a Balaton Moziban és a Tagore sétányon, óriás kivetítőn lesz látható a tavalyi filmtermés legjava. A Veszprém-Balaton Filmpiknik kínálatát zenei és gasztroprogramok, valamint szakmai programok és közönségtalálkozók színesítik majd. 

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló új filmes esemény a Veszprém-Balaton 2023 EKF program, a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Filmakadémia szoros együttműködéséből születik meg. A Veszprém-Balaton Filmpiknik azt a törekvést támogatja, hogy Veszprém és a Balaton kulturális-kreatív régiója erősödjön, európai láthatósága növekedjen. „A filmes szakma a 90-es évek óta nem képviselteti magát a régióban semmilyen nagyobb szakmai vagy közösségi programmal, ekkor szervezték meg utoljára a Veszprémi Tévétalálkozót. A város és a Balaton atmoszférája ugyanakkor ideális egy filmes találkozó számára, ezért is tartjuk örömtelinek és ígéretesnek a kezdeményezést” – mondták Can Togay János, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. művészeti és kreatív igazgatója és Muszatics Péter, a Filmpiknik művészeti igazgatója.

A Veszprém-Balaton Filmpiknik társrendezvénye a Könyv-Bor-Jazz, melynek keretében Balatonfüreden három napig egymást váltják az író-olvasótalálkozók, a tárlatvezetéssel egybekötött borkóstolók és a Blaha utca reformkori házainak árnyékában rendezett jazzkoncertek.

Az elsőre mindenki emlékszik

mozi.jpg

Hol és milyen filmet láttunk először, mit jelentett számunkra gyerekként a mozi, és hogyan éltük meg a VHS-korszakot? A mozik újranyitása kapcsán nosztalgiáztunk gátlástalanul. (Az adást még júniusban vettük fel a Patreonos támogatóinknak.)

Tartalom:

00:50 – A mozi és mi
39:55 – Első filmélmények és a VHS-korszak
1:02:50 – Filmklubozás + Önvizsgálat: hamis-e a nosztalgia, és mennyire fontos valójában a (kép)minőség?

Tovább

Lesz miért visszatérni a moziba

Jön a Vissza a moziba! fesztivál!

fesztival_plakat.jpg

A mozik újranyitását országszerte premier előtti vetítésekkel ünnepli a Cirko Film július 17. és 19. között. A filmeket hetekkel (bizonyos esetekben hónapokkal) a mozibemutató előtt, három napon át láthatja a hazai közönség a Vissza a moziba! fesztivál keretében.  

A fesztiválhoz 22 mozi csatlakozott, köztük hat budapesti művészmozi (Cirko-Gejzír, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Uránia Nemzeti Filmszínház), valamint 16 vidéki filmszínház. (A mozik teljes listája lejjebb található.) 

A Vissza a moziba! fesztivál szervezői szerint filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni: erre hívja fel a közönség figyelmét a rendezénysorozat.  

Tovább

Így forgott Sam Levinson és Rév Marcell Covid-kompatibilis filmje

rev_marcival_zendaya.jpg

Sam Levinson és Rév Marcell „titokban”, június 17 és július 2 között leforgatott egy filmet Zendaya (Euphoria) és John David Washington (Tenet) főszereplésével. A címe Malcolm & Marie, a sztoriról még nem tudni semmit, de állítólag a Házassági történetre hasonlít, és valamilyen formában reagál a járványhelyzetre, és azokra a szociális ügyekre, amelyek most előtérbe kerültek.

A projektet Levinson, a felesége, Ashley Levinson, Washington, Zendaya és Kevin Turen producer saját zsebből finanszírozzák. Zendaya, Levinson és Rév Marcell egyébként az Euphoria 2. évadán dolgoztak közösen, amikor március 16-án, a járvány miatt le kellett fújni a forgatást.

Tovább

A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt

Ennio Morricone (1928 - 2020)

enniomorricone4.jpeg

Klasszikus westernfilmekben áthághatatlan szabályok igazgatták a zeneszerzőket. Morricone véget vetett a zenei megalkuvásnak és az édes-bús romantikának. (Géczi Zoltán írása eredetileg a Filmvilágban jelent meg. Újraközlésének szomorú apropója van: 2020. július 6-án, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone.)

Kevés olyan zene van a filmtörténetben, melyet a mozi iránt csak mértékkel fogékony egyének is első taktusra felismernek, s rögvest társítják hozzá a képet, a figurát, a jelenetet: ilyen John Barry James Bond főcímzenéje, John Williams Csillagok háborújához komponált muzsikája, vagy a Henry Mancini által jegyzett Rózsaszín Párduc és a Peter Gunn. Ennio Morricone legkevesebb két alkotással járult hozzá az örökérvényű listához A Jó, a Rossz és a Csúf, illetve a Volt egyszer egy vadnyugat zenéjével.  

Tovább

Elindult a Budapest Kertmozi

kertmozi.jpg

A Budapest Film Zrt. kültéri vetítéssorozatot indított Budapest számos pontján. A megmozdulás elsődleges célja a közösségi filmezés, valamint a budapesti kertmozi kultúra újjáélesztése.

A kezdeményezéshez számos budapesti kerület, társszervezet csatlakozott: ilyenek a VI. és a VIII.  kerületi önkormányzatok, valamint az Eötvös 10 Közösségi és kulturális színtér, akiknek köszönhetően péntekenként a VIII. kerületi Teleki téren, szombatonként pedig a VI. kerületi Hunyadi téren várják a mozizni vágyókat ingyenes vetítéssel. A szervezők célja, hogy a Budapest Kertmozi idővel hagyományteremtő, egyfajta ernyőszervezetté nője ki magát; ebben máris számos partner jelezte együttműködési szándékát, így a helyszínek és események száma a közeljövőben növekszik majd. A Budapest Film mozijaihoz hasonlatosan, az egyes helyszínek egyedi karaktert kapnak, amelyet főként a látogatók igényeire szabott filmkínálat határoz meg. 

Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. Vezérigazgatója így nyilatkozott: „A kertmoziban minden benne van, ami miatt jó dolog budapestinek lenni: a minőségi filmélmények sokasága, az évszázados mozikultúránk, maga a közösség, amely ezt életben tartja, a városunk páratlan szépsége, és persze az a szabadság is, hogy a köztereinket, parkjainkat bármikor művészeti helyszínné, jelen esetben például filmszínházzá avathatjuk a magunk örömére. A Budapest Kertmozi ezért sokkal több, mint nyári vetítések sorozata: közösen létrehozott, tagadhatatlan bizonyítéka is annak, hogy a budapestiek mennyire szeretik a filmeket és a várost, ahol élnek. “

Tovább
süti beállítások módosítása