Filmvilág blog

Jézus-portrék a mozivásznon

2020. november 13. - filmvilág

jesus-christ-superstar2.jpg

A vallás témaként korán megjelent a filmművészetben. Az egyik legkorábbi némafilmjelenet például bemutatott egy körmenetet. Csak idő kérdése volt, hogy az önmagában, művészi szempontból nem túl izgalmasan felvett tömegjelenetek után a Jézusról szóló életrajzi alkotások idézzék meg a kereszténység megszületésének történetét. Bejegyzésünkben nyomon követjük, hogyan változott Jézus alakja a filmművészetben, és a mindenkori politikai, társadalmi miliő milyen nyomot hagyott a keresztény hit Megváltójának és környezetének ábrázolásán. Kizárólag a játékfilmes alkotásokat vizsgáljuk (ezek száma sem kicsi), és nem foglalkozunk a dokumentumfilmes alkotásokkal. Úgyszintén nem foglalkozunk azokkal a filmekkel, amelyekben Jézus csak mellékszereplőként jelenik meg (pl. Barabás, 1962, Brian élete, 1979, A lator, 1979). A kiválasztott filmalkotásokban van némi aránytalanság: teológiailag a katolikus szemléletű művek, földrajzilag pedig az észak-amerikai alkotások reprezentációja nagyobb írásunkban, mint a protestáns vagy ortodox szemléletű és az Egyesült Államokon kívüli alkotásoké.

Tovább

Covidfilmmel indult a Verzió – Itt a teljes program!

epicentrum_verzio.jpg

Elindult a 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amely ezúttal a Covid-járvány miatt online formában működik. A fesztivál november 10-22. között hat szekcióban, ötven filmet mutat be. A filmek fizetősek, bérlet is váltható a fesztiválra. Részletek a hivatalos honlapon.

Magyar versenyprogram:

Tovább

Újra bezárnak a mozik

paterson.jpg

A kormány új rendelete nyomán legalább egy hónapra bezárnak – többek közt – a szabadidős létesítmények a múzeumoktól a könyvtárakon át a mozikig.

A két legnagyobb mozihálózat, a Budapest Film és a Cinema City hivatalosan is bejelentette, hogy felfüggesztik a működésüket.

A neten elővételben vásárolt jegyek árát mindkét hálózat visszatéríti. A Cinema City a pénztárban vásárolt jegyeket a blokk és a jegy bemutatásával a mozivezető irodájában fizeti vissza. Amennyiben nincs blokk a vásárlásról, csak a mozijegy, ez esetben 90 napos rendkívüli felhasználású jegyet biztosít a Cinema City. A Puskin moziban személyesen vásárolt jegyeket november 11-től november 15-ig, 12 és 18 óra között lehet visszaváltani, a mozi pénztárában. A Cinema City a még érvényben lévő és fel nem használt ajándékjeggyel rendelkező nézők vouchereit az újranyitás napjától számított 6 hónappal meghosszabbítja majd automatikusan.

Tovább

Az évtized legjobb filmjei #6 - 2016

nocturnal1.jpg

Az év, amikor kétszer is kiosztották a legjobb filmnek járó Oscart, Amy Adams megtanult az idegenek nyelvén, Scorsese Japánba kirándult, Ryan Gosling egyszerre volt rossz zsaru és musicalsztár, Adam Driver buszvezetőnek állt, Ryan Reynolds befutott és kiszólt (a nézőnek), egy osztrák férfi műfogsorral zaklatta a saját lányát Bukarestben, a Hajdu család elhozott egy fődíjat Karlovy Varyból, és persze szokás szerint Oscart nyert egy magyar film. Folytatjuk évtizedösszegző sorozatunk, amelyben szembesítjük magunkat a korabeli toplistáinkkal, újranézzük a kedvenc filmjeinket, és bepótoljuk a hiányosságainkat, a sorozat végén pedig kihirdetjük az évtized legjobb filmjeit. Előzmények: 2011, 2012, 2013, 2014, 2015

Menetrend:

4:30 – Box office
           07:10 – Zsivány egyes
44:50 – Fesztiválszezon
1:01:30 – Oscarozás
              1:24:30 – Toni Erdmann
1:36:25 – Személyes toplisták
              1:41:15 – The Wailing
              1:45: 15 – Ernelláék Farkaséknál
              1:49:50 – Paterson
1:58:30 – Kubo és varázshúrok
2:08:30 – Éjszakai ragadozók
2:19:55 – A régi város
2:36: 55 – A (majdnem) kimaradt filmek
                2:42:55 – A szobalány
                2:54: 30 - Utazók

Tovább

Pénteken indul az olasz filmek fesztiválja

i_predatori1.jpg

November 6-án indul a budapesti Puskin moziban a 18. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és az Istituto Luce-Cinecittà közös rendezvényén 16-ig 13 kortárs olasz alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Hat film – köztük a 77. Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Miatyánk és Ragadozók című alkotás – az ország egész területéről elérhető lesz a távmozin keresztül. A filmek egy részét Szegeden (Belvárosi mozi) és Debrecenben (Apollo mozi) is vetítik majd.                     

November 6-án a budapesti Puskin moziban Francesco Bruni negyedik filmjével, az idei Római Filmfesztiválon debütált Vajon mi lesz? című alkotással nyílik a 18. Olasz Filmfesztivál. A film sajátos iróniával mesél egy férfi (Kim Rossi Stuart) betegségen átvezető utazásáról, a halállal való szembenézéséről. A vetítés után a rendezővel online közönségtalálkozó lesz. A filmet november 11-én 19.30-kor a TÁVMOZIBAN is levetítik.

Tovább

Podcast: Borat vs. Amerika

borat2d.JPG

Mindenki a Borat 2. részéről beszél(t), és mi sem tudtuk megállni. Új adásunkból kiderül, feminista lett-e a kazah nép büszkesége, van-e Cohenéknek morális felelősségük, és vállaltan propagandafilmet készítettek-e. Utána még beszélünk egy másik Cohenhez (is) köthető filmről, Aaron Sorkin netflixes tárgyalótermi drámájáról (A chicagói 7-ek tárgyalása.) + ajánlunk 3 horrorfilmet röviden.

Menetrend:

00:00 - Borat 2
45:20 - A chicagói 7-ek tárgyalása
55:05 - Utólagos halloweeni horrorajánló

Tovább

Itt a novemberi Filmvilág!

fv2011.jpgJIŘÍ MENZEL
Menzel művészetében az igazi, mély, agresszív gonoszságnak nincs helye. Annál több az együttérzésnek és a humornak. Menzel a szelíd fények mestere. A nagy nyárban is szűrt tavaszi, vagy átsuhanó őszi fény-árnyékokat láttat. Sohasem harsog nála a kép.

Bikácsy Gergely: Szeszélyes nyarak (Jiří Menzel 1938-2020)

ÚJ RAJ
Az idei Arany Medve-díjas Nincs gonosz rendezője az iráni filmes hagyomány nyíltan rendszerkritikus vonalát képviseli. Rasoulofot, aki bátor filmjei miatt maga is megjárta a börtönt, a halálbüntetés jogi vonatkozásainál jobban érdeklik a lelkiismereti kérdések, azt vizsgálja, hogyan küzdenek meg hősei saját magukkal.

Barkóczi Janka: A gonosz banalitása (Mohammad Rasoulof)
Vincze Teréz: Örökidőben (Roy Andersson: Történetek a végtelenségről)

LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG
David Lynch nem az elme zavaráról készít pszichopatológiai látleleteket. Filmjei nem kaotikus látomások, és nem is szürrealista szimbólumok, hanem az időn és téren kívülre helyezkedett, „megtisztított” elme transzcendens-meditatív világlátását tükrözik. A Twin Peaks kulcsa a tibeti budddhizmus.

Szabó G. Ádám: Álomnovella (Párkapcsolati víziók)
Bóna László: A mű egésze (Twin Peaks mitológia – 1. rész)

KULTMOZI
Varga Zoltán: Belebújni Hitchcock bőrébe (Psycho 60: Beszélgetés Végh „Vozó” Zoltánnal)
Pálos Máté – Nagy V. Gergő: Csak mulandó álom (Robert Altman: McCabe és Mrs. Miller)

Tovább
süti beállítások módosítása