Filmvilág blog

Romantikus szkeccsfilm nyerte a CineFest fődíját, a Külön falka közönségdíjas lett

2021. szeptember 19. - filmvilág

kis_hajni_cinefest.jpg

Szeptember 18-án befejeződött a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a fesztivál díjait, majd levetítették az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem történetét.

A CineFest Fődíját, a Pressburger Imre-díjat, A szerencse és a képzelet kerekéért a japán rendező Ryûsuke Hamaguchi nyerte, a fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat, Christos Nikou rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri, a Közönségdíjat pedig Kis Hajni Külön falkája kapta. A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a záróünnepségen Posztumusz Életműdíjjal tüntette ki Jankovics Marcellt.

A záró gálán elsőként Bíró Tibor, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója köszöntötte a díjkiosztó résztvevőit, beszédjében kiemelte: „A szervezők számára idén a legnagyobb öröm az volt, hogy egy év kényszerszünet után, a közönség visszatért a fesztiválra, az érdeklődés töretlen a CineFest iránt.” Bíró Tibor köszönetét fejezte ki a Nemzeti Filmintézet támogatásáért, mely nélkül a fesztivál nem valósulhatott volna meg.

cinefest2021.jpg

Káel Csaba a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a CineFest záróünnepségén beszédjében rámutatott: „Miskolc egyik erős megtartó ereje, hogy immár tizenhetedik éve, hogy ebben a városban rendezik meg a csodálatos CineFest Nemzetközi Filmfesztivált, amely az elmúlt évek alatt Magyarország legjelentősebb nemzetközi fesztiváljává vált. A borsodi megyeszékhely sokat köszönhet a CineFestnek: a fesztivál szerte a világban viszi, terjeszti Miskolc és az idén 120 éves magyar film jó hírét.”

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a záróünnepségen Posztumusz Életműdíjjal tisztelgett a kivételes tehetségű alkotó, Jankovics Marcell emléke előtt. Jankovics Marcell Sisyphus című alkotását 1976-ban Oscar-díjra jelölték, a Küzdőket pedig 1977-ben Cannes-ban Arany Pálmával tüntették ki. Jankovics rendezte az első egészestés magyar rajzfilmet, a János vitézt, egészestés animációs filmjei - a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról - a magyar filmtörténet kiemelkedő alkotásai. A Posztumusz Életműdíjat Káel Csaba a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Bíró Tibor fesztiváligazgató adta át Jankovics Marcell özvegyének, Rubovszky Évának.

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége és a nagyjátékfilmes versenyprogram zsűrijének elnöke idén a világhírű rendező, Tony Gatlif volt, aki a fesztivál Életműdíját a nyitóünnepségen vette át. A CineFest vendége volt idén a lengyel Daniel Olbrychski is, Jancsó és Wajda emblematikus színésze, akit a nyitógálán az Európai mozi nagykövete-díjjal tüntettek ki.

dscf8745_1.jpg

A Red Rocket főszereplője, Simon Rex és rendezője, Sean Baker (fotó: Baski Sándor)

Sean Baker rendező és Simon Rex főszereplő a Red Rocket című filmjükkel érkeztek a CineFestre. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó a stábjával együtt kísérte el A feleségem történetét Miskolcra, csakúgy, mint az elsőfilmes rendező, Kis Hajni, aki a Külön falka közönségdíjas alkotásával érkezett a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválra. Az idei Zukor Adolf-díjas görög rendező, Christos Nikou is tiszteletét tette Miskolcon, Almák című alkotása elnyerte a Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját is. Chema García Ibarra spanyol rendező közönségtalálkozón is beszélgetett a CineFesten a filmrajongókkal, A szent lélek című filmje a Fipresci (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) díját kapta nagyjátékfilm kategóriában.

 

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai:

Pressburger Imre-díj, a CineFest fődíja
A szerencse és a képzelet kereke (WHEEL OF FORTUNE AND FANTASY)
Rendező: Ryûsuke HAMAGUCHI

Részlet a zsűri indoklásából:
„A díjat egy olyan film nyerte, ami lenyűgözött minket varázslatosságával, játékosságával és azzal ahogyan a maga alázatos, gyönyörű, intelligens és finom módján megmutatja milyenek a nők.”

Zukor Adolf-díj, a CineFest nagydíja
Almák, (APPLES) Rendező: Christos NIKOU

Részlet a zsűri indoklásából:
A zsűri nagyra értékelte a film különleges látásmódját, amiben keveredik a fekete humor és a létkérdéseket feszegető filozófiai mélység. Christis Nikou ígértes tehetség, aki egyszerre képes gondolatokat ébreszteni és álomszerű atmoszférát teremteni.”

CineDocs kategória díja
Kertrendezés, (TAMING THE GARDREN) Rendező: Salomé JASHI
GRÚZIA, SVÁJC, NÉMETORSZÁG
„Lírai alkotás korunk társadalmáról, melynek annyi rétege és olvasata van, hogy mindenki megtalálja benne a hozzá legközelebb állót. A film egyszerre szól emlékekről, kapzsiságról és a természetről, és mindezt egy sokkal nagyobb ívű narratívába szövi bele. Csendes film, ami meglepően hangosan kiált.”

Legjobb rövidfilm
Dustin, Rendező: Naïla GUIGUET
FRANCIAORSZÁG
Részlet a zsűri indoklásából:
„Nagyon fontos történet személyes szabadságról és az elfogadás iránti vágyról. Gyönyörűen összerakott, lenyűgöző alkotás, olyan film, ami nem ítélkezik. Mindannyian tanulhatunk a rendező nyitottságából.”

CineNewWave kategória díja
Pá, kis panelom!, Rendező: Darabos Éva
MAGYARORSZÁG
Részlet a zsűri indoklásából:
„Egy evidenciának hitt hely és a mindennapi tapasztalatok sajátos, szemet felnyitó olvasata. A rendező szürreális karaktereken keresztül mutatja meg annak a helynek a szívmelengető árnyalatait, amit épp elhagyni készül.”

Dargay Attila-díj a magyar animáció ifjú tehetsége részére
Pá, kis panelom! Rendező: Darabos Éva
MAGYARORSZÁG
Részlet a zsűri indoklásából:
„Darabos Éva bájos, ötletes, néha szürreális filmjein látszik, hogy alkotója rendkívüli fantáziával bír. Biztos kézzel kezd filmjei megvalósításához és az eredmény mindig egy egyedi látásmódú alkotás.”

CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja
Én vagyok a te embered (ICH BIN DEIN MENSCH), Rendező: Maria SCHRADER
NÉMETORSZÁG
Részlet a zsűri indoklásából:
„Az érdekes alapötlet megvalósításának művészi színvonala; több síkon is értelmezhető története, az utópia-disztópia határán lebegtetett narratíva; modern korunk összetett, egymásnak gyakran ellentmondó – nők esetében szinte teljesíthetetlen – elvárásainak kritikája; az emberi kapcsolatok nyilvánvaló kiüresedésének vígjátéki elemekkel való bemutatása; az azonnali vágybeteljesítés mint motiváció, az anyagi javakkal és embertársakkal való kapcsolatainkban is tetten érhető „pazarló, fogyasztói kultúra”; a remek színészi munka; néhány jelenet költőisége; az erős üzenet; a kezdetben a főszereplő Almával, majd akár az android Thommal való empátia... révén az Én vagyok a te embered című 105 perces német film a nagyközönség számára vonzó, könnyen emészthetőnek tűnő, szórakoztató, üde, mégis elgondolkodtató, érzékenyítő film lehet az európai és tengeren túli művészmozikban.”

Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja
Almák (APPLES), Rendező: Christos NIKOU
GÖRÖGORSZÁG, LENGYELORSZÁG, SZLOVÉNIA
Részlet a zsűri indoklásából:
„Az Almák olyan helyzetet dolgoz fel, ami sok szempontból rárímel a mai, nehézségekkel teli „járványkorszakra”. Megoldást kínál a veszteségek kezelésre és az élet értelmének újbóli felfedezésére.
Tűpontos, minimalista vizuális világával arra ösztönöz minket, hogy felfedezzük a felebarátaink szeretetében rejlő gyógyító erőt, és képesek legyünk valóban élni, túl a közösségi média által generált elszigeteltségen.
Az Almák az emberi kapcsolatok sokféleségére is felhívja figyelmünket, megmutatja azt a komplex egészet, amit embernek nevezünk és lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk az élet spirituális jelentésén.”

FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a nagyjátékfilm kategóriában
A szent lélek (ESPÍRITU SAGRADU), Rendező: Chema García IBARRA
SPANYOLORSZÁG, FRANCIAORSZÁG, TÖRÖKORSZÁG
Részlet a zsűri indoklásából:
„A nyertes film olyan kortárs problémákra hívja fel a figyelmet, mint az összeesküvés-elméletek terjedése és az agymosás, a gyermekek elleni erőszak és az emberkereskedelem. Mindezek művészi megjelenítéséhez a rendező egyedi humort alkalmaz, mely hozzásegíti a nézőket, hogy együttérezzenek a hősökkel. A film látványvilága lenyűgöző, és a rendező kivételes teljesítményt nyújt az amatőr szereplők rendezése terén.”

FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a CineNewWave kategóriában
Srác a hídon, Rendező: Amanda COSTA DE SOUSA
Részlet a zsűri indoklásából:
„A nyertes film korunk olyan fontos, kihívást jelentő problémáira mutat rá, mint hogy hogyan álljunk ki magunkért és másokért. Teszi mindezt rendkívül hatékonyan mind a filmi kifejezésmódot, mind a rövid játékidő kihasználását tekintve.”

Közönségdíj
Külön falka, Rendező: Kis Hajni

A bejegyzés trackback címe:

https://filmvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7516693282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása