Filmvilág blog

Romantikus szkeccsfilm nyerte a CineFest fődíját, a Külön falka közönségdíjas lett

2021. szeptember 19. - filmvilág

kis_hajni_cinefest.jpg

Szeptember 18-án befejeződött a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, a záróünnepségen átadták a fesztivál díjait, majd levetítették az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt rendező, Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem történetét.

A CineFest Fődíját, a Pressburger Imre-díjat, A szerencse és a képzelet kerekéért a japán rendező Ryûsuke Hamaguchi nyerte, a fesztivál Nagydíját, a Zukor Adolf-díjat, Christos Nikou rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri, a Közönségdíjat pedig Kis Hajni Külön falkája kapta. A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a záróünnepségen Posztumusz Életműdíjjal tüntette ki Jankovics Marcellt.

A záró gálán elsőként Bíró Tibor, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója köszöntötte a díjkiosztó résztvevőit, beszédjében kiemelte: „A szervezők számára idén a legnagyobb öröm az volt, hogy egy év kényszerszünet után, a közönség visszatért a fesztiválra, az érdeklődés töretlen a CineFest iránt.” Bíró Tibor köszönetét fejezte ki a Nemzeti Filmintézet támogatásáért, mely nélkül a fesztivál nem valósulhatott volna meg.

Tovább

Filmklasszikusokat vetítenek a Bazilikánál

bkfm_szegenylegenyek_foto_nfi_inkeytibor.jpg 

A Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében négy estére újra ingyenes szabadtéri mozivá alakul a Szent István Bazilika előtti tér. A Nemzeti Filmintézet szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját. Szegénylegények, Az óceánjáró zongorista legendája, János vitéz, Harmadik típusú találkozások – A Szent István téren 130 négyzetméteres óriásvásznon, sztárvendégek részvételével vetítik a frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokat.

Szeptember 22-én szerdán este fél 8-kor a Szent István téri szabadtéri vetítésen a Szegénylegények című filmjével az idén 100 éve született Jancsó Miklósra emlékezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A Szegénylegények a magyar filmtörténet mérföldköve, Martin Scorsese szerint a világ egyik legjobb filmje, amelynek képi és narratív virtuozitása mind a mai napig letaglóz.

Tovább

„Segített, hogy kihullott a hajam”

Beszélgetés Colin Firth-szel és Stanley Tuccival

supernova1.jpg

A Szupernóva házaspárjaként a demenciával kénytelenek együttélni. Kerekasztalos interjún kérdeztük a két filmsztárt, akik Magyarországról csak a Filmvilágnak nyilatkoztak. (Az interjú eredetileg a Filmvilág 2021 januári számában jelent meg.)

Jó ideje ismerik egymást, dolgoztak is együtt, de a Szupernóvában játszanak először ketten főszerepet. Keresték egy ilyen film lehetőségét?

Stanley Tucci:
Nagyon boldog voltam, hogy Colin meg akarta csinálni a filmet. Harry Macqueen, a rendező először nekem küldte el a forgatókönyvet, én továbbítottam Colinnak, mert húsz éve barátok vagyunk, és régóta szerettem volna újra vele dolgozni.
Colin Firth: Nekem pedig azonnal volt kedvem a Szupernóvához. Néha csak egy film forgatókönyvét kapjuk meg, mást nem tudunk a tervről, itt viszont biztos volt, hogy Stanley is benne van. Ettől már olvasás közben sem tudtam elvonatkoztatni. Eleinte ő játszotta volna Samet, akit végül én alakítok, én eredetileg a másik főszerepre kerültem szóba. Valójában mindegy is volt, melyik figura melyikünké, a lényeg az volt, hogy együtt dolgozhassunk. Megnéztem Harry Macqueen első rendezését, a Hinterlandet (2014), ami ugyancsak road movie, így nagyjából el tudtam képzelni, milyen lesz a Szupernóva, viszont nem tudtam, a rendező is rám gondolt-e. Végül tőle is befutott a megkeresés, elkezdtünk foglalkozni az anyaggal, és nem sokkal ezután jutott eszünkbe, hogy talán nagyobb ereje lenne a történetnek, ha Stanley játszaná Tuskert. Harry, gondolom, halálra rémült, hogy milyen alapvető változtatásokra készülünk – talán az is megfordult a fejében, hogy az egész történetet áthelyeznénk Franciaországba, és mindketten francia férfiakat játszanánk. Tartottunk egy olvasópróbát az új szereposztásban, és ott el is dőlt, hogy jobb lesz így a film.

Tovább

Egyetemi filmklubokat indít a Filmintézet

dogkeselyu.jpg

A Nemzeti Filmintézet kezdeményezésre Csíkszeredától Sopronig összesen 23 egyetem karán indítanak FILMIOKLUB-ot szeptember közepén.

A klasszikus magyar filmkincs és a közös mozizás élményének újrafelfedezése céljával kezdeményezte a Nemzeti Filmintézet magyarországi és határon túli egyetemeken az egykor népszerű filmklubok újraindítását. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a technika még nem tette lehetővé, hogy bárhol-bármikor filmet fogyasszunk, szinte minden egyetemen működött filmklub, melyek jelentősen hozzájárultak a filmek ismertségéhez és az értő közönség kialakulásához. Minőségi szórakozás által hoztak létre közösségeket.

Tovább

9/11 a Filmvilágban

Olvasnivaló

911_1.jpg

9/11 képeivel, traumájával, filmes feldolgozásaival az elmúlt 20 év során többször is foglalkoztunk a Filmvilágban, először rögtön a terrortámadásokat követően, majd az ötödik évfordulón, de később is beszámoltunk minden témába vágó filmről és trendről. Íme a  cikkek teljes listája, egy-egy rövid részlettel. Schubert Gusztáv Képeltérítők című cikkét külön posztban közöljük.

  • Spiró György: A Kéttoronyba zárva (Amerikai éjszaka)
    A két torony újra meg újra lángol és összeomlik a világ tévéképernyőin, de az áldozatok nincsenek sehol, legföljebb a hozzátartozóik kiásását váró, reménykedő emberek kezében lévő képeken – de azokat sem mutogatták soká. Szóban beszámoltak arról, hogy egyes öngyilkosok kézenfogva ugrottak le a toronyból a biztos halálba, de ezt képen nem kötötték az orrunkra, nehogy másképpen rendüljünk meg, mint tanácsos. Azóta a politikusok nyomultak előtérbe, bőségesen lehet látni és hallani őket, magabiztosak, erőteljesek, fűzőt viselnek peckesen és fenyegetőznek a megnyugtatásunkra – a politikusnak az a dolga, hogy mindenből a maga számára maximálisan kedvező eredményt hozza ki, természetesen még ebből is.
    A hivatalos magyarázat szerint azért nincsenek egyének a képeken, mert nem akarják a nézők idegeit borzolni, nem akarnak gyilkos indulatokat gerjeszteni bennük, meg hát a halottak és hozzátartozóik emberi jogai miatt.
    Ez az érvelés hamis.

Tovább

Sean Baker, a Red Rocket rendezője is ott lesz Miskolcon

red_rocket.jpg

Az idei CineFest játékfilmes versenyprogram egyik legnagyobb szenzációja a Red Rocket, melynek világpremierje idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Rendezője, Sean Baker és a film egyik főszereplője Simon Rex személyesen is tiszteletüket teszik a miskolci fesztiválon. Sean Baker hat évvel ezelőtt, 2015-ben már részt vett a CineFesten, akkor a Tangerine-nel kiérdemelte a Zukor-díjat és közönség díját is.

Sean Baker imád kísérletezni, filmjei fókuszában a társadalom perifériáján élő karakterek állnak. A Red Rocket főszereplője, Mickey Hollywoodból érkezik haza szülőhelyére, Texasba, ahol volt felesége és egy ellenséges környezet várja.

Tovább

#89 - Toxikoma, The Green Knight, Coda, Arizóniai ördögfióka

green_knight1.jpg

Folytatódik az augusztusban megkezdett Coen-sorozatunk a 2. résszel, vagyis most az Arizoniai ördögfiókát elemezzük ki. Előtte viszont megbeszéljük az év egyik legjobban várt magyar (Toxikoma) és nem magyar filmjét (The Green Knight), illetve a Sundance-en mindent megnyerő és pár nap múlva a CineFesten is látható Codát.

Az adásból többek közt kiderül, hogy:

  • Kellettek-e a fiktív szálak Szabó Győző drogfilmjébe,
  • megkönnyeztük-e a Coda befejezését,
  • érdemes-e laptopon nézni a Green Knightot,
  • szól-e bármiről is az Arizoniai ördögfióka,
  • és milyen a Coenék univerzumépítése?

Menetrend:

Tovább
süti beállítások módosítása