A nagy filmszerzők monomániásak. Az új hullámosok szerzői kritikája állította fel ezt a kritériumot, s számomra az idő egyre inkább igazolni látszik érvényességét. Tsai Ming-liang-ról bizton állítható, hogy monomániás - ámde közel sem csak ezért nagy filmszerző. Az ő megszállottsága az emberi érzelmek kihűlése és az emberi kapcsolatok kiüresedése, a végtelen magány. A téma Bergman és Antonioni beérkezése óta hódít a filmvásznon, s bár nehéz kiélezettebben fogalmazni a modernizmus klasszikusainál, Tsai hőseinek sikerül meghaladniuk az emberi életek ötvenes-hatvanas években riadalommal érzékelt sivárságát. Ám nem azért nagy filmszerző a tajvani rendező, mert nyomasztóan beszéd- és kommunikációképtelen érzelmi páriákkal szembesíti a nézőt, hanem mert a humor és szomorúság, a remény és a kétségbeesés állandó mozgásban levő, törékeny egyensúlyát sikerült megteremteni egyedülálló poétikájával.