Állami áruház
„Minden művészet közül számunkra legfontosabb a film” - mondta Lenin, megpecsételve számos nemzeti filmgyártás sorsát. Az első szovjet vezető iránymutatását a sztálinista alapokon épülő Rákosi-diktatúra olyannyira komolyan vette, hogy az ötvenes évek első felében az új szocialista embertípus új szocialista filmjei csak és kizárólag a Párt direktívái alapján készülhettek. A marxista ideológia szó szerinti átvétele így nemcsak a gyakorlatban járt katasztrofális következményekkel, de a bizarr zsáner-mutációkkal a mozilátogató közönséget is sújtotta. Kizárólag a korabeli alkotók zsenialitásának köszönhető, hogy a hihetetlenül merev és életidegen alapanyagokból azért született néhány működőképes darab. Az Állami Áruház imádnivaló báját a röhejesen kimódolt figurák, a buta propagandától roskadozó jelenetek, illetve a tökéletes vígjátéki receptúra, a hibátlan közönségfilmes megoldások groteszk kettősségei jellemzik. Gertler Viktor agyafúrt rendezőként meg sem próbálja álcázni a korszak üresen kongó szlogenjeit, sőt, egy picit mintha túl is húzná az előírt motívumokat, melyek végül önmagukat leplezik le. Az eszes, lelkes és jószívű élmunkások sikerrel szállnak szembe a reakciós feketézőkkel, a dolgozók a műszak után az önkéntes kultúrkörben művelődnek, a hétvégéken pedig a vállalati csónakházban labdázva fakadnak dalra. A film megtekintése elsőrangú szórakozás, ám nemcsak a színészek, a történelmi tanulságok és a retró hangulat miatt kötelező. Az Állami Áruház elgondolkodtató aktualitását az adja, hogy a tökéletes munkahely horrorisztikus utópiája a kommunista diktatúrák bukásával sem tűnt el, sőt, az ideológiailag megpuhított, tökéletes fogaskerékként helytálló alkalmazott ideája a kortárs vállalati kultúrákban, a vezetők vágyálmaiban egyértelműen hangsúlyosabb, mint valaha. (HZ)
Vetítik: Duna - 16:15
A kém, aki szeretett engem
Moore harmadik Bond-mozija. Író: Ian Fleming (bár a regényének csak a címét használták fel). Rendező: Lewis Gilbert (másodszor). Főgonosz: Curd Jürgens. Jócsajok: Barbara Bach, Caroline Munro. M: Bernard Lee. Q: Desmond Llewelyn. Miss Moneypenny: Lois Maxwell. A kultusz tárgya: a nemrég elhunyt Richard Kiel az emlékezetes mellékgonosz Jaws szerepében (R.I.P.!).
Vetítik: Duna - 20:55
A dolog (alias A valami)
John W. Campbell, jr. legendás elbeszélésének második (hivatalos) megfilmesítése, egyben egy ígéretesen alakuló rendezői pályát derékbatörő költséges bukás. Pedig John Carpenter méltó (akár folytatásként is értelmezhető) feldolgozást készített Hawks és Nyby filmjéből, amely jóval következetesebben ragaszkodott Campbell művéhez az elődjénél. Az immár az Antarktiszon és évtizedekkel később játszódó cselekményben visszaköszönnek a Ki van odakint? főbb eseményei és szereplői, de A lényhez hasonlóan alapvetően a saját útját járja. Carpenter kezében a hideglelős alapötlet egy belülről és kívülről egyszerre fenyegető űrszörny inváziós kísérletévé alakul: Bill Lancaster forgatókönyvében a lény a bizalmatlan és rosszkedvű tudóscsoport bármely tagját saját képére formálhatja, vagyis a fenyegetés a legkevésbé sem nyílt, nem jár az áldozatok teljes megsemmisítésével, és kiszabadulása esetén a Föld teljes lakosságát villámgyorsan ugyanerre a sorsra juttathatja. A Halloween rendezőjének paranoia-horrorja nem tudott versenyre kelni az édes E.T.-vel, így Carpenter azóta sem élvezett egyszerre nagy költségvetés és széleskörű kreatív kontrollt.
Vetítik: Viasat3 - 21:00
Charlie McDowell bemutatkozó alkotása igencsak eredeti módon fejtegeti, hogy mégis mi van akkor, ha azok a szuperlatívuszok és ideáltipizált vonások, amit szerelemtől sújtottan életünk párjáról megalkotunk, idejétmúlttá válnak. A The One I Love könnyed, vicces, mégis érezhetően mélyülő és gógyis romantikus filmként kezdődik, majd egy semmiből előbukkanó, zsánerekre nagyot legyintő szubverzív fordulatnak köszönhetően merész hajtűkanyart ír le. Mindezt teszi úgy, mintha mi se történt volna.
Tegnap este, a Kódjátszma című film zártkörű vetítésével elkezdődött a négy napos