Jarmusch számára a zsáner fontos eszköz a művész helyének meghatározásában, hol a westernt, hol a bérgyilkos-sztorit, hol a vámpírfilmet lényegíti át művészetfilozófiai merengéssé.

Jim Jarmusch is a rögeszmés alkotók sorába tartozik: ugyanaz a pár toposz vonul végig munkásságán a legkülönfélébb variációkban. Mintha csak egy mozgóképes kaleidoszkópot forgatna első filmje óta a szemünk előtt, olykor elidőzve egy-egy szebb kompozíciónál. És ennek csak látszólag mond ellent, hogy az 1995-ös Halott embert sokan törésvonalnak, és nagy műfaji fordulatnak tekintik az életműben.

Tény, hogy ettől kezdve Jarmusch jócskán elmozdult a zsánerfilmek felé, és azóta is nagy élvezettel játszik a western, a gengszterfilm, a krimi, a vámpírfilm vagy épp a romantikus vígjáték kliséivel. A cezúra azonban látszólagos, hiszen ez a változás sokkal inkább a felszínt, mintsem a lényeget érintette nála.

Sós Bálint Dániel az Inkubátor Program keretében forgatja első nagyjátékfilmjét, mely egy apa morális dilemmáját állítja a középpontba. A Minden rendben témáját tekintve a kisrealizmushoz közelít, az alkotók azonban egy térből és időből kiszakított világba helyezik a történetet, stilizált filmnyelven mesélik el a drámainak ígérkező apa-fia sztorit.

Egy apuka az egyetlen szemtanúja a súlyos balesetnek, amit kisfia okoz. A Hajdu Szabolcs által alakított főhősnek döntenie kell: vállalja az igazság terhét és a fia életét romokba döntő retorziót, vagy elhazudja a tettet, ami viszont a fiú lelki világát torzítja el egy életre. Apai ösztönei az utóbbiba hajszolják bele, ám a hazugság egyre nagyobb áldozatokkal jár.

Lezárjuk hivatalosan is a 2022-es évet egy nagy toplistázós adással, amelyben nemcsak mi mondjuk el, hogy melyek voltak a tavalyi év legjobb filmjei, de az általunk felkért magyar rendezők (és írók) is: Baranyi Gábor Benő (Zanox), Csoma Sándor (Magasságok és mélységek), Csuja László (Szelíd), Nagy V. Gergő (Larry), Szilágyi Fanni, (Veszélyes lehet a fagyi). (A listákat később itt is publikáljuk, a tavalyi évösszegző adás itt található.)

Akik listáznak: Varga Dénes, Pozsonyi Janka, Huber Zoltán, Baski Sándor.

Menetrend:

A 3 LEGJOBB (vagy legrosszabb) jelenség

Rossz vagy régi képek. A mozi fel van puffadva, mint egy disznó – mondta Isidore Isou hetven évvel ezelőtt, és ez az azóta csak még jobban dagadó intézmény manapság mindenfajta képet vagy mozgóképet megpróbál megemészteni. Míg a kortárs experimentális filmet ellepték az újdonatúj digitális képfajták YouTube-montázsoktól 3D animációkig (Polycephaly in D, Glass Life, The Making of Crime Scenes), addig a narratív szerzői mozi rendre régi családi fotókat vagy házi videókat igyekszik értelmezni, leginkább a szerzői autófikció kurrens divatja jegyében. Charlotte Wells szomorkás nyaralása (Aftersun), Ricky D’Ambrose száraz családtörténete (The Cathedral) vagy Spielberg kései „így jöttem”-filmje (A Fabelman család) ócska otthoni felvételekkel mélyíti el anyagát – mintha ebben a hiperinflálódott filmkultúrában a rossz kép vagy a régi kép immáron az igazság ígérete, a hitelesség kulcsa vagy a mélység hordozója lenne.

Morcsányi Gézát kérte fel Enyedi Ildikó a Testről és lélekről főszerepére. Az eredetileg a szerepre kiszemelt Andorai Péter egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy főbb szerepet vállaljon egy újabb Enyedi-filmben. Enyedi Ildikó döntése azért lephetett meg sokakat, mert Morcsányi Gézát mindeddig mint a Radnóti Színház dramaturgját és könyvkiadót – e két poszton több évtizednyi időt töltött el – lehetett ismerni. A Magvető Kiadó élén állva a legkiválóbb kortárs íróink műveiért felelt. Többször is hangsúlyozza, amikor véletlenül színészi munkáról, színészi feladatról beszélek, hogy nem színész, ne is tekintsünk úgy rá, mint színészre.

Árvai Jolán (1947-2001), Balázs Béla díjas szerkesztő-riporter, az egykori Magyar Televízióban működő Fiatal Művészek Stúdiójának alapító vezetője és producere volt. Az FMS Stúdióban számtalan fiatal művésznek (rendezők, szerkesztők, operatőrök, hangmérnökök, vágók) segített elindulni, pályájukat elkezdeni vagy folytatni olyan produkciókkal, amelyek - bemutatási kötelezettség nélkül - kísérletezhettek a film- és televízióművészet területén. Árvai Jolán ezenkívül az egyik első olyan, rendszerváltás utáni független filmproducer is volt, akinek munkássága alatt fesztiváldíjas filmek sora készülhetett el. Emlékét, az Eurora Kulturális Alapítvány egy díjjal szeretne megőrizni, amelyet évente egyszer, a MÚOSZ Sajtóházában a Film- és Tv kritikusok díjával egyidejűleg adnak át - első alkalommal: 2023. február 3-án.

Az Árvai Jolán-díjat minden évben egy arra érdemes független filmproducernek ítéli meg az Eurora Kulturális Alapítvány által felkért grémium.

Napokkal később futott be a hír. Producere és barátja, Mike Kaplan tette közzé a másíthatatlan tényt. 2022. december 17-én, a 400-nál is kevesebb lakosú Durwestonban, szívelégtelenségben elhunyt a 90 éves, bristoli születésű Michael Tommy Hodges, akit az internet szalagcímei főleg az Öld meg Cartert! és a Flash Gordon rendezőjeként azonosítanak. Bár nincs tévedés, érdemes alaposabban szemrevételezni, ki is volt ő.

A legfontosabb pályaképére vonatkozó információ vélhetően az, hogy noha Hodges a brit gengszterfilm nemzeti ciklusának megteremtésében oroszlánrészt vállalt, munkássága később sajnálatosan partvonalra szorult. Mindössze 9 nagyjátékfilmmel büszkélkedhet 32 év alatt. És már 1980 magasságában kórházba került. Luxuslakásokban élt, két autót vett. Fiait magániskolába küldte, a szobákban tévék sokasága díszelgett. Életszínvonalának fenntartása megalázó bérmunkákba, válásba, majd idegkimerültségig hajszolta. Úgy fogalmazott, a '70-es és a '80-as évek projektfinanszírozás terén küzdelmesnek bizonyultak és a '90-es dekád sem tűnt rózsásabbnak.