Filmvilág blog

Amit látnak majd, megtörtént eset - Kumiko, the Treasure Hunter

2015. augusztus 04. - Huber Zoltán

kumiko.jpg

Megtörtént eseményként tálalt fikció hatására hihetetlenné torzult tényekből születő mese. Amennyire nyakatekerten hangzik, olyan lenyűgöző a Kumiko, the Treasure Hunter keletkezése és maga a végeredmény is, rávilágítva az emberi történeteink teljességgel kiszámíthatatlan evolúciójára. Címszereplőnk különös utazása valahol az alkotói képzelet és a rideg realitás határán indul, ennek megértéséhez viszont egészen 1996-ig kell visszamennünk. A Coen fivérek ez évben bemutatott alapvetése ugyanis csupa nagybetűvel adta a tudtunkra, a Fargo valódi bűntényeket dolgoz fel. A testvérpár e hangsúlyos figyelmeztetése nemcsak drámai színekkel gazdagította, de rögtön ironikus idézőjelbe helyezte az abszurd éjfekete krimit. A kezdő felirat ugyanis nem több, mint pimasz alkotói geg, mely tökéletesen illeszkedik a műben megfogalmazott társadalmi kritikához. Annak idején csak igen kevesek vették a fáradságot és néztek utána, hogy ténylegesen sehol nem történtek a vásznon látottakhoz hasonló gyilkosságok.

Tovább

Itt az augusztusi Filmvilág!

fv08_1.jpgNAGYKÉPERNYŐS HOLLYWOOD
A mozi és a tévé viszonya sosem volt mentes az ellentmondásoktól: a sorozatok ezredvégi reneszánsza e különös kapcsolat újabb fordulópontját jelenti. Az újfajta minőséget képviselő szériák megjelenése és töretlen fejlődése felborítani látszik az egyensúlyt, és ahogyan az ötvenes-hatvanas években, most is jelentős hatást gyakorolhat az érintett felekre.

Kránitz Bence: Költözés után (Hollywoodi tévésorozat-adaptációk)
Varró Attila: Katódcsőre töltve (Tévé és a hollywoodi új hullám)
Huber Zoltán: Testvéri iszony (Törtetők


MÉDIA-TÜKÖR

Egy korszak visszavonhatatlanul a végéhez ért: az elmúlt évek újságírófilmjei a tematika végleges kifulladásáról, és lassú, de elkerülhetetlen eltűnéséről árulkodnak. Az újságírók dicsősége és tisztessége mára igencsak megkopott, a tényfeltárás feladatát mind az életben, mind a moziban a hackerek veszik át tőlük.

Kárpáti György: Lapzárta (Újságírók a kortárs filmekben)  
Kovács Kata: Mi újság? (Kárpáti György: Címlapsztori)
Pernecker Dávid: A tudás hatalom (John Oliver híradója)   

MOZGÓKÉPREGÉNYEK
Soós Tamás Dénes: Galaxisok hajnala (Marvel-képregények a moziban)

MAGYAR MŰHELY
Morsányi Bernadett: Szoros időkeretben (Beszélgetés Köbli Norberttel)
Hamar Péter: Ellenfényben (Balázs Béla és a Fényszóró)
Gervai András: Elutasítva! (Filmimport a pártállamban)

POLÓNIA EXPRESSZ
Borowczyk egyike azoknak, akik a legtöbbet tették a mozgókép és a szürrealizmus kapcsolatának kibontakoztatásáért, legyen szó az álom, az őrült szerelem és legkivált a meghökkentő képzettársítások fölvonultatásáról; általuk a szűklátókörű racionalizmus éppúgy ostorozható, mint a vágyakat és a fantáziát elnyomó intézményrendszerek.

Varga Zoltán: Szépséges szörnyeteg (Walerian Borowczyk)
Pályi András: Amit a filmszalag őriz (Lengyel Filmtavasz)  
Zalán Márk: Rendezőnők hete (Krakkó)

FÉRFISZEREPEK
Baski Sándor: Fuss, salaryman, fuss! (Hiroyuki Tanaka)    
Szabó Ádám: Hatalom nélküli pózok (Férfiszerepek a harmadik világban)
Csiger Ádám: Szelíd Ázsia (Titanic: Ázsiai szelek)       

ANIMÁCIÓ
Varga Zoltán: A víztükör túloldalán (Kecskemét – KAFF)
Schubert Gusztáv: A patriarchák alkonya (Glaser Katalin: Három nagymamám volt)

KÍSÉRLETI MOZI
Lichter Péter: A föld alatti birodalom (Száz év szubkultúra)

KRITIKA
Horeczky Krisztina: Fecseg a felszín (Lévai Balázs: Engedem, hadd menjen)
Baski Sándor: Visszafordíthatatlan (Christian Petzold: Phoenix bár)


A címlapon:
Christian Petzold: Phoenix bár – A Cirko Film augusztusi bemutatója.

Tévéajánló - Hétfő (08.03.)

A tuti balhé
A Hegylakó rendezőjének szajréfilmje Kim Basinger, Val Kilmer és Terence Stamp főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 21:00

Blitz
Akciófilm Jason Statham, Zawe Ashton és David Morrissey főszereplésével.
Vetítik: Film+ - 23:00

Színhús
Michael Ritchie kiváló (és csúnyán alulértékelt) gengszterfilmje Robert Dillon forgatókönyve nyomán, Lee Marvin, Gene Hackman, Angel Tompkins, Gregory Walcott és az első komolyabb szerepében (valamint néha meztelenül) látható Sissy Spacek főszereplésével.
Vetítik: Duna - 01:00

Tévéajánló - Szerda (09.02.)

Ketten Párizs ellen
SOROZAT INDUL! Papp Gábor Zsigmond tévéfilmsorozata Vaszary Gábor regénye nyomán. Szereplők: Sándor Péter, Zsombor Barna, Pécsi Ildikó, Enyedi Éva, Fesztbaum Béla, Malek Andrea, Osváth Judit, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs, Deen Judit, Elek Ferenc.
Vetítik: Duna - 20:30

Tökéletes célpont
Sokadik variáció A világ legveszélyesebb játéka című klasszikusra, az elkövető ezúttal John Woo (ez volt az amerikai mozis debütje is). Főszereplők: Jean-Claude Van Damme, Lance Henriksen, Arnold Vosloo.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Visszanyal a plágium
A Napoleon Dynamite és a Nacho Libre író-rendezőjének vígjátéka Michael Angarano, Jemaine Clement, Jennifer Coolidge és Sam Rockwell főszereplésével.
Vetítik: RTL Klub - 00:00

visszanyal_a_plagium.jpg
Legjobb szándék
Adrian Sitaru (Sporthorgászat) román-magyar koprodukcióban forgatott filmjében egy bukaresti, harmincas férfi megtudja, hogy vidéken élő édesanyját szélütés érte. Azonnal hazautazik, hogy gondját viselje, de túlzott aggodalmaskodásával csak ront a helyzeten. A filmben, apróbb szerepekben, Tóth Orsi, Török-Illyés Orsolya és Szikszai Rémusz is feltűnik. (BS)
Vetítik: Duna - 00:35

Csak semmi kényszer!
Alan Alda vígjátéka Michael Caine, Michelle Pfeiffer, Bob Hoskins és a rendező főszereplésével.
Vetítik: TV2 - 03:05

Tévéajánló - Vasárnap (08.02.)

Liliomfi
Makk Károly örökzöld klasszikusa Darvas Iván főszereplésével.
Vetítik: Duna - 14:15

Spymaker - Ian Fleming titkos élete
Tévéfilm a James Bond szerzőjének titkosszolgálati előtéletéről, a címszerepben Jason Connery (nem csak névrokon). További szereplők: Kristin Scott Thomas, Joss Ackland, David Warner.
Vetítik: RTL Klub - 15:50

Némó nyomában
Elsőrangú animációs vígjáték az egész családnak.
Vetítik: Duna - 19:30

Kis-nagy világ
A Kis-nagy világ Kaufman első olyan filmje, amelyet nem csupán íróként, hanem rendezőként is jegyez. Az új mozi A John Malkovich-menet és az Adaptáció mellé illeszkedik, ezeket bővíti trilógiává: míg előbbi a Színészt, utóbbi pedig a Forgatókönyvírót, addig a Kis-nagy világ a Rendezőt helyezi centrumba. Kaufman a maga rendezői debütálásában rögtön a kellős közepébe vág: a direktori munka kínjait veszi szemügyre, továbbá alkotás és valóság ágasbogas viszonyát vizsgálja. (Pápai Zsolt)
Főszereplők: Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Michelle Williams.
Vetítik: m2 - 21:00

synecdocheny.jpg

Tovább

Unfriended - Jönnek a trollok

unfriended.jpg

A grúz Levan Gabriadze alkotása, az Unfriended (Cybernatural, 2014) az első olyan élőszereplős nagyjátékfilm, amely teljes egészében egy számítógép képernyőjén játszódik. Az áldokumentumfilm felokosított, 2.0-ás formai alapötletével éltek már kisfilmek (mint az első V/H/S-antológia Joe Swanberg által jegyzett epizódja, a Skype-beszélgetéseket rögzítő The Sick Thing That Happened to Emily When She Was Younger, vagy a Noah című 2013-as ujjgyakorlat), azonban az egészestés előfutárok (The Den, 2013; Open Windows, 2014) szétfeszítették a digitális tér kereteit és a játékidő egyes részeiben kiléptek belőle. Az Unfriended többet tud az összes eddig említett munkánál: a szigorú formai megkötöttségekkel invenciózusabban bánik, mint a kisfilmek, cselekményvezetése pedig precízebb és elegánsabb, mint a két nagyjátékfilmé.

Tovább

Tévéajánló - Szombat (08.01)

Délidő
Zinneman klasszikusának tévés remake-je, Gary Cooper szerepében a jeles Tom Skerrittel. További szereplők: Susanna Thompson, Maria Conchita Alonso, Dennis Weaver, Michael Madsen. Jó jelek: a forgatókönyv (egyik) írójaként ismét Carl Foremant tüntetik fel, és Robert McLachlan operatőr két jelölést is kapott a munkájáért.
Vetítik: Viasat3 - 11:10

Tízparancsolat 2. rész
Cecil B. DeMille klasszikusa. A sztárokkal telepakolt színészgárdában feltűnik többek között: Charlton Heston, Yul Brynner, Anne Baxter, Edward G. Robinson, Yvonne De Carlo, Vincent Price, John Carradine.
Vetítik: Duna - 14:00

A mag
Jon Amiel katasztrófafilmje. Szereplők: Aaron Eckhart, Hilary Swank, Tchéky Karyo, Nicole Leroux, Bruce Greenwood, Delroy Lindo, Stanley Tucci.
Vetítik: TV2 - 19:00

Last Vegas
A Másnaposok senior változata (?) olyan nevekkel a főszerepben, mint Michael Douglas, Robert De Niro, Morgan Freeman és Kevin Kline. (BS)
Vetítik: Cool - 20:40

Annie Hall
Mi közös van az átlagemberben és egy alacsony, szemüveges New York-i zsidó intellektüelben? Meglepően sok. Woody Allen egy valószerűtlen szerelem komikusan elbeszélt történetén keresztül alapvető igazságokat mond ki csípős humorba csomagolva. „A szerelem olyan, mint egy cápa. Ha nem tud előre menni, előbb-utóbb beledöglik.” Egyszerű, vicces és mélyen igaz. Aki nem így látja, vesse magát a mókusok elé. (Részlet az Orosdy Dániel kedvenc filmjei című posztból)
Vetítik: Duna - 21:10

annie_hal.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása