Filmvilág blog

November végén jön a 13. Anilogue

2015. november 19. - filmvilág

anilogue_print_a2.jpgÚj helyszínekkel bővül az immár tizenharmadik Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, melyet november 25-29. között rendeznek meg Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin moziban az Art+ Cinemában és a Szlovák Intézetben futnak majd a világ legfrissebb és legizgalmasabb rajzfilmjei. Idén hat egész estés animáció és harminc rövidfilm versenyez. Az Anilogue 2015 fókuszában Szlovákia. A fesztivált A próféta című epizódfilm nyitja - melynek különböző fejezeteit a világ legnevesebb animációs rendezői készítették –, és Charlie Kaufman első animációja, a velencei fesztivál nagydíját elnyert ANOMALISA zárja. Az Anilogue egyik színfoltja Gryllus Vilmos koncertje lesz.

A világ animációs termésének legjavát felsorakoztató 13. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon idén tizenhat egész estés animáció látható majd, melyek közül hat verseng a fesztivál fődíjáért. A francia Simon Rouby rajzfilmjében a 12 éves Adama bátyja hirtelen eltűnik az eldugott nyugat-afrikai faluból, ahol élnek, és Adama úgy dönt, megkeresi őt. Christian Desmares és Franck Ekinci April és az ál-világ című alkotásában egy párhuzamos világtörténet szerint 1941-ben V. Napóleon uralkodik Franciaországban, ahonnan misztikus körülmények között sorra kezdenek eltűnni a tudósok. Egy April nevű fiatal lány igyekszik kideríteni, mi ennek az oka. A román Anca Damian Varázshegy című doku-dráma animációja egy Párizsban letelepedett lengyel menekült, Adam Jacek Winker életrajzát követve halad át közel fél évszázadnyi történelmen. A japán Keiichi Hara alkotása, a Hokusai kisasszony egy lendületes portréfilm Hokusai mester lányáról, O-Eiről, egy szabadszellemű, szókimondó és nagyon tehetséges nőről. A francia Alain Gagnol, Jean-Loup Felicioli Fantomfiú című filmjében egy titokzatos gengszter megsebesít egy nyomozót, Alexet. A kórházban, ágyhoz kötve, Alex összebarátkozik a kis Leóval, akinek különleges képessége, hogy ki tud lépni a testéből. Végül Hyung-yun Chang dél-koreai rendező A szatellitlány és a tehén című animációjában Il-ho-t, a 'KITSAT-1’ szatellitet fellövik az űrbe, hogy megfigyelje a Földet. A műhold érdeklődni kezd az emberi szív után.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (11.19.)

Aranyborjú 2. rész
Szinetár Miklós mini-sorozata Ilf és Petrov ihletésére, Gyurkó László műve nyomán. Főszereplők: Darvas Iván, Bánhidi László, Harkányi Endre, Kibédi Ervin.
Vetítik: Duna World - 11:15

A lányom nélkül soha
Brian Gilbert megtörtént esetet feldolgozó, nagy sikert aratott drámája Sally Field és Alfred Molina főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 19:15

Körhinta
Fábri Zoltán Arany Pálmára jelölt klasszikusa Sarkadi Imre novellája nyomán, Törőcsik Mari, Soós Imre és Szirtes Ádám főszereplésével.
Vetítik: Duna - 20:35

Eleven testek
Jonathan Levine romantikus zombivígjátéka. Szereplők: Nicholas Hoult, Teresa Palmer, Dave Franco, John Malkovich. A regény jobb.
Vetítik: Story4 - 21:00

Az informátorok - Pusztulás (korábban simán csak: Az informátorok)
A Ned Kelly - A törvényen kívüli rendezőjének drámája Bret Easton Ellis novelláskötete nyomán (Ellis a forgatókönyv megírásában is közreműködött). A filmmel vannak gondok, de a sztárparádé magáért beszél: Billy Bob Thornton, Kim Basinger, Mickey Rourke, Winona Ryder, Amber Heard, Rhys Ifans, Chris Isaak, Brad Renfro (ő az utolsó szerepében látható).
Vetítik: Film+ - 23:15

informatorok.jpg

Tovább

Tévéajánló - Szerda (11.18.)

Aranyborjú 1. rész
Szinetár Miklós mini-sorozata Ilf és Petrov ihletésére, Gyurkó László műve nyomán. Főszereplők: Darvas Iván, Bánhidi László, Harkányi Endre, Kibédi Ervin.
Vetítik: Duna World - 11:15

A Bourne-ultimátum
A Bourne-sorozat igencsak népszerű harmadik része, ismét Matt Damon főszereplésével és Paul Greengrass rendezésében. Forgatókönyv: Tony Gilroy, Tom Stoppard, Paul Atanasio, Scott Burns (Robert Ludlum regénye nyomán). További szereplők: Julia Stiles, David Strathairn, Scott Glenn, Albert Finney, Joan Allen.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A Paradicsom...
Claude Berri rangos díjak tömegével elismert, anyagilag is kiemelkedően sikeres drámája Marcel Pagnol regénye nyomán (forgatókönyv: Berri és Gérard Brach), Yves Montand, Gérard Depardieu, Daniel Auteuil és Elisabeth Depardieu főszereplésével. Nem mellesleg a valaha készült legdrágább francia produkciók egyike.
Vetítik: Duna - 00:30

A bosszú angyalai
Díjnyertes spanyol-mexikói krimi.
Vetítik: RTL Klub - 01:25

boszzu_angyalai.JPG

Tovább

Memento - A saját bőrén érzi

memento2.jpg

A tökéletes gyilkosságra senki sem emlékszik.

Christopher Nolan rendező három évvel ezelőtti debütálása újabb bizonyítéka annak a már-már közhelyszámba menő tételnek, miszerint mostanában gyakran húznak el ragyogó fényű üstökösök a brit szigetek filmipara felett: a puritán kivitelezésű, fekete-fehérben forgott, fillérekből összepartizánkodott Követés című neo-noir egy sor díjat zsebelt be rangos fesztiválokon, s direktorát az angol mozi egyik legnagyobb reménységének státuszába emelte. Nolan rászolgált erre, hogy mennyire, azt második munkája, a Követésnél már egy fokkal nagyobb költségvetéssel, de még mindig pimaszul csekély összegből tető alá hozott, alig féltucatnyi beszélő szereplőt mozgató és eszköztelenségével megejtő újabb kamaradarabja igazolta.

A Memento tartalmi szempontból egyszerre rokona olyan klasszikus krimiknek, mint a George Marshall – Raymond Chandler duó Kék dáliája és Hitchcock Bűvölete, olyan új keletű thrillereknek, mint Wolfgang Petersen Szilánkokja és Scott McGehee Varratja, s – nonlineáris, a végponttól a kezdet felé haladó narrációja okán – olyan, a filmes elbeszélésmód határait kutató daraboknak, mint Jane Campion 2 barátnője vagy Lee Chang-Dong Mentolos cukorkája. A Los Angelesben játszódó modern kori szenvedéstörténet főhőse Leonard Shelby egykori biztosítási nyomozó, aki brutális gyilkosság áldozatául esett felesége megbosszulására teszi fel életét. A merényletnél maga is jelenlévő férfi az átélt sokk (illetve a gyilkos részéről a koponyájára mért ütés) következtében memóriazavarokkal lesz terhelt: a gyilkosság előtti életének momentumaira ugyan képes pontosan visszaemlékezni, az azt követő időszak eseményeire azonban csak rövidtávon.

Tovább

Tévéajánló - Kedd (11.17.)

A belső ember
Spike Lee jól sikerült akcióthrillere Denzel Washington, Clive Owen orra, Jodie Foster, Willem Dafoe és Christopher Plummer főszereplésével.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

A királyt megölni...
Mike Barker (Próbatétel) történelmi drámája Tim Roth, Dougray Scott és Olivia Williams főszereplésével.
Vetítik: Film Mánia - 22:50

Golyózápor
Emlékezetes akciófilm Clive Owen, Monica Bellucci és Paul Giamatti főszereplésével.
Vetítik: Viasat6 - 23:00

Igazából apa
Avagy a rendező nélküli film. Saját lábában orra bukó romantikus komédia Kaszás Géza főszereplésével és tollából (társíró: Péterfy Gergely). Szereplők: Varga Boglárka, Kamarás Iván, Scherer Péter, Polyák Lilla, Gryllus Dorka, Takáts Andrea, Rudolf Péter. Egy biztos: a filmet NEM Novák "uncredited" Emil rendezte! (Illetve mégis, de nem teljesen. Vagy valami ilyesmi.)
Vetítik: TV2 - 03:05

Bandidos
A korai Leone-filmek operatőreként is ismert Massimo Dallamano ("Jack Dalmas") rendezői bemutatkozása, egy népszerű spagettiwestern többek között Enrico Maria Salerno-val és Venantino Venantinivel.
Vetítik: Duna - 03:20

Járatlan utakon - A Netflix és a többiek

blockbuster.jpg
Nem csak a zenehallgatásnak, de a mozgóképfogyasztásnak is a streaming a jövője. A Netflix és az Amazon a tévés piac után a filmipart is felforgatná.

Sokszor keltették már a mozi halálhírét. Először a televízió megjelenése hirdette a végítélet kezdetét, majd sorban a VHS, a kábelcsatornák, a DVD és a Blu-Ray lett az aktuális mumus, az igazán apokaliptikus hangulatot azonban az illegális fájlcserélés elterjedése hozta el. Ki fog pénzt adni a mozijegyért, ha ingyen le is töltheti a filmet? – ezt kérdezgették egymástól és maguktól az iparágban dolgozók, míg az értelmiség a mozgóképkultúra alkonyát vizionálta.

A sokkból elsőként a hasonló cipőben járó zeneipar, pontosabban a Steve Jobs vezette Apple eszmélt fel, amikor 2003-ban elindították az iTunes Store-t, amely mára 43 milliós dalkínálatával és 800 millió felhasználójával a világ legnagyobb zeneáruházának számít. Az elérhető sávszélesség az ezredforduló óta a sokszorosára nőtt, és az okostelefonok, illetve az egyéb hordozható platformok megjelenésével párhuzamosan, az elmúlt 5 évben a zenefogyasztási szokások újra megváltoztak: a letöltés helyett a streaming szolgáltatások kerültek fókuszba. A Spotify, a Deezer, a Rhapsody és újabban a YouTube Music Key felhasználói megkötések nélkül, ingyen vagy kiemelkedően jutányos havi díjért tallózhatnak a zenék közt. Az üzleti modell hosszú távú rentabilitásával kapcsolatban még akadnak kérdőjelek bőven, de hogy a legális zenehallgatás végérvényesen háttérbe szorította az illegális letöltéseket, immár ténykérdés.

Tovább

Tévéajánló - Hétfő (11.16.)

Öt férfi komoly szándékkal
Zsurzs Éva filmje Katkó István regénye nyomán.
Vetítik: Duna World - 11:15

War. Inc. - Jó üzlet a háború
Szatíra John Cusack, Hilary Duff, Marisa Tomei, Joan Cusack, Dan Aykroyd és Ben Kingsley főszereplésével.
Vetítik: Viasat6 - 22:00

Csonka délibáb
Bozsogi János tévéfilmje az ötvenes években létrehozott a hortobágyi munkatáborokról. Szereplők: Mezei Zoltán, Marjai Virág, Heim Vilmos, Pócsi Csenge, Dörner György, Bánsági Ildikó, Schubert Éva.
Vetítik: Duna - 23:50

süti beállítások módosítása