Filmvilág blog

Júniusban újra Japán Filmhét - A zene vonzásában

2016. május 27. - filmvilág

japplak.jpgA Japán Filmhéten idén a zenéhez kapcsolódó filmeket vetítenek – a rockzenész buddhista paptól az általános iskolás kóristáig mindegyikük életét meghatározza a zene iránti rajongás. Ezek a filmek a japán kultúráról is mesélnek: bepillantást engednek az iskolai klubéletbe, a japán komolyzenészek életébe, és egy buddhista pap nem mindennapi történetébe.

Az elmúlt évek filmterméséből kiválasztott öt alkotást most először láthatja moziban a magyar közönség. A filmeket japánul, angol felirattal és választható magyar szinkrontolmácsolással vetítik.

Program:

Maestro! (2015, 129 p)
június 14. (kedd), 19:00

A gazdasági válság miatt felbomlott Shinichi Kousaka koncertmester szimfonikus zenekara, most azonban a tagok új esélyt kapnak, hogy egy koncert erejéig ismét összeálljon a zenekar. Nincs könnyű dolguk, hiszen a legkiválóbb tagok mind elszerződtek máshová, és egyetlen hónapjuk van, hogy egy számukra ismeretlen, furcsa karmesterrel felkészüljenek a koncertre. A különc karmester formabontó stílusa kezdetben ellenállásba ütközik, módszerei azonban hamarosan meghozzák az eredményt, és a zenekar újra életre kel.

A film Akira Saso azonos című mangája alapján készült.

Tovább

Tévéajánló - Péntek (05.27.)

Családi dráma
Lengyel György tévéjátéka Tabi László forgatókönyve nyomán, Márkus Lászlóval, Váradi Hédivel, Dajka Margittal, Sztankay Istvánnal, Egri Istvánnal, Körmendi Jánossal és Andaházy Margittal.
Vetítik: Duna World - 11:40

A nyolcadik utas: a Halál - Rendezői változat
A sci-fi horror óriási sikert aratott alapműve, minden idők egyik legjobb mozija, egyben a Ridley Scott és Sigourney Weaver pályájának nagy lökést adó alkotás -- ezúttal az érdekes, nívós, de összességében gyengébb rendezői változatban. A sorozatról itt okoskodtunk, az Alien gyökereiről itt.
Vetítik: Viasat3 - 21:00

Dark City
Alex Proyas kultikus sci-fije Rufus Sewell, Kiefer Sutherland, Jennifer Connelly és William Hurt főszereplésével.
Vetítik: AXN - 21:00

Közelebb
Mike Nichols elismert romantikus drámája Patrick Marber díjnyertes színdarabja alapján. A főszerepeket Julia Roberts, Jude Law, Natalie Portman és Clive Owen alakítja.
Vetítik: Film Mánia - 23:05

A hét pszichopata és a Si-cu
Martin McDonagh túlgondolt, de szerethető filmje (kb. thriller és Hollywood-szatíra egy árért, a "tarantinoesque" jegyében) Colin Farrell-lel, Sam Rockwell-lel, Christopher Walkennel és Woody Harrelsonnal. További szereplők: Abbie Cornish, Kevin Corrigan, Harry Dean Stanton, Zeljko Ivanek, Tom Waits, Olga Kurylenko.
Vetítik: Duna - 00:15

Új szereplők az Aranyélet 2. évadában

aranyelet.jpg

Az Aranyélet 2. évada lesz a magyar Better Call Saul? – adhattuk volna akár ezt is címnek, mert az HBO sorozatának ősszel érkező új évada – hasonlóan Vince Gilligan szériájához –, a szereplők múltját bolygatja meg, hogy kiderüljön, mikor és hogyan sikerült rálépniük a morális korrupció útjára.

A sorozat a flashbackek ellenére természetesen a jelenben játszódik tovább, az új évadban minden főbb szereplő visszatér, de lesz egy új is, egy régi barát, akit Végh Zsolt alakít. A karakterek ifjúkori énjeit ők formálják meg: az ifjú Attilát Ifj. Vidnyánszky Attila alakítja, Jankát Kiss Andrea, Hollós Endre (Anger Zsolt) bőrébe pedig néhány epizód erejéig Kovács Tamás bújik.

Tovább

A régi jó dolgokból is maradt valami – Rendes fickók

nice_guys1.jpg

Miközben az idézőjeles, összekacsintós nosztalgiára építő retró egyre önismétlőbb és unalmasabb, a nyílegyenes időutazás bizony nagyon jól tud esni az embernek. A Rendes fickók pontosan olyan, mintha a forgatókönyv valamikor a Halálos fegyver és Az utolsó cserkész között íródott volna, ami egy Shane Black-filmmel kapcsolatban igen komoly dicséret. Na jó, a hangsúlyváltások élénkebbek, a színészek önkritikusabbak és a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján ennyire még nem volt jellemző a vicces önreflexió, de ezeket leszámítva telivér buddy akcióvígjátékot kapunk, remek karakterekkel és dumákkal. Nem kacskaringózunk a különféle műfaji előképek között, nem várnak ránk meghökkentő metacsavarok és a steril CGI-orkán is elmarad, itt bizony mindent a két főhős közötti kémia működtet. A klasszikus képlet újrapörgetése hatásos, a nagy dobásnak szánt produkciók között az oldschool szórakoztatás kimondottan frissítőleg hat.

Tovább

Tévéajánló - Csütörtök (05.26.)

Jó estét nyár, jó estét szerelem 2. rész
Klasszikus tévéfilm, Szőnyi G. Sándor rendező és Fejes Endre író második közös alkotása (az első a Mocorgó volt).
Vetítik: Duna World - 11:20

Forráskód
Duncan Jones (alias Zowie Bowie, Hold) népszerű sci-fi-thrillere. Szereplők: Jake Gyllenhaal, Michelle Monaghan, Vera Farmiga, Jeffrey Wright, Scott Bakula.
Vetítik: Film+ - 20:45

Szerepcsere
John Landis remek vígjátéka Dan Aykroyd, Eddie Murphy, Jamie Lee Curtis és Denholm Elliott főszereplésével a pénz és hatalom természetéről.
Vetítik: Duna - 21:30

Égető bizonyíték
A Coen-fivérek szatírája. Szereplők: John Malkovich, George Clooney, Brad Pitt, Frances McDormand, Tilda Swinton, Richard Jenkins, David Rasche.
Vetítik: Viasat3 - 22:10

Mélyvörös (alias A gonoszság áldozatai)
Dario Argento Profondo Rosso és Deep Red címeken is ismert, kultikus giallója (olasz thriller) David Hemmings és Daria Nicolodi főszereplésével. Társíró: Bernardino Zapponi, Fellini állandó munkatársa.
Vetítik: Duna - 00:55

Tévéajánló - Szerda (05.25.)

Jó estét nyár, jó estét szerelem  1. rész
Klasszikus tévéfilm, Szőnyi G. Sándor rendező és Fejes Endre író második közös alkotása (az első a Mocorgó volt).
Vetítik: Duna World - 11:20

Halálos iram
A közkedvelt Halálos iramban-sorozat 4. része. Főszereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Michelle Rodriguez.
Vetítik: TV2 - 21:20

Szerelem
Makk Károly Arany Pálma-jelölt klasszikusa Déry Tibor művei és Bacsó Péter forgatókönyve nyomán. Operatőr: Tóth János. Főszereplők: Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván. A film végül a Zsűri Nagydíjával és két színészi különdíjjal távozott Cannes-ból, ahol egyébként ebben az évben is vetítették, a Cannes Classics nevű szekcióban.
Vetítik: Duna - 21:30

Vörös sivatag
Michelangelo Antonioni Arany Oroszlán-nyertes klasszikusa Richard Harris és Monica Vitti főszereplésével. Ez volt egyébként Antonioni első színes filmje, a mester erősen manipulálta is a képek színvilágát.
Vetítik: Duna - 23:05

Konzolhuszárok - A videojáték és a film

warcraft.jpg

A játékok és a filmek igazi egymásra találása még várat magára. Míg a játékok tovább építgetik filmes formakincsüket, a filmek nem tudnak mit kezdeni fejükre nőtt kistestvérükkel.

A hetvenes években felcseperedő videojátékok alkotói mindig is irigykedve bámulták a nagyobb testvért, a filmet. Fejlődésük során aztán lassan, szinte észrevétlenül tették magukévá a film formanyelvét, kifejezőeszközeit, elbeszélésmódját. Az ártatlan önigazolásnak induló folyamat, mely a videojátékok „komolyságát” volt hivatott bizonyítani, mára oda jutott, hogy a filmkészítők kacsintgatnak egyre gyakrabban a játékok világa felé, így már prognosztizálható a két művészet, vagy ha úgy tetszik, a két iparág hamarosan bekövetkező összefonódása. Érdemes röviden átfutni ezt a több évtizede tartó folyamatot, és végiggondolni, miért van az, hogy míg a játékok csak profitáltak filmekkel való találkozásokból, addig a filmek – legalábbis egyelőre – csak vesztettek a kapcsolaton.

Tovább
süti beállítások módosítása